Az előadást általában ötven-hatvan fős közönség előtt játsszuk szűk terekben, ezért finom, visszafogott játékot igényel tőlünk. Az előadásmódunkban nem kellett akkorát változtatnunk, mintha egy ezerkétszázas nézőterű színház színpadáról vittük volna filmre a darabot. A forgatás előtt keveset, de próbáltunk kifejezetten a filmre, hogy bizonyos jeleneteket hogyan adjunk majd elő a kamera előtt. Arra kellett figyelnünk, hogy a kamera az egyetlen állandó szemszög, míg a színházban a közönség oda néz, ahová szeretne. Szabi döntötte el, hogy egy jelenetben kit nézünk a filmen. Szövegrészeket csak minimálisan húztunk ki az előadásból és került néhány plusz mondat a filmbe. Valamint a vége más, a befejezés, már csak amiatt is érdemes megnézni a színházi verziót.
„Az lesz a legfojtogatóbb hangulatú a háromból, meg abban játszunk a legnagyobb tétekkel is” – mondta Hajdu Szabolcs előzetesen az Egy százalék indiánról. Színészként te is hasonlóan érezted?
Szerintem a Kálmán-napban is rengeteg a kimondatlan, elfojtott érzelem, titok és hazugság. Nyomasztó élmény ezekkel találkozni a színpadon is, a magánéletünkben pedig végképp. A Kálmán-napnak talán kicsit könnyedebb a humora, de ugyanúgy fojtogató, mint az Egy százalék indián. Ugyanakkor nagyon élvezetes eljátszani ezeket a szituációkat, együtt lenni a színésztársaimmal és figyelni a nézői reakciókat. Minden alkalommal, amikor színpadra állunk, önreflexióra sarkallnak minket ezek az előadások és átgondoljuk a saját életünket, de ez nem nyomasztó, inkább felszabadító.
Hajdu Szabolcs és Pető Kata / Forrás: Budapest Film
Szabolcs említette a sajtóvetítés után, hogy a trilógiát 50-60 ember történetéből, mondataiból, karaktereiből raktátok össze. Az Egy százalék indiánban egy feleséget alakítasz, aki az utolsó pillanatban elbizonytalanodik, hogy szeretne-e férjével, Andrissal Mexikóba költözni. A saját élettörténetedből, a saját élményeidből mennyit vittél Zsuzsa karakterébe?
Nagyon sok olyan pillanata volt a filmben a karakteremnek, amit szó szerint átéltem már a saját életemben. Vagy láttam a barátaim, szüleim közelében. A szakítás közeli fullasztó levegő, a régi barátokkal eltöltött kényszeredett idő, a szorongató mérlegelés, hogy hogyan és mikor mondja el az ember, hogy nem jó neki ebben a kapcsolatban. Az a nyomorult érzés amikor tudod, hogy már sose fogjátok tudni helyrehozni, mert valamikor évekkel ezelőtt egy kis tüske ékelődött közétek, de ez már akkora szakadék lett, hogy nem halljátok egymás hangját.
Mennyire tudtál azonosulni Zsuzsa karakterével és kihívásaival?
Zsuzsa karaktere esetén nem az a fő kérdés, hogy elmegy-e a férjével Mexikóba, hanem az, hogy benne marad-e ebben a kapcsolatban. Ezzel a kérdéssel teljes mértékben tudok azonosulni. Bár a filmből nem derül ki, hogy Zsuzsáéknak van-e gyerekük, de én mindig úgy képzelem el, hogy van. A filmben elhangzik, hogy húsz éve vannak együtt. Egy ilyen hosszú kapcsolatot még akkor is rettenetesen nehéz lezárni, ha abban mindkét fél csak szenved.
A film központi figurája a Gelányi Imre által alakított Rajmund, aki iszik, veri a feleségét és rendkívül toxikus személyiség. Sok ilyen karakterrel találkoztál a hétköznapokban?
Igen, vannak ilyen ismerőseim, sőt, sajnos volt olyan párkapcsolatom is, ami erősen hordozta ezt a bántalmazó dinamikát. A legtöbb néző inkább ellenszenvesnek tartja Rajmund karakterét, de én nagyon sok szerethető vonást is felfedezek benne. Meg tudom érteni a feleségét, Csibit. Ha beleszeretnek egy ilyen férfiba, abból a kapcsolatból rettenetesen nehéz szabadulni. Amekkora intenzitással hangoztatja a mások számára bántó véleményét és issza az alkoholt, ugyanakkora erővel képes szeretni is, a tenyerén hordozni és ez bizony olyan felemelő érzés, ami egy kiegyensúlyozott kapcsolatban ritkán megtapasztalható.
Tankó Erika, Tóth Orsi és Pető Kata / Forrás: Budapest Film
A trilógia a középkorúak hétköznapi problémáit mutatja be. Az Egy százalék indián elsősorban a transzgenerációs traumákról és a szexizmusról szól. Szerinted a fiatalabb generáció hogyan viszonyul ezekhez a jelenségekhez? Nekik is ezekkel a problémákkal kell majd szembesülniük, vagy meg lehet törni ezt a kört?
Azt vettem észre, hogy nagyon sok fiatal szereti az Egy százalék indiánt, sőt talán több a huszonéves a nézők közt, mint a középkorú, és mintha jobban is értelmeznék az üzenetét. Sokkal megértőbbek a karakterekkel és könnyebben tudnak velük azonosulni, mint a középkorú generáció. A negyvenes, ötvenes korosztály talán már nem szívesen szembesül ezekkel a problémákkal. Könnyű azt gondolni: „én már negyvenöt éves vagyok, hogy a francban változtassak ezen? Én már csak ilyen vagyok, szeressen valaki ilyennek.” A fiatalok még pont abban az életkorban vannak, hogy az önreflexió segítségével elkerülhetik azokat a hibákat, amikbe a szüleik beleestek. Szerintem ezért vonzóbb számukra ez a film, mint nekünk. Az én korosztályomnak inkább ijesztő lehet, vagy dühítő.
A trilógia mindhárom része egy lakásbelsőben játszódik. Az Egy százalék indiánt Antall József szülőházában forgattátok. Mesélj egy kicsit a helyszínről!
Kis költségvetésű film lévén annak is örültünk, hogy sikerült találni valakit, aki megfizethető összegért a rendelkezésünkre bocsátott egy lakást. Eredeti állapotában nem is lett volna alkalmas, de Szabiék látták benne a lehetőséget és Simonyi-Lengyel Mira látványtervezővel és Bántó Csaba operatőrrel fantasztikusan be is rendezték.
Mit jelentett számodra az Egy százalék indián és a Szabolccsal való közös munka?
Amikor egy színész először elolvas egy szövegkönyvet, már látja, mennyi munkát kell belefektetnie az adott produkcióba, hogy később szívesen nézze vissza. Szabi személye és az általa írt történet garancia volt arra, hogy ez egy értékes film lesz, amin öröm dolgozni. Újra az interjú elején említett biztonságérzetet tudnám kiemelni. Amint elolvastam a szövegkönyvet, láttam, hogy ezt csak el kell játszani és nincs vele olyan pluszmunka, ami nem az én feladatköröm.
Az Egy százalék indián premierjén / Forrás: Egy százalék indián Facebook
Hajdu Szabolcs trilógiájába a második részben kapcsolódtál be, a Kálmán-nap színpadi verziójában játszottál először. Azonnal igent mondtál, amikor megkeresett?
Persze, nem volt kérdés. Jól ismertem Szabolcs munkáit, ha szabad ilyet mondani vágyódtam is közös munkára és játszottunk korábban együtt Pass Andrea Eltűnő ingerek című előadásában, amiben egy házaspárt alakítottunk. Nagyon örültem, amikor Szabi felkért a szerepre.
A Kálmán-nap filmváltozatában miért nem játszottál?
Szabi úgy döntött, hogy ha nem Török-Illyés Orsolya (Hajdu Szabolcs volt felesége, alkotótársa – a szerk.) alakítja a feleség szerepét, akkor szerencsésebb, ha minden filmben más színésznő játssza a partnerét, filmbeli feleségét. Ez egyszerre volt személyes és szakmai jellegű döntés, amivel mélyen egyetértettem. Így nincs az az érzésünk, hogy lecseréltek egy színészt, az új szereplők pedig nagyon jól beleillenek a trilógia epizódjaiba.
Milyen élmény együtt dolgozni Szabolccsal?
Békés, barátságos, humoros és kreatív. Biztonságérzetet ad. Ideális ahhoz a színházi felfogáshoz, amit én is képviselek. Szerintem csak így lehet valódi, hosszútávú, maradandó értéket létrehozni.
Egy százalék indián - az előadás / Forrás: B32 Galéria és kultúrtér
Mi kell ahhoz, hogy színészként a legtöbbet tudd nyújtani egy rendező mellett akár a színpadon, akár filmben?
Bíznia kell bennem. Ezt nem elég csak mondania. Úgyis látszik, ha valahol mélyen bizonytalan abban, hogy engem akar ott látni, meg tudom-e csinálni, meg fogom-e tanulni, a saját kreativitásom beleillik-e az ő koncepciójába és nem fogom kihagyni a döntésekből, vagy mást játszani, ha nem figyel.
Körülbelül száz színházi előadásban szerepeltél, ugyanakkor magyar filmekben ritkábban tűnsz fel. Kevésbé vonz a film?
Nem, ez elsősorban nem az én döntésem. Sajnálom, hogy így alakult. Nagyon szívesen forgatnék többet, de nem minden áron, például nem megyek el minden castingra, amire behívnak. Ennek eredménye, hogy egy idő után nem is hívnak olyan sokra. Amire elmegyek, ott is gyakori élményem, hogy utolsó körig jutok, végül mégsem engem választanak. De kitartó vagyok.
Az Egy százalék indián előtt utoljára 2018-ban játszottál magyar nagyjátékfilmben, Kasvinszki Attila Paraziták a Paradicsomban című fekete komédiájában. Hiányzott már, hogy újra szerepet vállalj egy egész estés hazai alkotásban?
Igen, nagyon. Szerencsére az elmúlt években is voltak rövidebb szerepeim külföldi filmekben, sorozatokban, így nem szakadtam el teljesen a filmes szakmától, sőt olyan rendezőkkel dolgoztam például mint Alik Sakharov (a Trónok harca és a Vaják rendezője) Brady Corbet, Jean-Pierre Jeunet, játszottam Eddie Redmayne-nel kétszer is, valamint elég jó színészekkel, például mint Will Sharpe, Rory Kinnear, Liam Cunningham és, Paul Bettany.
A színpadon vagy a kamera előtt érzed magad komfortosabban?
Teljesen más a kettő, nem tudom összehasonlítani őket. Ugyanolyan kényelmesen érzem magam a kamera előtt, mint a színpadon. Inkább azon múlik, hogy milyen a közeg, az anyag, nem a műfaj a meghatározó. Például, szerintem a munkásságomból nem gondolnád, de nagyon szeretek humoros szerepeket játszani, nevettetni, mindegy, hogy színpadon vagy vásznon.
Az utóbbi években egyre kevesebb szerzői filmes magyar rendező kap állami támogatást. Vannak, akik már nem is pályáznak. Az idén ősszel megjelenő magyar filmek jelentős része NFI-támogatás nélkül készült el. Hajdu Szabolcs több helyen is nyilatkozta, hogy a következő alkotásán már Olaszországban fog dolgozni. Milyennek látod a magyar film jövőjét?
Azt szeretném kérdezni Szabitól, hogy ha mindenki elhagyja ezt az országot, akkor ki marad itthon? Mi lesz a fiatalokkal, a gyerekeinkkel? Mi lesz a színházzal és a filmmel? Milyen ízlés lesz az uralkodó? Én itthon szeretnék maradni és itt akarok dolgozni. És vele is szeretnék. Öt nyelven beszélek, bárhol játszhatnék, voltam is külföldön, de minél többen elhagyják az országot, annál inkább feladatomnak érzem, hogy itthon maradjak.
