A Pilátus filmadaptációja egy anya és felnőtt lánya nehéz, ellentmondásos viszonyára épül. Hogyan tudtatok hozzá kapcsolódni?
Somogyi György: Az azonosulás nem volt számomra nehéz, viszont annál fájdalmasabb. Az édesanyám és a nagymamám között hasonló volt a szituáció, ezt végigéltem. Ők nem hasonlítottak ugyan Annára és Izára, más karakterek voltak, de kettejük között ugyanazok a problémák feszültek, a generációs ellentét és a “rosszul szeretés”. Sok emlék és érzés kavarodott fel bennem, amíg dolgoztunk a forgatókönyvön. Ha jól emlékszem, Sanyi is így volt ezzel.
Szélesi Sándor: Így van, mivel nálunk is nagyon furcsa dinamika működött az anyai ágon. Az édesanyámat a nagymamája örökbe fogadta a saját lányától, szóval ott is volt egy generációs szakadék. Én ugyan nem tettem érzelmileg különbséget dédanyám és a nagymamám között, de édesanyámnak ég és föld volt velük a viszonya. Ám maga a regény nem csupán egy anya-lánya kapcsolat, ennél egy jóval komplexebb, háromszáz oldalas mű.
.jpg)
Dombrovszky Linda: Pilátus
Gyuri, te már több filmen is dolgoztál Dombrovszky Lindával. Miért a Pilátust választottátok adaptációra?
S.Gy.: Közösen gondolkodtunk Lindával azon, hogy Szabó Magdát adaptáljunk, több könyvét is átnéztük, végül a Pilátusra Linda talált rá. Már az elejétől az anya-lánya kapcsolatra szerette volna felhúzni a filmet, még ha a kezdeti szakaszban több volt benne a férfi szereplőkből.
Sándor, te hogyan kerültél bele a projektbe?
Sz.S.: Gyuri kért fel rá, hogy vegyek részt benne.
S.Gy.: Épp az utolsó simításokat végeztük Lindával az előző filmünkön, a Don Juan kopaszodikon, amikor kopogtatott a Pilátus pályázati leadásának határideje. Összecsúsztak a dolgok, és éreztem, hogy nekem egyszerre nem fog menni a kettő. Sanyival korábban már dolgoztunk együtt, így ekkor rá gondoltam. A treatmentet felesben írtuk meg, utána meg már nem is tudtuk lekoptatni. Persze csak viccelek, mert öröm volt együtt dolgozni.
S.Sz.: Igazából ez nem egyemberes adaptáció. Olyan hatalmas mű, hogy a lényeg megtaláláshoz folyamatos együttgondolkodás, beszélgetés és ötletelés kellett, amelyben Linda is aktívan részt vett. Ha saját kútfőből írsz forgatókönyvet, könnyű helyzetben vagy, hiszen látod magad előtt a film minden szegmensét. De amikor egy olyan bonyolult könyvet kell átfordtanod, mint a Pilátus, muszáj legalább két-három-négy nézőpontból szemügyre venni. Sokféle irányba el lehet kanyarodni, sok értelmezési lehetőség van, és az ember egyedül nem biztos, hogy mindegyiket észreveszi. Gyuri például mindig fel tudja fedezni a humort a legapróbb sejtetések alapján is. Ha mondjuk egyedül írtam volna a forgatókönyvet, ezek a finom oldások valószínűleg nem kerültek volna bele.
Szélesi Sándor (jobb szélen), Somogyi György (bal szélen) és Pilátus stábja a Milánói Filmdíj átadásán
Kihívás volt egy ennyire szerteágazó regényt egyetlen szálra, Iza és Anna kapcsolatára kihegyezni?
S.Sz.: A regényben részletekbe menően megismerjük szinte az összes szereplő múltját, beleértve Iza haldokló apját, Vincét és volt férjét is, Antalt is, úgyhogy igen, kihívás volt egyetlen szálat kiemelni.
S.Gy.: A Pilátus még egy korai regénye Szabó Magdának, sokszor érződik rajta a líraiság, prózailag viszont nehézkes a nyelvezete. Nem egyszerű olvasmány, sokszor nem egyértelmű, hogy éppen kinek a fejében jársz, kinek a gondolatait olvasod. A történet viszont nagyon erős. Sokat törtük rajta a fejünket, hogyan szőjük bele a háttértörténeteket, Lindának viszont koncepciója volt, hogy a flashbackek ne igazán legyenek jelenetek, inkább csak képek, érzések, hangulatok. Ez végül meg is oldotta a dolgot, a filmben néha egész sorsok pár mondatban lettek elmesélve. Sokkal jobb így, hogy van fókusza a történetnek, nem tart szét, ettől lett igazán erős film.
Számomra ez a film a kommunikáció képtelenségről szól. Szerintetek volt olyan pont, ahol Iza és Anna még menthető lett volna?
Sz.S.: Összefuthatnak valaha a párhuzamos sínek? Nem a sínek hibája, hogy nem találkoznak sehol, ők egész egyszerűen ilyenek: Iza intellektusból él, az anyukája meg szívből, teljesen más fogalmaik vannak a szeretetről, nem érthetik meg egymást. Nem tudnak megváltozni, mert akkor teljesen kivetkőznének önmagukból. A tragédia gyökerei Iza gyerekkoráig nyúlnak, a filmben egy fél mondatba sűrítettük, hogy ő az apjához érezte magát igazából közel. Nem, ez a kapcsolat a gyerekkortól kezdve magában hordozta a végzetét.
S.Gy.: A napokban megkaptam Örkény István Nincs bocsánat című egypercesét, amiben az apja halálát írja le, hogyan nem tudott elbúcsúzni tőle. A Pilátus jutott róla eszembe. Rengeteg vannak úgy vele, hogy képtelenek elmondani a másiknak, hogy szeretik, nincs érintés, és ez régről visszamaradt, betokosodott állapot köztük, ebből már nem lehet kijönni.
Hámori Ildikó és Györgyi Anna a Pilátusban
A regény a 60-as évek elején játszódik, ti viszont a mába helyeztétek a cselekményt.
Sz.S.: Az első tégla, amit leraktunk az volt, hogy a jelenben kell játszódnia. Ennek a könnyebbik része az volt, hogy modernizálnunk kellett a tárgyi kultúrát, ami meglepi Anna mamát a felköltözéskor. A 60-as évek elején egy hűtőszekrény a zúgásával egy vidéki asszonynak rettentően meglepő lehetett, ebből nálunk kapszulás kávégép, a radiátorból meg padlófűtés lett. Kevésbé volt egyértlemű, hogy mit kezdjünk a 20. század eleji sorsokkal, és a második világháború utáni változásokkal, amelyek szerves részét alkották a regénynek. Ezek az események formálták a karaktereket azzá, akik. Anna apja például a két világháború között volt bíró, ez nyilván teljesen más, mint amit egy 2020-ban játszódó történetben be lehet építeni egy idős ember múltjába. Nagy kihívás volt úgy átalakítani a szereplők múltját, hogy a jellemük ne változzon. Ugyanazt a tragédiát akartuk átadni 2020-ban, mint amit annak idején, 1963-ban Szabó Magda megírt.
S.Gy.: Nagyon felgyorsult a világ, a falu manapság technológiailag semmivel sem elmaradottabb hely, mint a város, ugyanúgy elérhető mondjuk a kábeltévé és az internet is. A 80-as, 90-es években még előfordulhatott, hogy a vidékről érkező idős emberek nem mertek lemenni a mozgólépcsőn, de ma ez már nem jellemző. A nehéz feladat az volt, hogy ne csináljunk hülyét Anna mamából, ne legyen olyan, mint aki egyáltalán nem ismeri a világot. Közben viszont el lehessen hinni, hogy egyáltalán nem jár fel Pestre, idegen számára a nagyváros.
Szabó Magdát a 20. század legkiemelkedőbb magyar írói között tartják számon. Amikor egy ilyen adaptáción dolgoztok, mennyire érzitek úgy, hogy meg kell felelni az eredetinek?
S.Gy.: Megtiszteltetésnek veszem, jó érzés fog el, hogy ilyen alappal dolgozhatok, nincs bennem félsz vagy aggodalom. Ez nem tekintélytiszteletből fakad, egyszerűen öröm ilyen közel kerülni hozzá. Korábban már Márai Sándort és Herczeg Ferencet is adaptáltam, talán mondhatom, van tapasztalatom. Szerintem egy ilyen munkánál a legfontosabb, hogy ne térjünk el az eredeti mű szellemiségétől, találjuk el a hangot, amin a regény megszólalt.
Sz.S.: Én a másik oldalról közelíteném meg. Regényíró is vagyok, van mögöttem már harminc könyv, viszont nem szívesen adaptálnám őket filmre, inkább másra bíznám. Épp azért, mert nekem minden mondat és momentum fontos. Adaptáláskor a lényeget egy külső szemlélő-alkotó sokkal jobban ki tudja bontani. A film teljesen más művészeti forma, és úgy gondolom, íróként csak azt várnám el egy adaptációtól, hogy ne sérüljön az eredeti mű mondanivalója, szellemisége.
Dombrovszky Linda: Pilátus
A casting nyilván nem a ti resztortotok, de írás közben jelentek meg színészek a fejetekben?
S.Gy.: Györgyi Annát Linda már az elejétől kiválasztotta Iza szerepére, együtt dolgoztunk vele a Kockaemberben és a Don Juanban, így előttem is ő jelent meg közben. Anna kapcsán régi idők színésznői jártak a fejemben, ő nekem olyan Sulyok Mária-karakter.
Tavaly óta folyamatosan gyűjti külföldön a díjakat a film. Szerintetek miért tud sikeres lenni nemzetközileg?
S.Gy.: Ez a regénnyel is így van. Miközben a hazai irodalomkritikusok szerint nem ez Szabó Magda legjelentősebb műve, nemzetközileg nagy siker volt, kiadták Olaszországtól Amerikáig, legtöbbször Iza regénye címen. A siker titka szerintem, hogy ez egy örök érvényű történet a generációk közti meg nem értésről. Másrészt egyre tovább élnek az emberek, egyre több idős ember van, ez hozza magával a kérdést: Mihez kezdjünk velük? Mit kezdjünk egymással? Ez a téma Lindát és engem is nagyon érdekel, korábban is foglalkoztunk már vele. Tolódik ki az átlagéletkor, gyakori manapság, hogy valaki 50 éves, éppen a karrierje csúcsán van, van saját családja, de közben pedig ott van egy 80 éves apukája vagy anyukája, akivel szintén törődni kéne, de nem tud mihez kezdeni a helyzettel.
Sz.S.: Nagyon sokan érzik úgy, hogy felelősséggel tartoznak a szüleikért, ám az élet túlságosan pörög körülöttük. Lelkiismereti válságot okoz, hogy többet kéne foglalkozni az idős szülőkkel, de valahogy sosem jön ki a lépés. Azt hiszem, emiatt nagyon sokak lelkéhez megtalálja az utat ez a film.
Dolgoztok most együtt más projekten?
S.Gy.: A bevált csapaton ne változtass. Lindával három projektben is benne vagyunk. Legközelebb talán ismét egy Szabó Magda művet, a Freskót adaptáljuk.
Sz.S.: Mellette dolgozunk egy igaz történeten alapuló nagyjátékfilm forgatókönyvén, ami érzelmesen közelít meg egy nagymama-unoka kapcsolatot, ahol a nagymama Alzheimer-kóros és közepesen súlyos demenciában szenved. Közben pedig egy IV. Béláról szóló, játékfilmes betétekkel tarkított ismeretterjesztő sorozatot is fejlesztünk.
A Pilátus a Médiaklikk oldalán jelenleg is megnézhető.
