Pohárnok Gergely: Én operatőr vagyok. Filmeket fotózok. Viszonylag későn kezdtem a főiskolát, huszonhét évesen. Előtte nem filmeztem egyáltalán, fotós voltam. A Cukorkékséget is valamikor a főiskola közepén forgattuk, másod- vagy harmadéves koromban, nagy tapasztalatom nem volt, mivel előtte kizárólag operatőrként dolgoztam. A főiskolát is operatőrként végeztem.

- Akkor hogyan jött az ötlet, hogy áttérj a rendezésre?

- Át nem tértem, mert azóta sem csináltam ilyesmit, hanem van egy barátom, Hazai Attila, akinek volt egy könyve, és kitaláltuk, hogy ebből csinálunk egy filmet. Aztán ezt valahogy összehoztuk, és nem vált külön, hogy én csak operatőrködöm, ő pedig megrendezi, hanem együtt írtuk a forgatókönyvet, és együtt is rendeztük meg. De ez annyira nem ambícióm, nem gondolom azt, hogy emiatt váltok, vagy váltottam, és ezentúl rendezni akarok, nem operatőrködni.

- Akkor nincsenek is ilyen terveid a közeljövőben?

- Én nagyon szeretek filmeket fényképezni, és az időmnek a 99 százalékát ez köti le, tehát sokat dolgozom. Emellett azért vannak más dolgok is, Hazai Attilával már elég régen elkezdtünk írni egy másik könyvet, lehetséges, hogy fogok rendezni még valamikor, de most konkrétan semmi ilyesmi nincs kilátásban. Kizárólag operatőrként dolgozom, nemrég éppen Incze Ágnes Robot című első nagyjátékfilmjét forgattuk.

- Mennyire tudatos a munkamódszered? Azért kérdezem, mert a filmeteket nézve az egésznek volt egy elég spontán hangulata, ugyanakkor operatőr lévén nyilván törekszel valamilyen hatás elérésére.

- Az operatőrködés ilyen szempontból nagyon más, mint a rendezés, mert akkor is iszonyú nehezen lesz belőle valami egységes, karakteres, egyéni dolog, hogyha az ember nagyon tudatosan csinál benne mindent. A rendezésnél a módszer nehezen megfogható, nehezen racionalizálható. A Cukorkékség egyszeri alkalom volt, és bár teljesen magaménak vallom, nem érzem magam feljogosítva arra, hogy a "rendezői munkamódszeremről" beszéljek. Operatőrként viszont arra törekszem, hogy minél tudatosabb legyen minden, amit csinálok. Így is elég nehéz, rengeteg látványos film van, sokféle hatás ér, ebből olyasmit csinálni, ami megragad, és magával a történettel is harmóniában van, nem ugrik le róla; elérni, hogy a képi megjelenés rímeljen arra, amiről a film szól, az iszonyú nehéz.

- Operatőrként hogyan éled meg, hogy az utóbbi időben a technikailag egyre elképesztőbb látványvilág dominál, ami már nem csak a kommersz filmeket jellemzi? Én sokszor csak az ötletet érzem, tartalom nélkül.

- A művészfilmeknél más szerepe van a látványnak, sokkal inkább része annak, amit ki akar fejezni az egész dolog. Ott a stílus sokkal meghatározóbb, mint egy kommersz filmnél, aminek készre csomagolt, tökéletes terméknek kell inkább lenni. Egy minimalistán megfogalmazott hollywoodi giccs önmagában is ellentmondás.

- Persze, de az ellenkezője, a gazdagon kiállított művészfilm azért létezik.

- Igen, a Trainspottingot szokták például felemlegetni, ami egy realista téma, durva szociális problémákkal, és klipes, látványos eszközökkel dolgozik. Az én ízlésemhez inkább a minél minimalistább eszközökkel megoldott filmek állnak közelebb, mint fotós is ez a stílus tetszett igazából. Szakmailag viszont nagyon érdekel egy látványos film elkészítése. Mostanában reklámfilmeket is csinálok, és ott minden erről szól: harminc másodperc, ami tobzódik a látványban, és ezt is iszonyúan élvezem, kitalálni, megvalósítani is örömforrás. Ugyanakkor nem érzem azt, hogy egy John Woo filmet kéne forgatnom, és csak akkor éltem igazán. Egy nagyon szikár, jó művészfilm operatőrének lenni azért fontosabb lenne nekem. Abban a helyzetben viszont nem vagyok, hogy megválogassam a munkáimat, ha szakmailag valami érdekel, annak már örülök. Utasítottam már vissza munkát, de arról szó sincs, hogy dőlnek a forgatókönyvek, és én válogatok köztük.

- Arra nem törekszel, hogyha nem adottak a feltételei annak, hogy olyan filmeket forgassál, amilyeneket igazán szeretnél, magad teremtsd meg ennek a kereteit?

- Szerintem egy operatőrnek erre nincs igazán lehetősége. Az főleg szerencse kérdése, hogy olyan rendezővel akadjál össze, akinek az ízlése majdnem száz százalékig megegyezik a tiedével, és marha jól együtt tudtok gondolkodni. Szerintem bárhol a világon mázli az, ha egy ilyen kapcsolat létrejön, és ezt egy operatőr nehezen tudja befolyásolni. A Cukorkékség esetében például működött ez a dolog, rengeteg munkánk volt benne, hogy meg tudjuk csinálni, hosszú ideig is tartott a forgatás, de azért ez nem megoldás, hogy megkérek valakit máskor is, hogy most másfél évig legyen ingyen a filmem főszereplője. Magyarországon elég kevés film készül, és sok az operatőr, ezért is kevés a lehetőség. De ezt egyáltalán nem panaszkodásnak szánom, nem szeretném, ha félreértenének, mázlista vagyok, mert azt csinálhatom, amit szeretek.