Diplomafilmre csak nagyon ritkán jellemző az a fajta bátorság, ami a Kaktuszember sajátja: a harminchárom éves forgatókönyvíró-rendező meggyőző magabiztossággal, játékosan bánik a filmnyelvvel. Előszeretettel bontja le a negyedik falat, és nézeti szereplőit egyenesen a kamerába, nagyvonalúan bánik az extrém, szürreálisba hajló elemekkel és álomjelenetekkel, és a Godard-féle elidegenítés sem hiányzik az eszköztárából. Mindezek mellett tűpontosan vázolja fel a cselekmény érzelmi ívét, és zavarba ejtő őszinteséggel, keresetlen helyzetekben mesél két idős ember egymásra találásáról.

A fiatal rendező a Filmhunak arról számolt be, hogy több olyan történetet hallott, amikor egy férfi azt mondta a feleségének, leugrik tejért, és soha többé nem jött vissza. Elkezdte érdekelni az ilyen kegyetlen módon elhagyott nők traumája: vajon mit élhettek át pontosan? A film egy hasonló sorsú idős hölgy (Kiss Mari) és egy magányos mosodás-kelmefestő (Tóth Károly) szerelmi próbálkozását meséli el, akiknek közel a hetvenhez, talán ez az utolsó esélyük a szerelemre. Boldogságuknak azonban némileg útját állja egy különleges kaktusz.

A bizarr alapötlet eredetéről így vallott Rudolf: „Egy korábbi vizsgafilmhez írtunk egy monológot Csala Norbert forgatókönyvíróval. Ez a monológ egy szokatlan szerelmi háromszögről szólt: egy nőről, egy férfiról és egy kaktuszról. Ez a kép sokszor megjelent előttem, nem hagyott nyugodni. Aztán ebből született meg a Kaktuszember, amelynek dramaturgja állandó alkotótársam, Kungl Zsigmond volt.

Kaktuszember

Az idős szerelmespárt megformáló Kiss Mari és Tóth Károly telitalálat! Rudolf eleve Kiss Marira írta a női főszerepet, Tóth Károlyra pedig szinte véletlenül bukkant rá, és egy próbafelvétel után egyértelmű volt, hogy nem kell tovább keresgélnie. „Mari nyitottsága és lelkesedése nagyon jó energiákat adott a stábnak, Károly pedig mind a kilenc forgatási napot úgy nyomta végig, hogy Nyíregyházáról járt fel, néha a szettben aludt és egyetlen egyszer sem láttam fáradtnak. Az, hogy ők ketten ennyi energiával és alázattal álltak hozzá, nagyon sokat jelentett” – árulta el Rudolf.

Nagy érdeklődéssel vizsgálta azokat a gyakran abszurd helyzeteket, amelyeken keresztül két idősödő ember egymásra találhat. „Például milyen az, amikor két ember, ebben a korban előszőr ül be egymás mellé a kádba? Mit mondanak, hogyan néznek egymásra, vagy hogyan nem? Egyáltalán hogy jutnak el odáig?” Örkény Macskajátékának főszereplőit juttathatja eszünkbe az a kamaszos esetlenség, ahogyan megpróbálnak közel kerülni egymáshoz.

A Kaktuszembert idén beválogatták a Trieszti Filmfesztivál programjába, amely a közép- és kelet-európai filmművészetre fókuszál. Az eseményen Rudolf Olivér személyesen is megjelent, a vetítést pedig egy rövid beszélgetés követte, amelyet Nicoletta Romeo, a fesztivál művészeti igazgatója vezetett. Szóba került Godard és az Éli az életét, mint az egyik legnagyobb inspirációforrás.

Kaktuszember

A magyar rendező átvette a francia újhullám egyik kulcsdarabjának esszéfilmes felépítését, a történet fejezetekre tagolását, és a Godard-ra jellemző képközi feliratok használatát. Mindezt – meglehetősen váratlan módon – megspékelte a klasszikus hollywoodi film formanyelvének megidézésével. Számos olyan stiláris megoldást láthatunk a filmben, amely az 1940-es évek amerikai közönségfilmjeit juttathatja eszünkbe. Így egy nagyon egyedi és szórakoztató stílus-hibrid jött létre.

A filmben hemzsegő kikacsintások és idézetek játékosan, jókora műfaj- és önkritikával vannak tálalva. Rudolf egyenesen „ironikus melodrámaként” hivatkozott a filmjére. Kérdésemre, hogy miért vonzotta ez a sokak szerint idejétmúlt műfaj, azt válaszolta: „Elsősorban nem egy műfaj vonzott, inkább utólag érzem azt, hogy talán ahhoz áll a legközelebb. A film tele van klasszikus amerikai melodrámákat idéző elemekkel, de közben erősen kelet-európai. Itt játszódik a nyolcadik kerületben. Ettől a kontraszttól válik bizonyos értelemben önironikussá.”

A film egységes látványvilága egy alaposan végiggondolt rendezői-operatőri koncepció eredménye. A szűk, 4:3-as képarány, a kézikamera és (a kelmefestéshez hozzátartozó) élénk színek használata nagyszerűen szolgálja a történetet. Rudolf arról is mesélt nekünk, hogy sokat beszélgetett Császár Dániel operatőrrel és Hakkel Borbála látványtervezővel a karakterek hátteréről és a környezetükről annak érdekében, hogy ez a látványvilág megszülessen. „A Tóth Károly által játszott Tibor az a fajta ember, akinek nagyon gazdag belső érzelmi világa van, de soha nem merte azt szabadon engedni. Ez az a karakterjegy, ami nagyon erősen hatott a film atmoszférájára is.

A főszereplő férfiben kavargó heves érzelmek némileg ironikus kifejezésére erősít rá a merész zenehasználat is. Rudolf bátran emel be nagyívű, romantikus komolyzenei műveket a filmjébe. Állítása szerint ezek a darabok már a forgatókönyvírás fázisában inspirálták őt. „Sok esetben zenehallgatás közben ugrik be valami, akár szituáció, akár snittelés.

Rudolf Olivér a Kaktuszemberrel diplomázott a Freeszfe-n és a Bécsi Filmakadémián. A film hossza meglehetősen szokatlan: 47 perc. Ezzel pontosan a rövidfilmek és az egészestés játékfilmek között van félúton, ami nem éppen egy fesztivál kompatibilis hossz. A filmet tavaly nyár elején mutatták be itthon a Friss Húson, a nemzetközi premierre viszont egészen idén januárig kellett várni, végül Triesztben nyílt lehetőség a Kaktuszember bemutatkozására. „Izgultam, hogy vajon ugyanazt jelenti-e külföldön, mint itthon, főleg hogy átjön-e a humora” – nyilatkozta Rudolf. „De úgy tűnik, hogy mindenhol ugyanazt jelenti.

Adja magát a kérdés, hogyan tovább a diploma után. Rudolf több éve dolgozik első nagyjátékfilmje, az Anyám, a szörny névre keresztelt produkció megvalósításán. Ő volt az egyik kárvallottja a tavalyi Inkubátor-botránynak, amikor a szakmai zsűri által megszavazott támogatást váratlanul és érdemi magyarázat nélkül megvonták az alkotóktól, és három filmtervet elkaszáltak.

Rudolf Olivér

Rudolf és a film producere, Petrovits Genovéva nem adta fel, és a nemzetközi koprodukció lehetőségében látja az igazságtalan helyzet megoldását. „Van egy francia koproducerünk, Florent Coulon, és beszállt mellénk a Filmpartners, Pataki Ági és Kovács Gábor. Mostanában fogunk több gyártási pályázatra is jelentkezni külföldön. A Creative Europe Mini-Slate pályázat és a Szarajevói Filmfesztivál Eurimages díja is sokat segít abban, hogy folyamatosan haladjon a projekt, de nyilván egy nemzetközi koprodukció összehozása lassú folyamat. Tavasszal sok minden kiderül” – árulta el nekünk a rendező.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket, remélhetőleg lesz alkalma egy nagyjátékfilmben is kibontakoztatni a tehetségét. Ugyan csak egyetlen filmje alapján mondjuk ezt, de a karakterek bonyolult belső világa iránti nagyfokú érzékenysége, különleges műfaj- és stílusérzéke, és bátor szerzői kiállása miatt Rudolf Olivér máris a feltörekvő filmesek legizgalmasabb arcai közé lépett elő.