Rodrigo Sorogoyen neve A rendszer című thrillerrel vált nemzetközileg ismertté, amely egy korrupciós botrányból menekülő politikus útját követi. A spanyol rendező korai romantikus filmjei után egyre sötétebb tónusú zsánerfilmjeivel és társadalmi érzékenységével hívta fel magára a figyelmet. A magyar mozikban nemrég bemutatott Szörnyetegek egy elhagyatott észak-spanyol faluban történt valós bűnesetet dolgoz fel, és a Cannes-i Filmfesztivál is meghívta a programjába.
Meglepte, hogy A rendszer ilyen sok helyen rezonált a helyi tapasztalatokra?
Talán inkább az lepett meg, hogy egy ilyen filmnek sikerült ennyire széles körben láthatóvá válni. Vagyis, hogy ma már adottak a körülmények ahhoz, hogy egy szinte teljesen ismeretlen spanyol rendező filmjét más országokban is vetítsék. Ha viszont már vetítik, akkor abban semmi meglepő nincs, ha a nézők tökéletesen értik és megszólítva érzik magukat, bele tudnak helyezkedni és érzelmileg is megmozgatja őket egy olyan történet, amelyben korrupt politikusok szerepelnek. Sajnos a korrupció rendszerszintű, és minden országban létezik kisebb-nagyobb mértékben.
A rendszer / Forrás: Cinego
A rendszer tanulsága, hogy az egyetlen reményünk a helyzetelemzés és az önvizsgálat. Nem gondolja, hogy ez éppen azt az elégedetlenséget szelídíti meg, amelyből maga a film is született?
Nem igazán, mert nem is hiszem, hogy ez lenne A rendszer tanulsága. Szerintem a film azt sugallja, hogy ez egy szükséges első lépés. Nyilván a lakosság számára is, de mindenekelőtt a korrupt politikus számára. A politikusnak önvizsgálatot kell tartania, vagyis meg kell állnia és el kell gondolkodnia, amit szerintem ma sem a politikusok, sem a lakosság nem tesz meg elég gyakran. Szánjunk rá egy kis időt, hogy elgondolkodjunk azon, ami történik! És egyáltalán nem azt mondom, hogy elégedjünk meg ezzel, vagy hogy ezen a ponton meg kell állni. Ha az elemzés után azt látjuk, hogy a helyzetnek változnia kell, hogy tarthatatlan, katasztrofális, hogy javításra szorul, akkor nyilvánvalóan cselekednünk kell.
Önt hová vezette az elmélkedés az európai társadalmi-politikai rendszer igazságtalanságaival kapcsolatban?
Nem tartom magam politikai aktivistának, szeretnék jobban az lenni. De kezdetnek megteszi, hogy három évet szenteltem az életemből egy olyan film elkészítésére, mint A rendszer, amelyet sokan megnézhetnek.
A rendszerben egy korrupt politikust követünk, a Készenléti rendőrség (Antidisturbios) című sorozatában pedig együtt kell éreznünk a kilakoltatásokat végrehajtó karhatalommal. Miért gondolja, hogy a közönségnek ismernie és értenie kell ilyen szereplők nézőpontját?
Nem tudom, hogy a nézőnek meg kell-e ismernie őket, de szerintem nagyon izgalmas őket megismerni. Azt gondolom, hogy a fikciós elbeszélések a könnyű utat választják, vagyis általában a lehető legkézenfekvőbb megoldást keresik. És nyilvánvalóan az a nézőpont, amibe a legkönnyebb belehelyezkedni és amelyből kiindulva a legkönnyebb ítélkezni, az áldozaté, nem pedig a hóhéré. Persze, a hóhérok köztünk vannak, de senki sem válik szívesen azzá. Az áldozatokkal nyilvánvalóan könnyű együttérezni, mert sajnáljuk őket, és megérint minket, ha igazságtalanságokat látunk, hiszen emberként és állampolgárként is feltámad bennünk az empátia. De mi a társforgatókönyvírómmal, Isabel Peñával azt gondoljuk, hogy a nehezebb út mindig érdekesebb.
Egyrészt azért, mert ez a megközelítés kevésbé gyakori, másrészt, mert így lehet feltárni a társadalom, a rendszer, az emberi természet kevésbé ismert oldalát. Amikor ilyesmivel szembesülünk, az figyelemfelkeltő, és végső soron ez tud elgondolkodtatni. Vagyis ha megérted, honnan ered a másik ember fájdalma, erőszakos viselkedése, kínja, vagy hogy mi magyaráz egy elítélendő cselekedetet, akkor neked már könnyebb lesz azt elkerülni, nem besétálni ugyanabba a csapdába. Ellenben ha meg vagy győződve róla, hogy az erkölcstelen vagy az etikátlan tettekhez semmi közöd nincs, akkor egyszerűen csak démonizálod őket, és kevésbé árnyaltan kezdesz el gondolkodni. „Én nem teszek ilyet, ilyesmit csak mások követnek el, tőlem távol áll a gonoszság” – ilyen módon hárítani szerintem nagyon veszélyes. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindannyian emberek és állampolgárok vagyunk, és mindannyiunknak ugyanannyira felelőssége, hogy megpróbáljuk elkerülni, hogy az erkölcstelenség, az etikátlanság és az erőszak vezessen bennünket.
A Szörnyetegek forgatása / Forrás: Magyarhangya
Alkotótársával visszatérő módszerük, hogy váltanak a konfliktusok ellentétes oldalain levő szereplők nézőpontja között. Miért tartják fontosnak, hogy a néző több, akár egymásnak ellentmondó nézőpontot is megismerjen?
Ugyanezért: mert érdekesebbnek, sokrétűbbnek találjuk. Szerintünk azt a perspektívát érdemes megmutatni, amit ritkán látunk, vagy amire nehéz ránézni. Ha néhány szereplődnek felfeded a motivációit, másoknak pedig nem adsz indítékokat, akkor nincs morális konfliktus, nem születik ellentmondás a nézőben. Ha már eleve lehet tudni, mi a helyes megoldás, akkor nézőként kevésbé vonódsz be a filmbe, legfeljebb azt figyeled, mikor érkezik meg, amit vártál. Ha viszont nem tudod eldönteni, mit kellene tenni egy adott szituációban, mert egyszerre megérted a különböző karakterek motivációit, akkor konfliktus és ellentmondás alakul ki benned. És szerintem az az igazán izgalmas, amikor a film során a néző ezt a konfliktust átéli.
Mi az oka annak, hogy alkotóként a Szörnyetegek lezárásában mégis konkrét álláspontra helyezkednek, és a szereplőket egyértelmű erkölcsi kategóriákba sorolják?
A szereplők foglalnak állást, nem pedig mi, alkotók. Ez az ő természetükből és a körülményekből, a film során bekövetkezett eseményekből következik. A különböző szereplők eltérő irányokba mozdulnak el a filmben. Ez azt jelenti, hogy egyes karakterek erőszakkal próbálják megoldani a problémákat, mások pedig nem. Mindkét típusú emberből rengeteg van a világban.
A rapa das bestas1 helyi hagyománya a természet ember általi revitalizálásához kapcsolódik, és hasonlóan a természet megújulását sugallja a szélerőművek témája is. Mit gondol, hogyan módosítja a klímaválság a Szörnyetegekben ábrázolt társadalmi konfliktusokat?
Minden körülöttünk zajló folyamat befolyásolja a társadalmi konfliktusainkat, evidens módon ilyen a vadkapitalizmus és a klímaváltozás is. A vadkapitalizmus eszménye a meggazdagodás, és az, hogy nincsenek szabályok, mindenki annyira gazdaggá válhat, amennyire csak tud, mások legyőzése árán. Hogy is ne változtatna ez a társadalmi- vagy osztálykonfliktusokon? Az állampolgárok és a társadalmak, tehát az egyes társadalmi osztályok is nagyon érzékenyek mindarra, ami a közösségeinkben, a bolygónkon, vagy az államok szintjén történik
Az életművén végigtekintve – a 8 randitól és a Stockholmtól a Készenléti rendőrségen át a Szörnyetegekig – feltűnő a kezdeti pszichológiai érdeklődése mellé társuló markáns társadalmi-politikai érdeklődés. Ez mennyiben változtatta meg azt, ahogy a filmes műfajokhoz nyúl?
Tényleg fontos lett a filmjeimben a társadalmi-politikai érdeklődés, és ez korábban nem volt jelen. De nem tudom, hogy megváltoztattam-e a munkamódszeremet a műfajokkal kapcsolatban. Azt hiszem, ha ebben volt is átalakulás, az nem csak emiatt volt, hanem, mert kísérletezni szerettem volna.
.jpg)
Rodrigo Sorogoyen és Denis Menochet a Szörnyetegek forgatásán / Forrás: Magyarhangya
A politikai korrupció, a kilakoltatások vagy a klímaválság kétségtelenül nagyon aktuális témák. Hogyan próbálja elkerülni, hogy munkái pusztán aktuálpolitikai kommentárokká váljanak?
Ez nagyon egyszerű: azzal, hogy emberi lényekről beszélünk, vagyis olyan szereplőkkel népesítjük be a filmet, akiknek az emberi oldala fontos és izgalmas a néző számára. Vannak nézők, akik különösen figyelnek a társadalmi-politikai vonatkozásokra, és vannak, akik kevésbé, de akik nagyon szerették a filmjeinket – legyen szó a Készenléti rendőrségről, a Szörnyetegekről vagy A rendszerről – azoknak azért tetszettek, mert a karakterek és a történetük megérintették őket. Tudtak hozzájuk mint emberekhez kapcsolódni, valódinak érezték őket és a társadalmi-politikai közegüket is.
Ha már a társadalmi érdeklődésnél tartunk, mit gondol, hol húzódik a határ egy forgatókönyvben szereplő fiktív karakter és egy valós társadalmi csoport reprezentációja között?
Ez nagyon összetett kérdés. Nemcsak attól függ, hogy az adott szereplő milyen valós társadalmi csoportot képvisel, hanem attól is, milyen más szereplők veszik körül a filmben. Nem tudnám megmondani, hol van a határ, azt hiszem, a lényeg az, hogy a karakter működjön a filmben. Az más kérdés, ha egy adott figura reprezentációs céllal szerepel egy filmben, de én nem így dolgozom. A mi szereplőink nem képviselői, hanem csak tagjai azoknak a társadalmi csoportoknak, amelyekhez tartoznak, és teljesen autonóm jellemek. Attól még, mert egy társadalmi csoporthoz tartozol, lehetsz hasonló vagy másmilyen is, mint a tiéddel egyező szociális hátterű emberek. Tehát nem hiszem, hogy eszerint kellene megítélni a filmet.
Azért kérdezem, mert kritika érte amiatt, ahogy a galíciai vidéki lakosságot ábrázolja. Mit gondol, filmrendezőként hol húzódnak az alkotói szabadsága határai, és hol kezdődik a társadalmi felelőssége mint olyan állampolgáré, akinek a filmes munkái révén szokatlanul nagy a befolyása a közvéleményre?
Nem engem kritizáltak a gallego szereplők megjelenítése miatt, hanem a filmet. Ráadásul a bírálatnál sokkal több volt a dicséret és az elismerés, amit a Szörnyetegek kapott, mégpedig éppen azért, ahogyan a vidéki galíciai lakosságot ábrázolja. Mindig vannak kritikus hangok, különösen a mai nyilvánosságban, mindig vannak, akik megbántva érzik magukat. Nem hiszem, hogy az ilyen jellegű sértődéseknek kellene meghatároznia, milyen irányban haladunk tovább. Nem tudok pontosan rámutatni a határokra, de mindenképpen van társadalmi felelősség abban, ha egy mű a valóság egy szeletét kívánja ábrázolni. Arról lehetnek eltérő vélemények, hogy egy adott film jól vagy rosszul csinálja ezt, egyetértünk vele, vagy sem. De az alkotónak a saját mércéje szerint a lehető legigazabb és legvalószerűbb ábrázolásra kell törekednie, és ez az ő felelőssége.
