Mészáros Péter két filmmel (A disznó útja, Kyrie) jelentkezik a líraiság és sorszám szerinti elsőszámú rövidfilmes blokkban. Az első darab holland felkérésre készült, tíz, az Európai Unióhoz újonnan csatlakozó ország egy-egy rendezőjét felkérő projekt keretében. Kissé erőltetett, mégis érdekes kísérlet párhuzamot vonni A disznó útja és Magyarország másik uniós csatlakozófilmje, a Tarr Béla rendezte Prológus között – ha nem is az elbeszélő eszközök és az üzenet hasonlósága miatt, de legalább az apropó okán. Mészáros szemében – mi, magyarok – beteg kismalac vagyunk, élet és halál határán táncoló hízójószág, akit a Magyarok Istene (=gazda) a fejlett ipari társadalmak motorizált segítségével (=nagy német autó) juttat el Dr. EU rendelésére. A Prológus hajléktalanjaihoz hasonlóan a csatlakozó nemzet itt is kiszolgáltatott, bűzös, a társadalmi-történelmi viharokkal sodródó teremtményként jelenik meg, csakhogy Tarr szocio-indusztriális pesszimizmusától eltérően Mészáros humorral, urambátyám-sógorom könnyedséggel tolmácsolja vízióját. Marosi Gábor operatőr képei tiszták, a tempó kellően magyarosch, A disznó útja figyelmes szeretettel van kikövezve.
Újrajátszás
Mészáros másik filmje, a Kyrie a díjnyertes Eső után elbeszélő szerkezetét veszi kölcsön, amikor nem a Nagy Tragédiát, hanem annak utójátékát mutatja be – modorosságtól és szépelgéstől kísérve. Egy csapzott lány késsel a kezében gázol a sekély folyamban, majd egy halászhoz könyörög. Nem szép dolog a poént lelőni, annyit azonban szabad tudni, hogy harmadik szereplője is van a filmnek, méghozzá Tarkovszkij és Tarantino rokona: a fiatalember vérvörös inggel lebeg a folyóban. Sam, a Casablanca zongoristája is gond nélkül játszotta újra Ilsa Lund (Ingrid Bergman) kedvenc dalát, csakhogy korábban nagyobb hatással szólt, s ilyenformán – az Eső után ismeretében – a Kyrie is csupán ujjgyakorlatként hat.
Pacák a fotóalbumban
A K1 blokkban agrárakciót és lírai folyamiságot móriczi dráma követ: Keményffy Tamás Szerencsés embere. A néhány évvel ezelőtt operatőr szakon végzett rendező kisfilmje gyönyörűen fényképezett tanyasi dráma, a fények és gémeskutak szerencsés együttállásának gyümölcse. A cím persze ironikus, hiszen a benne jelölt szereplő csúnyán pórul jár a történet során, ráadásul a végső „poén” is a kegyetlen iróniára épít, a film legnagyobb gyengesége mégsem az „együgyűség”, hanem a gyilkosság képi megformálásának fájó igénytelensége. Tanyasi szociofotó-albumba illő beállítások után a történet csúcspontján az Argo, a Getno és a Világszám! akciójeleneteire emlékeztető erőszak-képsor vár a nézőre, és a főszereplővel együtt kis híján a film is elvérzik. Keményffy életképmontázsa jól építi fel a feszültséget a tragikus esemény bekövetkeztéig, a gyilkosok autójából kiszűrődő „Voulez-vous dancer” táncdal öncélú, de telitalálat, a film képi világa azonban – a gyatra gyepálás ellenére is – könnyedén leiskolázza a gondolati világát.
Folt, folt, víruska
A főiskolás Kocsis Ágnes kisfilmje a Szerencsés emberrel ellentétben éppen gondolati szinten bizonyul erősebbnek, képileg pedig gyengébbnek. A Szemle-fődíjas Fekete Kefé-ben nagyot alakító Bánki Gergely itt víruskutatót játszik, egy kiegyensúlyozott párkapcsolatban élő embert, akitől bőrének rejtélyes befoltozódása után mindenki elfordul. A kollégák fertőtlenítik asztalát, a barátok nem érnek rá találkozni vele, élettársa ideiglenesen anyjához költözik. Kocsis szenvtelenül mutatja be a főhős szerencsétlen, kafkai kalandját, és a történet végén hiába húzódnak vissza a foltok, nem kapunk választ a rejtélyes vírus eredetére vonatkozóan. Kellő ritmusérzék és színészvezetési gyakorlat híján a rendező nem kelti fel maradéktalanul a néző érdeklődését, a kísérlet azonban sikerül, hiszen a nézőteret is belepi egyfajta vírus: a vonakodással teljes kíváncsiság vírusa.
