A széria első darabja, Kárpáti György Címlapsztori című könyve, az újságírószerep változását elemzi az amerikai hangosfilmben. Egy műfaji fókusszal bíró sorozat nyitányaként eleve merész húzás ezt a témát választani, hiszen az „újságírófilm” mint kategória eredendően kissé véleményes. A szerző doktori disszertációjából átdolgozott mű legnagyobb feladata éppen ezért az, hogy valamely közismert zsánerben való elmélyülés helyett, egy – legalábbis a hazai közönség számára – egészen új, mindazonáltal kétségtelenül legitim filmcsoportot vezessen be. Bár Kárpáti a bevezetőben maga is leírja ezt a problémát, és jelzi, hogy a továbbiakban önálló műfaj helyett egy speciális téma, az újságírószerep ábrázolásának fejlődésére koncentrál, a következő fejezetekben mégis minduntalan belegabalyodik ebbe a helyzetbe.
Sajtó alatt
Recenzió Kárpáti György Címlapsztori című könyvéről
Kultúrbarlang régóta ikonikus jelentőségű intézmény, amely csendesen, de szívósan, állandó megújulásra készen menti és teremti körülöttünk az értékeket, idén pedig az újabb fejezetet indító, saját márkás Filmanatómia-könyvsorozattal gazdagodott. A széria első darabja, Kárpáti György Címlapsztori című könyve, az újságírószerep változását elemzi az amerikai hangosfilmben.
Medium Cool (1969)
A kötet másik erős alapfelvetése, hogy összefoglaló-rendszerező munkaként nem kevesebb, mint 90 évet áttekintve, „a teljességre törekvés igényével” adjon olyan kézikönyvet olvasói kezébe, mely a kérdés minden vonatkozásában eligazít. A teljesség igénye minden hasonló esetben azt a kockázatot rejti magában, hogy a leendő közönség soraiban úgyis lesz valaki, aki tud mondani legalább egy olyan tételt, ami fontos lett volna, de valahogy nem került a merítésbe, szerkesztői szempontok miatt úgyis szanálni kell a címek egy részét, a szöveg gondolati ívét pedig elég nehéz felépíteni. A rendkívül szerteágazó, sok izgalmas kitérőt kínáló, de alapvetően kronologikus rendben haladó filmtörténeti utazás a koncepcióba kódolt fenti buktatókkal együtt mégis érvényes, hiszen azt mindenképpen sikerül bebizonyítania, hogy a tárgyalt téma minden évtizedben érdekes.
A Címlapsztori a saját maga által állított „90 éves” tételt mindjárt az elején megdöntve, a harmincas-negyvenes években, a hangosfilm első aranykorában vág bele saját tárgyába. Két fontos forrása, Larry Langman The Media in the Movies és Dr. Richard R. Ness From Headline Hunter to Superman című, több ezer címet hivatkozó könyve válogatási metódusához igazodva olyan filmeket keres, melyek főszereplői a sajtó bármely ágazatának képviselői, sztorijuk esetleg kifejezetten az újságírói hivatásra koncentrál. A kialakított szerkezet egységes, a fentebb jelzett évtizedes bontáshoz igazodik.
Római vakáció (1953)
Elsőként mindig a legfontosabb, az újságíróképet jelentősen befolyásoló médiatörténeti események áttekintésével találkozunk, majd ezek hatásának illusztrálására következik a korszakban bemutatott fontos filmek (Címlapsztori, A Parallax-terv, A bennfentes, Ron Burgundy: A legenda folytatódik, stb.) olykor inkább felsorolásszerű, olykor elmélyültebb elemzése. A fogódzót kezdetben a sorozat alapgondolatára szépen rímelő műfaji kapcsolódások kínálják, mely felvetésnek a screwball vígjáték, a noir és a háborús film kontextusa meglehetősen stabil keretet ad. A műfaji vonatkozások később elmaradnak, és új elemzési szempontok, új dimenziók válnak fontossá. A monográfia előbb társadalomtörténeti kalandozásba kezd, majd a médiumok különböző típusai szerint csoportosítja az újságírókat és mozgóképes szerepeiket (klasszikus és bulvár médiumok, televíziós újságírás, az elektronikus média sajátos műsortípusai, tévéshow-k), végül a problémaközpontú, etikai kérdéseket (hitelesség, tényellenőrzés, politika vs. sajtó, hozzáférés) domborítja ki. A változó fókusz a szövegnek is hullámzó jelleget ad, hol erősebbre sikerült alfejezetekkel, hol kevésbé koherensen illeszkedő, inkább kiegészítésnek tűnő leágazásokkal.
A korai időszakot taglaló egységesség a későbbiekben széttartóvá válik, annak megfelelően, ahogy a médiáról alkotott kép tudatosan is árnyalódik. Az ötvenes években romantikázó (Római vakáció) és bűnügyeket feltáró (The Turning Point) újságírókkal találkozunk, a mozik a valóságra fokozatosan egyre éberebbek és érzékenyebbek lesznek. A hatvanas évek társadalmi változásai ezt a szegmenst sem hagyják érintetlenül, az elektronikus média által szorosan követett aktualitások (pl. Kennedy-gyilkosság) pedig a sajtó aktív szerepével és a médiahatással kapcsolatos kérdéseket vetnek fel. Az általában is erősödő médiakritika és médiatudatosság a Címlapsztori által vizsgált korpuszban is megjelenik, a szerző ennek tárgyalásakor olyan filmeket citál, mint a mcluhani gondolattal eljátszó Medium Cool vagy a sokféle egyéb érzékenységgel is bíró Sokkfolyosó. A hetvenes évekre váltva a Watergate-ügy kirobbanásával összefüggésben az újságírói szerep piedesztálra emeléséről olvashatunk, ez az összeesküvés-elméletek nyomába eredő, jellemzően még hagyományos szerkesztőségek papírszagú és neonfényes irodáiból kitörő firkászhéroszok aranykora.
Ron Burgundy: A legenda folytatódik
Lassan megjelenik azonban a televíziózás is a láthatáron, amely új felületeivel és műsorformáival az újságírók hatókörének és láthatóságának korábban nem ismert kiterjedést ad. Kárpáti ezen a ponton Sidney Lumet Hálózat című filmjének elemzésével illusztrálja, mindazokat a később kiteljesedő fejlődési irányokat, melyek a szakmával magával és annak ábrázolásával kapcsolatban már ezen a korai ponton felmerülnek. A nyolcvanas években két irányt, a sajtómunkást hősként és antihősként ábrázoló szemléletet különböztet meg, ezt pedig az ebben az esetben legkézenfekvőbb etikai alapon teszi. Az újságírót morális lényként bemutató történetek egyben a terület természetéhez kapcsolódva eredendően létező problémákat firtatnak, melyek a konfliktuszónába delegált tudósítókat felvonultató háborús alműfajokban, a szenzációra éhes (bulvár)sajtó történeteiben és a polgári kódokat leromboló gonzó attitűdben nagyon plasztikusan jelennek meg. A kilencvenes évek ezek után egyértelműen a televíziózás jegyében zajlik, a nézettségért küzdő riportereknek és a nézettséget hozó botrányoknak dedikálva. Kárpáti szerint az ekkor feltűnő az újságíró-karakterek „arrogáns elitisták”, „nem hősök vagy antihősök, egyszerűen barátságtalan figurák”.
Michael Mann A bennfentes című filmje a kötetben korszakhatárt jelez, a róla közölt elemzés azt tanúsítja, hogy az új évezred hajnalán a hagyományos újságírói erények hogyan nyerik vissza régi dicsőségüket, illetve ezzel párhuzamosan, hogyan idomulnak az új médiumokhoz. A bevezetőben jelzett 9 évnyi kutatómunka, amely minden tárgyalt mozgókép-történeti évtized vonatkozásában gazdag háttéranyagot halmozott fel, napjainkhoz érve kissé kifullad. Betudható ez annak, hogy az forrásgyűjtés hosszadalmas fázisa maga is felölelt egy egész korszakot, melyben alapvető folyamatok zajlottak, és annak is, hogy ez a téma elég forró mostanában (lásd. Julian Assagne és Edward Snowden tevékenységét), így nehéz ilyen behatárolt keretek között veszélyes egyszerűsítés nélkül felelős állításokat tenni. Az ezredfordulót tárgyaló rész ezért leginkább kérdéseket tesz fel, és felvillant néhány olyan szegmenst (blogolás, női karakterek a sajtóban, az Egyesült Államok 2001. szeptember 11. utáni politikája és a sajtó kapcsolata), melyekről jó és fontos lenne egyszer majd még többet olvasni.
Címlapsztori (1974)
A kötet végén található irodalomjegyzék és publikációs lista alapos és bőséges, jó kiindulópontot biztosít az érdeklődőnek további kutakodásra. A közlések formáján apróságokban lehetett volna még szépíteni, kicsit, bár nem végzetesen zavaró ugyanis, ha például a magyar szerzők esetében előbb „CSÁSZI Lajos” majd egy sorral alatta „CSILLAG, András” alakkal találkozunk. A szöveggel kapcsolatban nem lehet elhallgatni, hogy egy nyelvi lektor sok helyen jól jött volna, mert a helyesírási, esetenként egyeztetési hibák csökkentik az olvasmányélményt. Ez a pongyolaság azért is fájó, mert a szerző másik énje egy neves hazai napilap tisztes filmkritikusa, más természetű írásaira pedig az ilyesmi egyáltalán nem jellemző. A könyv függelékében a szövegben említett filmcímek mutatója mellett a téma 30 legfontosabb filmjét felsoroló betűrendes ajánlót is találunk, mellyel vitatkozni ugyan lehet (vajon miért éppen az Aranypolgár vagy a Frost/Nixon marad ki?), mégis remek iránytű annak, aki minőségi alkotásokat keres a témában.
A Címlapsztori elvitathatatlan érdeme, hogy kifejezetten nagy szakmai ismeretanyagot közérthetően és szórakoztatóan foglal össze, így valószínűleg a filmhez és médiához kötődő felsőoktatási területek hallgatóinak érdeklődését felkeltő olvasmány lesz. Izgalmas résztémái, az általa felvetett összefüggések több szakterület vonatkozásában is fontosak, a saját maga által is követett kissé zsurnaliszta szemléletmód pedig bizonyos pikantériát kölcsönöz a szövegnek. A kötet szerkesztése kétségtelenül hagy némi kívánnivalót maga után, de tény, hogy magát az újságíró-mozi fogalmát – kinek-kinek eddigi ismereteihez mérten – sikeresen erősíti meg és/vagy vezeti be, a filmnézéshez pedig határozottan kedvet csinál, ami már önmagában is dicséretes.
Kárpáti György: Címlapsztori – Az újságírószerep változása az amerikai hangosfilmben. Budapest: Kultúrbarlang, 2015.
Filmanatómia-sorozat 1.
Sorozatszerkesztő: Kárpáti György, Scheiber András
DVD-melléklet: A siker édes illata (r.: Alexander Mackendrick, 1957)
