filmhu: A Soho szexbárjaiban tényleg kis lyukon dugják be a férfiak a nemi szervüket manuális kényeztetésre?
Sam Garbarski: Igen, ez nem kitaláció. Nagyon népszerű szolgáltatás! Alapos kutatómunkát végeztünk, hogy az angol valóság helytálló legyen a filmben. Az egyik ilyen klubban összefutottunk a producerem ismerősével. „Te mit csinálsz itt?” „Egy filmen dolgozom.” „Na persze! Én is!”
 |
| Az a bizonyos lyuk a falon |
HŰSÉGES, FAITHFULL
filmhu: Puha Marianne tenyere?
S. G.: Igen! Csak kezet fogtam vele. De abból érezni. Marianne egyébként szerintem soha nem tette be a lábát ilyen helyre. Mondta, hogy ismer szexipari dolgozókat, de szerintem nemigen látott pornót életében.
filmhu: Hogyan jött a valószerűtlen ötlet, hogy a 60-as évek formabontó, poklokat megjárt üdvöskéjére egy lassan feloldódó nyárspolgár asszony szerepét ossza?
S. G.: Repülőgépen olvastam a forgatókönyvet. Ekkor láttam egy cikket arról, hogy Marianne Faithfull épp Sofia Coppolával forgat. Azonnal összeállt bennem a kép. Egész életemet ilyen véletlen egybeesések alakították. Mikor leszálltunk, máris hívtam a producerem. Marianne huszonnégy órán belül reagált. Piszkosul akarta a szerepet! Ha 59 éves az ember, és Marianne Faithfullnak hívják, Irina Palm figurája kiváló lehetőség arra, hogy kilépjen a bőréből. Szerencsésen jött össze a szereplők közötti összhang is. Az ilyet nem lehet tervezni.
filmhu: Sok vesződséggel járt az átlényegülés?
S. G.: Rengeteget kellett próbálnunk hozzá. Nyavalygott, hogy nem szereti a csizmáját, nem tetszik a frizurája. Amikor ideges volt, a jelenetben Marianne nyitotta ki az ajtót, de a filmbéli Maggie csukta be. Ilyenkor vissza kellett fognom őt. De mindig vérbeli profiként reagált. Apait-anyait beleadott a szerepbe!
 |
| Azok a bizonyos puha kacsók |
HÁZHOZ JÖVÖK
filmhu: Maggie rendhagyó állásváltása ziccerként kínálja magát egy Alul semmi-szerű filmre, ön mégsem lépett bele a csapdába.
S. G.: Nincs bajom a Alul semmivel, szerettem, de ide olyan tragikomikus tónus kellett, ami a hétköznapi életben gyakran tetten érhető. Sokszor annyira rosszak a dolgok, hogy feltárul bennük a komikum. És van ott poétikum is. De az emberek rendszerint csak a tragédiát veszik észre. Kedvenceim, a 60-as évek „pink neorealizmusának” képviselői kiválóan értettek a tragikomikus színezethez.
filmhu: Hogyan lelt rá a Luisát alakító Gryllus Dorkára?
S. G.: Rengeteg ajánlatom volt a szerepre. Leo Davis, a castingos viszont csak erősködött, hogy találkozzam Dorkával. És ha ő nagyon kapacitál, akkor biztos, hogy érdemes megnéznem az illetőt! Egyik reggel csöngött a telefonom. Dorka volt az. „Találkozhatunk Berlinben”, ajánlottam. „Elmegyek Önhöz”, mondta. Éppen a Ghenti Filmesztiválon volt. Eljött a házamba: elegendő volt két mondatot előadnia a szerepből ahhoz, hogy tudjam, ő az igazi! Remek színésznő.
filmhu: Páneurópai koprodukcióban forgatott.
S. G.: Négy és fél millióból készült a film, három országban. Mindenféle nyelven beszéltünk. A magyar rendezőasszisztensemmel például németül. Amikor Marianne a Sohóban kinyitja az ajtót, Luxemburgban lép be, majd a jelenet végén Lipcsébe távozik. A Sohóban volt a legnehezebb forgatni. A boltosok bekeményítettek. Végre megállapodtunk az egyikkel, hogy háromezerért felállíthatjuk előtte a kamerát, de amint azt mondtam, „Felvétel”, ő beszólt: Állj! Ötszázezer!” Kibéreltük az egyik kurvától a szobáját. Hát nem meglógott a pénzzel?!
