- Amikor a szemle előtt az Egérútról faggattalak, kíváncsivá tettél, vajon eddigi munkáidból mi az, amit szívesen sorolsz be a szakmai önéletrajzodba? S hova sorolod a bizarr Egérutat a pályádon?

- Noha csináltam egy-s-mást az elmúlt években, nem vagyok híve a főiskolás órai munkák és a tévés félrelépések végtelen felsorolásának. Így a filmográfia a következőképpen néz ki: Minden úgy van, ahogy van, Ez van Azarel,Apa győz.
Herskó Jánost tekintem mesteremnek, aki osztályfőnököm is volt főiskolán. Hallatlanul sokat köszönhetek Szőllőssy Évának, Fövény Lászlónénak, Petrovics Emilnek és Rajk Lászlónak.
A kérdés második felére válaszolva : szerintem az Egérútnak van valami kicsit őrült szlávos hangulata. Általában a filmjeimet a csehek meg az oroszok szokták a legjobban kedvelni, úgyhogy lehet ebben valami...

- Említetted, hogy szereted az oroszokat, s ha csak teheted, rohansz Moszkvába, és gondolom, az e-mail-címed – … tabakova… – sem véletlen. Kifejtenéd bővebben, hogy mit is jelent a "szeretem az oroszokat"?

- Az e-mail-címem egy vicc, amit persze az orosz neten nem használok, érthető okokból és a félreértések elkerülése végett, bár itthon is többen azt hitték, hogy férjhez mentem a Tabakovhoz... Általános iskolás koromban láttam Mitta Ragyogj, ragyogj csillagom című filmjét, ami meghatározó filmélményem volt, és maradt. Az akkor még fiatal Tabakovba beleszerettem -- de hát ki nem?, holmi bradpittek elsunnyoghatnak szégyenkezve -- és akkor
elhatároztam, hogy én még ezzel az emberrel találkozni fogok. Tizenegy éves koromban elolvastam a Háború és békét, az Ördögöket és megszállott szlavofil lett belőlem.
"Oroszország nem a józan ész földje"- mondta volt Fjodor Mihajlovics, és nekem tökéletesen passzol ez a terep… Így ezzel az imádattal addig nyüzsögtem keresztbe-kasul -- mivel egyetlen ismerősöm se volt Oroszországban --, míg szereztem egy ösztöndíjat a Sorostól, és írtam egy hosszú, több mint ötven szubjektív kritikából álló tanulmányt a kilencvenes évek orosz filmjeiről. 97-ben mentem ki először Moszkvába, egy bőrönddel, nem ismertem senkit, nem várt senki, béreltem lakást, onnan három nap után megszöktem, -- hihetetlen kalandokat és egy idegösszeomlást éltem át, átköltöztem máshová, egy hét múlva hazamenekültem, aztán két hét múlva vissza, aztán újra haza, szóval egy őrület volt az egész, de közben rengeteg barátot szereztem és rájöttem, hogy ha tehetném valószínűleg ott élnék.
Ja, és a Tabakov -- akit egy frissen megismert színésznő barátnőm felhívott --, rögtön beutazott a dácsájából, meghívott este a színházába és nagyon- nagyon jófej volt. Hát így kell megvalósítani minden álmunkat!
Azóta megismerkedtem a fiával, Antonnal is – aki felhagyott a színészettel és nyitott egy vendéglőt. Most voltam ott októberben, marha jó a kaja.
Szóval én, amikor tehetem megyek Moszkvába, mert ott jobban érzem magam, mint itthon. Depressziós és nyomasztó város -- de hát én is depressziós vagyok, így jól kijövünk a Vörös térrel.
Mindig hozok haza tíz-húsz filmet, állati érdekes dolgokat művelnek ám!
Ennyit röviden, bár erről a témáról napokat tudnék mesélni.

- Két esztendeje, a Szemlén Camust említetted, -- "lenni vagy nem lenni egyaránt abszurd" ... Úgy tűnik számomra, az Egérút is ennek jegyében fogant.

- Az én terepem az abszurd, ami nehéz terep, ugyanakkor benne élünk csak szét kell nézni.
Akár a Mammutban, a filmszemlén, vagy ki kell nyitni a tévét, megnézni a híradót, ahhoz képest az én filmem a Hófehérke.

- De amit az eddigi filmjeidben nem tapasztaltam, először látok -- két jelenetben is – valami olyan átütő kegyetlenséget, hogy meg kell kérdeznem Tőled is: FILM EZ MÉG?

- Az élet kegyetlen, én csak felvillantok dolgokat, mondhatni a legősibb, legarchetipikusabb, ösztönből fakadó durvaságokat, melyek bármikor bárkivel megtörténhetnek egy olyan világban, ami természetére nézve kiszámíthatatlan abszurd világ!
Camus azt is mondta, hogy "Élni annyit jelent, mint az abszurdot életre kelteni." Hisz az élet borzalma és a halál borzalma egyaránt feszíti szét az embert minden pillanatban.

- A Nőt szinte a vízbe fojtó/döngölő Férfi jelenetére gondolok. És az ősanya/Boszorkány ijesztő táncára/násztáncára… Mit szóltak a színészeid ehhez a mellbevágó durvasághoz?

- Hát, az előbb említett, az egyik kedvenc jelenetem...-- ezt külön próbáltuk egy napig. Kimentünk a helyszínre – Domonyvölgy: ott született Huszárik --, kimentünk a színészekkel, egy videókamerával, Grunwalsky Ferivel és egy teljes napon keresztül döngöltem őket a vízbe. A Grün röhögött, hogy szadista vagyok, pont ő, akinél premier plánban nyomogatják ki egymás szemét, -- na mindegy... Sokat improvizálunk a jelenetekre, felvesszük videóra és csak azután kezdünk forgatni... Ez nagyon fontos. Máté Gáborral, Müller Julival, Balázsovits Edittel, Pepével is impróztunk egy napot, mindenki a maga figurájára -- olyan jeleneteket, amiknek közük sincs a filmhez, de segítette őket megtalálni „magukat” a majdani filmben, mert a forgatáson erre sosincs idő. Nem lehet a kamera előtt elkezdeni felépíteni egy szerepet, oda már, teszem azt, „Béláné”-ként kell megérkezni, reggel ötkor... Szóval, ami az erőszakot illeti, mindannyian élveztük -- ez elég perverzül hangzik --, azért mert hiteles lett. A Molnár Piroska — Máté Gábor duetten pedig könnyesre röhögtük magunkat a felvétel alatt --, még jó, hogy utószinkronizált a film.

- Az Egérútban -- miközben úgy néz ki, mind értik egymást nyelvét -- mindenki olyan egyedül van. De mintha ez már nem is fájna -- legbelül. Ez kortünet?

- Egyfelől kortünet… Magányosak vagyunk egy elidegenített világban, ez a saját országunk, kultúránk válságának a lenyomata is. Az abszurd mindig olyan válságot fejez ki, amelyet leleplez. Ez a válság persze sokarcú: társadalmi, politikai, egzisztenciális, érzelmi, -- a nyelv a kommunikáció válsága. Bárhol nyilvánul meg a válság, a rend hiányát jelenti, egy meglévő rend széthullását, és persze ítéletet is: a meglévő "rend" elítélését. Ezt akár leképezhetjük a jelenlegi politikai abszurdra kis hazánkban.

- Úgy tapasztalatod, hogy reménytelen az „emberi sors"?

- …és akkor mindebből következik, hogy az abszurd hős magányos, ellenséges világban él, ahol hiányoznak az örökös törvények, eligazító elvek. Hamlet kizökkent idejében élve, mennyire reménytelen az emberi sors? Nem tudom, hol van az a pont, ahonnan nem lehet már felállni. Máté Gábor utolsó mondata a filmben -- HOVA MEGYEK EGYÁLTALÁN? -- szorosan kapcsolódik „az élet értelme” kérdéséhez. Nekem még nem sikerült rájönnöm a titokra. Ami a tapasztalatomat illeti: én alapvetően depressziós típus vagyok, de egyben biztos: az életet csak humorral lehet elviselni. Akinek nincs humora az nem él, nem lát, csak néz.

- A "kínai"-ban mintha minden koncentrálódna, amit csak képesek vagyunk nem megbecsülni: a tartásunk, az élet szeretete, az együgyűségünk, a méltóságunk, a növények, az állatok, a gyerekek,... tehát hogy ez mind préda, amit el kell temetni. Vagy: ki a kínai? – a Te szándékod szerint?

- Ez a gondolatmenet nagyon tetszik, de a fele csak tudat alatt került bele. A röhej az egészben, hogy a kínai figurája úgy alakult ki, hogy ültem a Ferinél a konyhában és hirtelen -- fogalmam sincs miért -- azt mondtam, hogy látok egy képet: egy kínai zuhanyfüggönybe csavarva elmegy a háttérben... Ezen marha jót röhögtünk, aztán valahogy elkezdett mozogni a tudatomban vagy tudatalattimban a dolog, és végül ráépítettünk egy elég erős szálat a filmben. A legjobb ötletek egyébként így szoktak jönni, az ember ökörködik, csapkodja a térdét, hogy mekkora hülyeség jutott eszébe, aztán a dolog elkezd önálló életet élni és megteremti magát. És akkor hirtelen ráébredsz, hogy eleve ott kellett volna lennie, annyira evidens a létezése és az értelme.

- A mai napig is miként befolyásol az a tény, hogy művészcsaládba születtél?

- Befolyásol és mindig is befolyásolni fog, rengeteget szenvedtem és szenvedek tőle,
ugyanakkor hallatlan szellemi örökséget jelent, amiért hálás vagyok a sorsnak. Amikor jelentkeztem a főiskolára, figyelmeztettek a tanárok, hogy ugye tudom, hogy nekem mindig minimum 220 százalékon kell majd teljesíteni… Próbálok, igyekszem és közben rettentő nehéz tőle az életem, és a magánéletem is.

- Mikor döbbentél rá, hogy Te sem szeretnél, mondjuk, biztosítási ügynök lenni?

- Én mindig ügynök: FBI-ügynök, berepülő pilóta, profi biliárdjátékos szerettem volna lenni...
A számokhoz nem értek, bár szeretem és tisztelem a matematikát… Jelentkeztem a bölcsészkarra is, de közben felvettek a filmfőiskolára, aztán még a főiskola alatt felvételiztem pszichológia szakra, csak ott meg röhögő görcsöt kaptam a következő vizsgakérdésen: „elemezze pszichológiai szempontból Bartók Béla Cantata Profana című művét”! Hát szerintem ez is abszurd. Egyébként nagyon sokáig néptáncos voltam, a tánc szinte minden műfaját kipróbáltam, és ez a mai napig hiányzik. Van egy nagyszerű balettmesterem, csak nincs időm meg energiám lejárni hozzá...

- Emlékszel még a felvételi vizsgádra a főiskolán?

- Arra emlékszem, hogy rettentően izgultam. Majd meghaltam a félelemtől. Amúgy a mai napig ugyanígy félek mindennemű nyilvános megszólalástól, tévéadásba például nem megyek, mert összeesnék a félelemtől, meg klausztrofóbiám is van. Ahogy így belegondolok, miket mondok, a Woody Allen-nel kéne élnem. Szóval, féltem, tizennyolc éves voltam, kábé tíz filmet láttam életemben, a színházhoz „értettem”, mert a Vígszínház kulisszái mögött nőttem fel, jó iskola volt, talán jobb, mint a főiskola… Elveszett voltam, de nagyon határozott, és nyilván makacs, és beszéltem össze-vissza. A többlépcsős vizsga három hónapig tartott, jól megtáncoltattak minket...

- A naiv festő Oláh Maráról hogy jutott eszedbe forgatni?

- Magánakció, a mai napig se látta a Marán kívül senki… Akiket szeretek, azokról szoktam „nyomokat” csinálni magunknak. Szentandrássyval is van legalább nyolc órányi anyagom, meg abból az időszakból is, amikor még összejártunk és szegény, megboldogult Péli dobol egy zöld műanyag lavóron, a Szenti meg énekel, és az idősebb Orsós Jakabbal is forgattam. Régebben elég jól beszéltem cigányul, mára sajnos sokat felejtettem. Volt egy nyelvkönyvem. Az volt benne az első példamondat: "A férfi részeg már." Ez is abszurd, vagy nem?

- Mit szeretsz leginkább a szakmádban?

- Ha csinálhatom, a szabadságot, az embereket akikkel együtt dolgozom, meg a Makai Lacit, a berendezőt.

- Kit és mit értékelsz színpadon, filmen, képzőművészetben, zenében, mozgásban?

- Spielberg első Cápáját nagyon bírtam, nagyon szeretem a profizmust, szeretem Spielberget, szeretem Polanskit, Jarmant, Kusturicát, és persze Mihalkovot minden mennyiségben, kivéve A
szibériai borbélyt. És bevallom, hogy még a Csillagok háborúját is, a régit, meg a Gothárt és a Gárdos humorát. Ezenkívül: Caravaggiót, Bronzinót, Chagallt, Gross Arnoldot, meg az egész Tretyakov-képtárat.

- Szüleid élete, művészete inspirálólag hat Rád? És viszont?

- Hogy viszont, azt nem tudom, nagyon mások vagyunk, legfeljebb az ellentétek lobbizhatnak csendben a tudatalattimban, amúgy nem nagyon látok konkrét inspirációt.

- Színházat, workshopot tervezel-e?

- Konkrét tervek is vannak konkrét színészekkel, csak kéne egy gyártási szakember, aki összeszervezi, mert én arra képtelen vagyok. Egy orosz színész barátommal öt éve megfogadtuk,
hogy egyszer megcsináljuk a Hamletet együtt…

- Nagyon szemérmesen emlegetjük mindketten művész-felmenőidet, ami rendjén is van, szerintem. Ez itt nem egy pletykamagazin. Tévedek, mikor azt sejtem, hogy a Nagyszüleid (világa) szinte meghatározóbb valamiért az életedben, a gondolkodásmódodra?

- A megérzésedben sok igazság van, a nagymamám fantasztikus és imádom és tényleg nagyon
sokat voltam vele, aztán meg volt egy csodálatos nagypapám is, aki sajnos már nem lehet velünk, de például az Ez van Azarel című filmemet neki csináltam, és remélem, a fenti moziban beült rá egy nagy sós-pereccel... A Kornis-filmek Kern figurája is őt idézi, ugyanilyen csupaszív futóbolond volt, rengeteg érzelgősséggel és kornisos humorral, amúgy valószínűleg ismerték is egymást a Mityu papájával. Ha ő élne, most biztos ott ülne a moziban az első sorban és eszeveszetten boldog lenne, meg hozna egy csomó piros rózsát, esetleg írna nekem egy verset és szétvetné a büszkeség. Engem meg attól vet szét, hogy ilyen nagypapám volt...

- Mivel tudtad rávenni Szegedi Erikát, hogy egy -- színészi alkatától eleddig idegen -- szerepben debütáljon Nálad? FÉLELMETES, amit ott csinál!

- Azt a szerepet direkt neki írtam, persze nem akarta elvállalni, hosszas küzdelem árán lehetett csak rábeszélni, aztán ráállt. Hogy mivel vettem rá, hogy ilyen legyen? Nem is tudom, nekem van egyfajta nagyon bensőséges kapcsolatom a Színészeimmel -- legalább is azt hiszem --, ami elsősorban a szereteten, meg a bennük való hiten alapul. A mamámat én végig úgy kezeltem, mint egy színészt a többi közül, valahogy eszembe se jutott, amíg forgattunk, hogy az anyám.
Én mindig szeretném a színészekből a rejtett rétegeket kihozni. A kihívások érdekelnek mindenben. Ami egyszerűnek vagy kézenfekvőnek tűnik, azzal nem tudok mit kezdeni, mert iszonyúan elkezd untatni. A mamámmal való forgatás is ilyen erőpróba volt, meg persze egy gesztus, mert úgy érzem régóta nem kap ilyen "sandra milós" , nekivaló szerepeket, ami nagy pocsékolás a szakma részéről...

- Mikor és milyen apropóból tanultál (meg) cigány nyelven?

- Gimnázium alatt nagyon sokat foglalkoztam a néprajzzal, végig néptáncoltam hosszú éveket a Diószegi Lacinál, meg Novák Tata nagy monstre szegedi, sportcsarnokbeli vircsaftjaiban, népzenét tanultam Jánosi Andristól, évekig a Csoóri Sanyika hegedűjén tanultam, amíg nem volt sajátom, meg az összes népzenész -- Ökröséktől Tékásokig -- nevelt egy kicsit... Közben pedig mindig nagyon vonzott a cigány kultúra és közösség. Gyerekként belógtam Szentbékállán vadidegen családokhoz és megtanítottam nekik (!) néhány cigány dalt...! Mert tanultam énekelni is, és a rádióban szerintem még vannak olyan archívok amiken én énekelem az autentikus cigány dalokat, ez is vicces... Így aztán önerőből elkezdtem tanulni és mindig nagyon szerettem volna egy jó cigányfilmet csinálni. Nem akarok megbántani senkit, de nem olyanokat, amiket mostanában csináltak. Egyedül a Tony Gatliftól láttam igazán jó cigány-filmet eddig, a Hercegeket. Meg persze a Kusturicának van ehhez marha nagy vénája, de ő meg amúgy is egy egyedülálló jelenség.

- Te mennyire bírod a "kor moziját", a multikat és mennyire érzed úgy, hogy muszáj meghalasztani a kispiszkosokat?

- Teljesen bele vagyok betegedve az állapotba, utálom a multikat, csak a mozikat szeretem. Megalázónak, felháborítónak és botrányosnak tartom, hogy a filmszemle a Mammutban van, félúton a Rossmann és a Kotányi között... Ha unalmas a film, leugrik az ember és vesz egy doboz tampont, vagy mi van? Rosszul érzem magam abban a világban, ami kialakulóban van körülöttünk, ahol nemhogy kispiszkos mozik, de kispiszkos kocsmák sincsenek, sehova nem lehet eljárni, mert az embernek nincs kedve. Ez annyira tragikus, hogy sírni
tudnék, amikor megtudtam, hogy a szemle a Mammutban lesz – itt lakom tőle 5 percre, odajárok közértbe --, magamon kívül voltam a döbbenettől, szerintem ennél jobban már nem
lehet a filmszakmát nevetségessé tenni...
Ami a szemlés vetítést illeti, persze nem készültünk el teljesen, de kitűnő tesztvetítés volt! Elég jól vették így is, főleg az Örökmozgóban, ahol volt egy tv2-s vetítésünk, és ott nem az a fegyelmezett, zavart szemleközönség volt, hanem igazi nézők, na és ott
összehasonlíthatatlanul jobb volt a vetítés, mint a Mammutban... Most sokkal tömörebb, feszesebb a mozi, mindent kivettem, ahol úgy éreztem lankad a közönség...

- Hogy sikerült a vetítést követő beszélgetés a szemlén? S mik a terveid?

- Vita volt a filmről, de elég családiasan zajlott, mert 1 darab néző jött el (délután 2, millenniumi rémálomcsarnok) így a Miki bácsival beszélgettünk, de vele mondjuk állandóan együtt vagyunk ennél jobb helyeken is... jókat röhögtünk ezen, ültünk a Molnár Gyurival egymás mellett két széken, kezünkben két mikrofonnal és egymást se hallottuk, mert a rendezvényközpont előtt épp felturbózta magát három buldózer... A Boldog Vég kft nyomta kint az ipart, mi meg bent szidtuk őket... (na nem a zaj miatt).
Hogy mit tervezek?
Kicsit sok minden összejött nekem az elmúlt két évben, így most azt tervezem, hogy felerősödöm, meg kipihenem, kianalizálom magamat, aztán jöhet a következő munka. Van két cseh témájú tervem, meg egy orosz...ezek könyvadaptációk lennének...
Közben írogatok magamnak is ezt-azt, verseket...
Meg olvasok egyfolytában, mert az a lételemem.