„Felejtheted-e ezeket az arcokat?”
Ez Sára Sándor első nagyjátékfilmjének, a Feldobott kőnek zárógondolata. Úgy hiszem, minden magyar filmrajongónak van egy arc a Sára-életműből, amit sosem tud feledni. Az én Sára-arcom a Magyar nők a Gulagon Ilonája, aki arról beszél, hogy miután a saját gyerekét megszülte a lágerben, dajka lett, aki a sajátja mellett más csecsemőket is szoptatott. Később pedig azt kapta feladatául, hogy a halott gyerekeket mosdassa és öltöztesse, mert az egyik orvosnő úgy gondolta, nem csak addig kell a gyerekekről gondoskodni, amíg élnek, hanem halálukban is meg kell adni nekik a végtisztességet. Ennek az asszonynak az arcát, de még a finoman elcsukló hangját sem feledem talán soha.
Sára Sándor révén tanultunk meg szembenézni ezekkel a történelmi tragédiákkal. Ő tanított meg minket, hogy a kollektív traumák a személyes történeteken át érthetők meg, és hogy a dicstelen múltban is dicsőséges emberi sorsok rejtőzhetnek, hiszen még a legsötétebb helyekre is bevilágít olykor az emberség és a szeretet fénye, ahogy a Virágát a napnak faodvába az éltető napfény.
(fotó: Valuska Gábor)
Filmjei hatalmas, színes (és fekete-fehér), szélesvásznú életművé formálódtak. Sára vasutas család gyermeke, az élet is, a pálya is végigjárt minden állomást. 56-os szerepvállalása miatt a többieknél később kezdhette el önálló munkáit. Résztvett a Balázs Béla Stúdió megalapításában, operatőrként 1962-től többek között Huszárik Zoltánnal (Szindbád), Kósa Ferenccel (Tízezer nap, Ítélet, Nincs idő, Hószakadás), Szabó Istvánnal (Apa - Egy hit naplója, Tűzoltó utca 25, Budapesti mesék) Gaál Istvánnal (Sodrásban, Orpheus és Euridiké) készített filmeket, 1968-tól játékfilm-rendezőként is bemutatkozott (Feldobott kő, Holnap lesz fácán, 80 huszár, Tüske a köröm alatt, Könyörtelen idők). Jelentős dokumentumfilm-rendezői munkássága a 80-as években bontakozott ki (Néptanítók, Pergőtűz, Bábolna, Sír az út előttem, Magyar nők a Gulagon). Az operatőri és rendezői életmű nagyja 1967 és 1993 között, mindössze 25 év alatt született, az alkotó markáns személyisége minden munkájára rányomta bélyegét.
Életének másik meghatározó feladata volt, hogy 1993-tól hét éven át a Duna Televízió elnöki tisztségét látta el. Nem csak számára, de kollégái számára is emlékezetes volt ez az időszak, erről tettek tanúbizonyságot a Duna Tv egykori munkatársai, akik kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban köszöntötték az ünnepeltet. A rendezvényen három kisjátékfilmjét is vetítették, melyek a rövidségük ellenére meghatározó darabjai a Sára-életműnek. Ezen felbuzdulva mi is szemezgettünk a nagyszabású életműből, minden területről összegyűjtve hármat, amit semmiképpen sem szabad kihagyni.
(fotó: Valuska Gábor)
Kisjátékfilmek:
Virágát a napnak (1960)
A rendező kísérleti kisjátékfilmjében egy mag virággá fejlődésének lehetünk tanúi. A bibliai példázatot a magról, ami ki tudja hogyan, de előbb-utóbb kivirágzik Sára úgy gondolja tovább, hogy a mag egy fa odvába esik, ahol fény alig, naponta csak rövid időre éri egy kis lyukon keresztül. A parabola megadja a nézőnek az értelmezés szabadságát, mindenki maga döntheti el, hogy a növény számára a szabadságot jelentő rés megtalálásáról, esetleg a túlélés hősi küzdelméről, vagy a napfényként éltető szeretetről szól, ami nélkül elsorvad minden élő.
Pro patria (1969)
Sára Sándor első világháborús filmesszéjében az archív felvételek és a film készítésének idejében született háborús emlékművek képei keverednek. A lírai filmetűd a háborúhoz sokszor tévesen társított heroizmust és a valódi kegyetlen, embertelen pillanatokat ütközteti a humanizmus és a háborúellenesség jegyében.
Vízkereszt (1967)
A film központi karaktere egy kisiskolás fiú, aki a tanyavilágban él, és a hóval, jéggel borított februárban alig várja, hogy megérkezzen hozzájuk a színész társulat, akik előadják Shakespeare darabját. A filmetűd a kisfiú bevezetőjét leszámítva mellőzi a párbeszédet, inkább tájképekkel és arcokkal meséli el a történetet. Ez a személet Sára teljes életművét végigkíséri, a mester maga is bevallja, hogy a tájat megmutató nagytotálok és az emberi arcot közel hozó premier plánok érdeklik igazán.
(fotó: Valuska Gábor)
Operatőri munkák:
Szindbád (1971)
Krúdy, Huszárik, Sára Sándor, Latinovits Zoltán Szindbádja varázslatos képköltemény. Férfiszóló és női hangok zeneműve, az örök idő festménye; vizuális kompozíció tájakra, utcákra, szobákra, életre, halálra. Vagy ahogy a rendező, Huszárik Zoltán mondja: „Mit akar Szindbád? Elsősorban élni, minden életközegben benne lenni - tájban, nőben, tárgyban, az ételek jóízében, kifakult borospoharak tükrében, temetők mohos kertjeiben... Nem hagy maga után mást csak a pillanat szétroncsolt emlékműveit.'' Talán a legszebb magyar film, Krúdyt most már örökre Sára kameráján keresztül látjuk.
Tízezer nap (1965)
A film a Széles család történetén keresztül ábrázolja a magyar parasztság sorsát: a múltbeli kiszolgáltatottságot, megalázottságot, a kemény küzdelmet a betevő falatért, nélkülözéssel, csapásokkal teli házasságot. A felszabadulást követő időszakból az ifjú Széles történetén keresztül felidézi az ötvenes évek politikai hibáinak következményeit, a forradalmi idők okozta válságot. A felnövekvő új nemzedék állásfoglalása, a múlt hibáinak, a szülők szemléleti fogyatékosságainak helyes értékelésére való törekvés Széles ifjúvá serdült fiának gondolkodásmódjában jut kifejezésre. A nagyívű családtörténeti film-tabló a japán filmek látványvilágára, lassú, méltóságteljes mozgására hasonlít.
Tűzoltó utca 25 (1973)
"Egy pesti bérház, mint a történelem hajója, vagy inkább lélekvesztője a film főszereplője. Lakói különös, jellegzetes pesti figurák, a történelem viharainak áldozatai. A film egyetlen mozgóképi kórusmű, melyben a lakók szomszédjuk álmait is értik, folytatják, a sorsok és arcok úgy válnak ki a lakók álomkórusából, mint nagyzenekari műben az önálló hangszerszólók" - írja Muhi Klára. Mi azért szeretjük különösen, mert a film különleges álom-jeleneteinek megvalósítása igazi operatőri bravúr.
Három legemlékezetesebb rendezői munka:
80 huszár (1978)
1848-ban a Lengyelországban állomásozó, osztrák kötelékhez tartozó magyar huszárok egy csoportja a szabadságharc kitörésének hírére hazaindul. A szökevények útja ezer veszéllyel teli, harcot kell vívniuk a természettel, az út nehézségeivel, az őket üldöző osztrák hadsereggel, és saját felőrlődő idegeikkel.
A névtelen hősök filmje, a karaktereket élesen és pontosan ábrázolja. Bravúrosan megvalósított, fantasztikusan fényképezett mű.
Pergőtűz (1982)
A Krónika című televíziós sorozatból szerkesztett dokumentumfilm nagyjából időrendben azon belül tematikusan halad végig a 2. Magyar Hadseregnek a Don-kanyarhoz vezető 1942-43-as útján. Több tucatnyi túlélő emlékező beszél, ugyanazt az eseményt halljuk különböző ismert és ismeretlen nevű szemtanútól.
Mintha komor puzzle, tömeghalált mutató összerakós játék kerekedne egésszé, Sára hatalmas filmregényt szerkeszt, csak arcokat nézünk, de mögöttük látjuk a magyar történelem talán legértelmetlenebb tragédiáját.
Sír az út előttem (1987)
A négyrészes filmeposz a bukovinai székelység sorsát, öt székely falu lakóinak kálváriáját mutatja be a mádéfalvi veszedelemtől Bácskába való telepítésükön, háborús viszontagságaikon és az ötvenes éveken át a közelmúltig.
A felfoghatatlan szenvedéstörténet könyörtelenül részletes kifejtése, a történelem viharaiban kóválygó közösség bemutatása páratlan dokumentum.
A Sára-életműben megmerítkezőknek nem csak a film szereplőinek arca, hanem a rendező arca, tiszta tekintete is beivódik a memóriájába. Mintha valahol ott lenne benne mindaz a sok történet, amit a kamerájával megmutatott nekünk. És tudom, hogy ott is van, mert mikor másfél évvel ezelőtt felhívtam telefonon a rendezőt, hogy szeretném megtudni a Magyar nők a Gulágon fent már említett szereplőjének keresztnevét, elég volt csak elmondanom az asszony történetének néhány részletét, és máris tudta, kiről van szó. Húsz év után név szerint emlékezni minden megszólalóra nem is lehet másként csak úgy, ha mindazt, amit hallott tőlük, a saját történeteként hordja magában. Nem hibázunk nagyot, ha mi is eképp igyekszünk magunkkal vinni Sára Sándor filmjeit.
