A 2002-ben létrejött filmes cég alapvetően három tevékenységi körre specializálódott. Ezidőtájt elsősorban forgatókönyvek írásával foglalkoztak, amely az amerikai screenwriting workshopok mintáját követve. „A 80-90-es években Amerikában nagyon komoly változások történtek ezen a téren, ami leginkább Syd Field, Dave Trottier, Robert McKee hármashoz kötődik – kezdte Schilling Zoltán az Analog Artists vezetője. - A fenti három forgatókönyvíró munkásságának eredményeként az amerikai forgatókönyvírás tudományában - a zenei összhangzattanhoz hasonlóan – egységes leirat és szaknyelv jött létre. Ez szinte megreformálta a forgatókönyvírást. A 90-es években a digitális animáció tömeges elterjedése mellett talán a dramaturgia fejlődése volt a leglátványosabb a filmiparban. Mi ezeket a módszereket honosítottuk meg Magyarországon.”
A cég másik profilja ekkortájt a megírt forgatókönyvekkel való kereskedés, ami akkor nem járt eredménnyel. Az elkészült munkákkal való „házalás” nem eredményezett elkészült filmet. „A hazai filmes világ még nem barátkozott meg a forgatókönyv-ügynök személyével - folytatta Schilling -, bár ebben az utóbbi egy évben határozott elmozdulást érzünk. Eladási kísérletek most Nyugat-Európában folynak, egyelőre három bíztató projectünk is van.”
A jelenleg is futó Analog munka Antigoné 2005 |
A Schilling-Moharos filmes vállalkozás 2004 nyarán átalakult, részben a „felnőtté válásnak” köszönhetően az alapítók már nem akarták használni saját nevüket, és átkeresztelték cégüket Analog Artistsnak. Másfelől további tevékenységekkel bővült a repertoár.
Filmiparosok képzése
„Foglalkozunk színész- és rendezői alapképzéssel is, ami nem azt jelenti, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel konkurálnánk. Ott a hallgatók megkapják azokat a készségeket, amelyeket egy komplex művészképzés adhat – meséli az Analog vezetője. - Nálunk senki sem válik művésszé, a mi célunk más. A kurzusainkon elsősorban azoknak érdemes részt venni, akik már rendelkeznek valamilyen szakmai tapasztalattal, gyakorlattal, és éppen ezt szeretnék a legújabb ismeretekkel kiegészíteni. Vagyis mi a szakmában frissen megjelent ’ipari sztenderdeket’ tudjuk megismertetni a hallgatóinkkal.
Az oktatói gárda gerincét továbbra is az Analog Artists közvetlen munkatársai adják, és jönnek hozzánk oktatni ismert reklámfilmesek is. A színészkurzust az elmúlt évadban a főiskolán is tanító Philip Daimon vezeti az Ausztráliából hazatelepült Linka Péterrel közösen, és néha egy nagy név is beesik. Ilyen a mostani rendezői kurzus, ahol az operatőri ismereteket Szabó Gábor adja közre. Összességében arra törekszünk, hogy a filmes szakmát minél jobban lefedjük, és lehetőleg minél változatosabb, sokszínűbb ismereteket adjunk át.”
A képzés során az első félév alatt a hallgatók megismerkednek az elméleti alapokkal, majd a következő félév során gyakorlati munka kezdődik. Négy rendező-hallgató áll össze egy terv megvalósítására, ami szerencsés esetben 35-ös filmanyagra készül vagy videóra. „Ezek a tevékenységek jelentik a távolabbi célunkat, vagyis a jelenlegi, újabb profiljaink, a színész- és rendezői képzés, valamint a stúdiófejlesztések megerősítése” – mondta Schilling Zoltán.
Stúdiómunka
A gyakorlati stúdiómunka legutóbb elkészült darabja az Antigoné 2005, amely egyben „felhívás keringőre”. „A négy rendező, Kovács M. András, Szajki Péter, Szirányi Péter, Tóth Róbert munkájával azt szerettük volna megmutatni, hogy az amerikai minta átvétele, ami alatt a ’know how’-t értjük, igenis működik. Vagyis lehetséges egy teljesen kelet-európai környezetben tengeren túli módszerekkel egy antik drámát vászonra vinni. Ezzel azt akarjuk bebizonyítani, hogy a mai magyar filmes tradíció kiegészíthető, sőt annak akár új lendületet is lehet adni.”
Részlet a forgatásról Antigoné 2005 |
A stúdiómunka kapcsán Schilling Zoltán elmondta, hogy elsődleges céljuk a közönség megtalálása, és csak ezután következhet a művészi ambíciók kielégítése. Az említett Antigoné éppen ilyen piacképes alkotás, amelyet most a külföldi televízióknak kínáltak megvételre. Így könnyebb a szponzorok meggyőzése is. Mindez azt jelenti, hogy adott esetben állami támogatás nélkül is megkísérelnek filmeket leforgatni: igaz, jóval kisebb költségvetésből, mint egy átlagos nagyjátékfilmben.
Ami a technikai feltételeket illetni „Rendelkezünk egy átlagos stúdió felszerelésével. Tudunk vágni, világítani, sőt, hamarosan lesz egy saját 35 mm-es régi, de jó állapotú szovjet kameránk is. Egyelőre olcsóbb celluloidra forgatni, és a minősége is jobb, igaz körülbelül öt év múlva ez már nem lesz így.”