A BFI látványos, modern főépülete London egyik legizgalmasabb részében, a Temze nyüzsgő déli partján magasodik. Ez a környék még a borongós, esős, fázós, őszi időben is élettel és energiával teli. Ezzel élesen ellentétben a valamiért „Project Space”-nek keresztelt sötét és hideg helyiség meglehetősen lehangoló, ráadásul zajos – a közeli Waterloo pályaudvarról induló vonatok zakatolása keveredik a turisták hordáinak zsibongásával. Teljesen érthetetlen, miért ebbe a tanításra tökéletesen alkalmatlan, szűk helyiségbe került a kurzus. Ráadásul a nagy asztal körül épp hogy elférünk 22-en.
A tréning nem sokkal a meghirdetését követően ugyanis betelt, az – innen nézve legalábbis – borsos, 140 fontos részvételi díj ellenére is. Ez cseppet sem meglepő, hiszen a Script Factory, nevéhez méltóan Európa legnagyobb forgatókönyves tréningközpontja. Számtalan kurzust és képzést indít minden évben, előadásokat szervez a világ legnagyobb nevű forgatókönyvíróival, pályázatokat ír ki, versenyeket indít.
Innen a kontinensről sokan kritikusan szemlélik ténykedését, rá is ragadta a "forgatókönyvírás Starbucks"-a gúnynév, mert a hangsúly sokkal inkább a mennyiségen van, mint a minőségen. Felróható, hogy az általa szervezett tréningek túlságosan leegyszerűsített dramaturgiáról szólnak, ami a sematikus, legkisebb közös többszöröshöz igazított hollywoodi formulákat követi.
 |
| Az ellenhős hajtja előre a cselekményt (Collateral) |
Két SF-képzés elvégzése után azonban azt kell mondjam, hogy ez csakis az előadótól függ. A Scene Insiders című szakmai hálózatkialakító program keretében tartott előadások között volt valóban alapszintű is, de ugyanígy nagyszerű mesterkurzusokon is lehetett tanulni olyan nagyságoktól, mint Mike White vagy Christopher Hampton.
Immár a második őszutón szervezte meg a SF a különböző műfajokat körbejáró Genre Season (kb. Műfajok évadja) előadássorozatot. A legelső kurzus egy álmos hétfői napon a thrillerről szólt, az előadó Angeli Macfarlane volt, a National Film and Television School és a Script Factory tanára, szabadúszó forgatókönyv-konzultáns és egy produkciós cég projektfejlesztési igazgatója. A hölgy nem túl rutinos előadó, bár mondandója átgondolt és logikusan felépített volt.
A résztvevőknek négy filmet kellett tanulmányoznia a tréningre. Peter Weir, Earl W. Wallace és William Kelley A kis szemtanú című thrillerje a műfaj egyik alapműve, bár mai szemmel kissé ráérős, lassú film. Igazi mestermunka, bár nem szokványos thriller Eric Roth és Michael Mann filmje, A bennfentes. Egy másik Mann-filmet, a Stuart Beattie által írt, és jóval középszerűbb Collateralt épp azért választotta Macfarlane elemzésre, mert óramű pontossággal alkalmazza azokat a strukturális, cselekményvezetési és karakterábrázolási konvenciókat, melyek a thrillerre jellemzők. Végül, hogy legyen egy európai is az ajánlott filmek között, meg kellett néznünk Dominik Moll és Gilles Marchand Harry csak jót akar című alkotását. Számomra egyébként, több más európai thrillerrel együtt (hasonló még a belga Page Turner, vagy a szerb Csapda), ez is sokkal inkább működik érdekfeszítő karakterdrámaként, thrillerként nézve csalódást okoz kiszámíthatósága és nyílegyenes cselekményvezetése.
 |
| Az ellenhős gondolkodása torz, de logikus (Harry csak jót akar) |
A képzés résztvevői között akadtak tévés és filmes írók, de inkább producerek, produceri irodák és gyártó cégek fejlesztési szakemberei jöttek okosodni a populáris műfaj szabályrendszereit illetően. A nap az alapokkal indult. A thrillerben a főhősnek nincs választása, cselekedni kényszerül rajta kívül álló okok miatt, hogy megpróbálja visszaállítani életének felborult rendjét (restorative/redemptive plot). Lényeges, hogy a karakter erkölcsi világrendjét, igazságérzetét kérdőjelezik meg az események. A kialakuló helyzetnek igen távolinak kell lennie a főhős hétköznapi valóságától, így a tétek is kiemelkedően magasak. (Legtöbbször egy hozzá közel álló személy meghal.) Az ellenhős erkölcsi világképe torz, ugyanakkor saját szemszögéből logikus (lásd Hetedik). Egy thrillerben szükségszerűen az ellenhős irányítja és hajtja előre a cselekményt. A szereplők jellemének megalkotásánál tehát érdemes legelőször is azon elgondolkodni, milyen a főhős morális világképe, és azt a fenyegetésnek megfelelően kialakítani, hogy maximális konfliktust és feszültséget generálhassunk.
A későbbiek folyamán tippeket kaptunk a tétek növelésére, az okos expozícióra, a szerzői tétel kifejtésére (ebben a zsánerben igen gyakran „ártatlanság kontra korrupció”) illetve a hitelesség megőrzésére (a thriller ugyanis realisztikus műfaj, ellentétben a horrorral). Ezekhez konkrét példákat hozott a négy filmből. A bennfentes egyik jelenetében például az újságírók vitáján keresztül exponálják az alkotók a kialakult helyzetet és a fennálló téteket, mindezt feszültséggel és konfliktussal, vagyis a néző nem érzi, hogy a szájába rágták volna, miről is van szó.
A drámai irónia fokozható a szemszögek megfelelő kiválasztásával. Kinek a szemén keresztül éljük át a cselekményt? Ha az eseményeket nagyrészt a főhőssel éljük meg, mint a Collateral esetében, a feszültség nagyobb, az irónia kisebb, míg a Harry csak jót akar és hasonló sztorik pont ellentétes módon hatnak.
 |
| Ártatlanság kontra romlottság (A bennfentes) |
A kurzus legerősebb része a filmek elemzése volt. A kis szemtanú kivételével Macfarlane az összes ajánlott thrillert végigelemezte, különös figyelmet fordítva a fordulópontokra és egyéb kulcsjelenetekre. A Collateral esetében a szóban forgó jeleneteket megkaptuk az eredeti forgatókönyvből kinyomtatva is, így különösen tanulságos volt az analízis, illetve a leírtak összehasonlítása az elkészült filmmel.
Végezetül a thrillerek típusait vettük végig, az osztályzást a sztori világából, környezetéből kiindulva vezetvén elsősorban le, számomra elég homályos logika alapján. Így különböztetett meg Macfarlane például „családi” („domestic”) thrillert (Pánikszoba, Harry csak jót akar), bosszúthrillert, kapcsolati thrillert (ami szerintem leginkább a film noirnak felel meg – példának is olyan noir klasszikusokat hozott, mint a Test melege vagy a Kettős kárigény), dark thrillert (Véres gyémánt, Az elszánt diplomata), vagy nyomozós thrillert (Kínai negyed).
A nap végén a saját projektekkel kapcsolatban lehetett kérdéseket feltenni, ami némely esetben igen érdekes beszélgetésbe torkollott. Összességében a Script Factory thriller-kurzusa erős közepest érdemel. A műfaj szabályrendszerét, mechanizmusát nem elemezte túl mélyen, de rávilágított néhány összefüggésre, és feltétlenül gondolatébresztőnek bizonyultak a filmelemzések. Ami esetleg még hasznosabbá teheti az élményt, hogy a Genre Season összes résztvevője elküldheti egy filmtervét, melyek közül kettőt a SF kiválaszt, és eljuttat két komoly brit producerhez a „Friendly Producers Scheme” program keretében.
