Maruszki Balázstól megtudtuk, hogy A láthatatlan gyilkos cselekménye a Bécsben, majd Magyarországon is kitörő forradalom előtt fog zajlani: “Amikor megkerestek az ötlettel, annyi kérésem volt, hogy ne sima életrajzi film legyen. A régi Filmalapnál négy-öt megvalósulatlan Semmelweis-terv is volt, ami hagyományos kronológiában követte a kezdetektől a végéig a pályáját. Tőlem távolabb áll a klasszikus életrajzi narratíva, és javasoltam, hogy találjunk inkább egy kiemelkedően fontos pontot az életében. Így jött, hogy koncentráljunk az 1847-48-as eseményekre, hiszen ekkor fedezi fel a gyermekágyi láz okát és ellenszerét.

Koltai Lajos rendező

Semmelweis a bécsi évei alatt a saját szabadságharcát is megvívta, mivel a fertőtlenítés szükségességére vonatkozó elképzelései az ottani klinikán is heves ellenállásba ütköztek az orvostársadalom részéről. “Semmiképp sem egy osztrák-magyar ellentétre akarjuk leegyszerűsíteni, az újító szellemiség és a konzervatív orvosi hozzáállás között zajlik ez a harc.

Ellátogattunk az orvostörténeti múzeumba, és már az elejétől fogva konzultáltunk szakértőkkel arról, hol tartott az orvostudomány ebben az időszakban. Különös tekintettel a boncolásra, ami Semmelweis felfedezésében is fontos szerepet játszott.” A filmnek lesz egyfajta orvosi krimi jellege is, távoli ihletforrásként a Clive Owen főszereplésével készült A sebész című sorozatot említette. “Egy hasonló világot szeretnénk megmutatni, de nem lesz annyira sötét, ez inkább romantikusabb történet.

Hiteles életrajzi és történelmi alapokon nyugszik, érdekes és fogyasztható módon próbáljuk feldolgozni Semmelweis életét” – mondta el Lajos Tamás. A producer számára személyes érintettség is akad a filmtervben: “Nagypapám harminc éven keresztül Pécsen volt szülészorvos, a Jóisten után Semmelweis volt a második, akire legjobban felnézett” – idézte fel.

Lajos Tamás producer

Az operatőrként indult producer nagy tisztelője Koltai Lajosnak, és régóta tervezte, hogy felkérje rendezőnek egy filmjéhez, amennyiben szembe jön a mindkét részről alkalmasnak bizonyuló forgatókönyv. “Szerencsére nagyon szerette a könyvet, és már gőzerővel dolgozik az előkészítésén.” Koltai rendezőként szállt be a projektbe, az operatőri munkát Nagy Andrásra (Bibliothèque Pascal, Örök tél, Apró mesék) bízták.

Jelen pillanatban folyik a casting, hazai és nemzetközi szinten is keresik a szereplőket, de a tökéletes Semmelweisre még nem találtak rá. “Elképzelhető, hogy egy-egy szerepre, de talán a főszerepre is külföldi színészt fogunk választani, de egyelőre nem született döntés a szereposztás ügyében. Semmelweishez szenvedélyes, ismertebb arcot keresünk. Semmi sem kizárt, csak egy dolog biztos, hogy a legapróbb szerepre is remek színészeket szeretnénk” – árulta el a producer.

Semmelweis Ignác története közben külföldön is hódít, az Oscar-díjas Mark Rylance saját ötlete alapján és a főszereplésével színdarabot mutattak be róla Bristolban. “Semmelweis tragédiája majdhogynem shakespeare-i magasságokba emelkedik Rylance kezei között.Figuráját panaszosnak, kimerültnek, de erkölcsi érzékében megingatathatatlannak mutatja” - dicsérte az alakítását a Guardian kritikusa.

Semmelweis (1939) / Fotó: NFI - Filmarchívum

Az előkészítés álló filmben 30 éves korában láthatjuk majd Semmelweisst, az 1960-ban született Rylance sajnos már jóval idősebb, pedig biztos egy filmben is örömmel eljátszaná az anyák megmentőjét.

Semmelweiss Ignác itthon többször is volt már alanya életrajzi filmnek. Az első Semmelweis címmel készült 1939-ben Tóth Endre, azaz André De Toth rendezésében. Bán Frigyes 1952-ben úgyszintén Semmelweis címmel készített róla nagyjátékfilmet. Legutóbb Cibulya Nikol 2019-es, Láz című kisfilmjében foglalkozott a világhírű magyar orvos küzdelmével.

Koltai filmjének jövője a Nemzeti Filmintézet döntésétől függ, ha megkapják a gyártási támogatást, akkor idén ősszel kezdődhetnek a felvételek. A cselekmény jelentős része a korabeli Bécsben játszódik, de odakint csak rövid, külső felvételeket terveznek, a belsőket itthon fogják felvenni. Ha tudják tartani a tervezett menetrendet, a film 2023 második felében kerülhet a mozikba.

Címlapkép: Tury Mária: Semmelweis Ignác, az anyák megmentője (1953)