filmhu: Miért pont ezt a filmtervedet forgattad le?
Simonyi Balázs: Nagyon régi filmterv realizálódott egy csekély MMK támogatás révén 2010 nyarán mindössze egy éjszaka alatt. Izgalmas képsorokat álmodtunk a csavarosan elmesélt, humoros sztorihoz, s ez meg is valósult.
filmhu: Hogyan választottad ki a stábodat?
S.B.: Elek Ferivel régóta szerettem volna forgatni, egy meghiúsult forgatásban is benne lett volna, plusz hálás vagyok neki, mert a fiam születésnapi ajándékában Vacka Rádió-hangként közreműködött. Mellé adekvát volt egy ellenpontozó figura, Kovács Lehel, aki nagyon jól hozta a magyar Al Pacinó-karaktert. A szakmai stáb: a tavalyi New Faces rendezvényen odamentem Révész Balázs operatőrhöz, akiről áttételesen hallottam, hogy milyen rég csinált önálló DOP-ként kisjátékfilmet a rengeteg steadicames melója mellett. Örült a felkérésnek, a közös agyalás révén nagyon sokat tett hozzá, gyorsan és hatékonyan világította be a rendkívül bonyolult helyszíneket, sőt a steadizést is „megúszta”. Zányi Tomival végre nemcsak futóversenyeken, hanem egy forgatáson is találkoztunk, hálisten szabad volt az éjjeli forgatás alatt és szívességből-kíváncsiságból-kihívásból megcsinálta a hangfelvételt, aztán a keverést is, sok hasznos, atmoszféra-teremtő ötlettel gazdagítva a filmet, amelyben igencsak fontos a különböző helyszínek hangi környezete, amiket a kígyózó kameramozgás köt össze. Zeneszerzőnk, Pirisi László bravúros klasszikus muzsikát írt a filmhez. A Lóth Balázs-féle Celluloid Műhely rátermett csapatával jópár filmet hoztunk már össze, jó volt, hogy tudtam: a bonyolult helyszínek, mozgások, hatalmas statisztéria, na és a low budget ellenére maximális lehet a bizalmam bennük és leforgunk 12 óra alatt.
filmhu: Hogyan állt össze a költségvetés?
S.B.: Az MMKA 2 millió forintja (aminek a hátralevő részlete ma is zárolva van, úgyhogy köszönet Gábeli „Busho” Tamás társproducer türelméért!), sok kompromisszum, szívesség, adminisztrációs nyavalygás, saját cuccok (pl. kamera) apportja tette ki a büdzsét.
filmhu: Mi volt a legjobb élményed a forgatás alatt?
S.B.: A nyüzsi. Ahogy ennyi szereplő, statiszta instruálva létezett, azt izgalmas volt nézni.
filmhu: Mi volt a legrosszabb élményed a forgatás alatt?
S.B.: Amikor kegyetlenül, sürgetően jött a hajnal, és az ég feketéje kékbe váltott. Utána pedig az, hogy a macskaköves Ballagi Mór utcát, az egyik helyszínünket pár nappal később csúnyácska sétálóutcává alakították.
filmhu: Mit vársz az idei szemlétől, mi érdekel a mezőnyből?
S.B.: Szokásosan a kisfilmekre vetem vigyázó szemem. Remélem, hogy sokan lesznek kíváncsiak (az állítólag kultikus) werkfilmünk, a Tóth Barnabással közös (terep)SZEMLE második részére is. Hét év után megint volt mondanivalója a „magyarfilmben” utazó Rendező-Operatőr párosnak.
filmhu: Milyen díjra érzed esélyesnek a filmedet?
S.B.: Legjobb eredeti filmzene. Van ilyen?!
filmhu: Legjobb/legrosszabb bonmot a filmedben?
S.B.: Nem beszélnek benne. Illetve Bartsch Kata, aki teljesen véletlenül csöppent a forgatásba, de kedvesen végigülte az éjszakát, kacag egyet a háttérben életlenül. Az jó bonmot-nak?
filmhu: Legtöbbször felvett jelenet?
S.B.: Egy darab, kettészedett jelenetből áll a nyolcperces film. Ha jól emlékszem, a mindkét beállítást négyszer tudtuk felvenni. Pfeffer Attila steadicam-operatőrt sikerült megizzasztani. Nagy respekt neki!
filmhu: Melyik A kategóriás fesztiválon látnád a legszívesebben versenyben a filmed?
S.B.: Velence.
filmhu: Hány néző tenne téged boldoggá?
S.B.: A sötétben inkább a filmmel foglalkozzanak… De biztos sokan.
filmhu: Mi a legmeghatározóbb élményed a Magyar Filmszemlével kapcsolatban?
S.B.: A (terep)SZEMLE 1. sajtóvetítése 2004-ből. A véresszájú kritikusok fetrengve röhögtek és spontán tapsoltak. Azonkívül csak a mosolydiplomácia szó ugrik be elsőre.
