filmhu: A szemlén a kreatív dokumentumfilmek versenyében induló 56 villanás című filmed Angyal István kihallgatási jegyzőkönyve alapján született. Hol találtál rá?
Sólyom András: Két évvel ezelőtt, amikor Korniss Mihállyal elkészítettük a Poggyászunk, Kádár János című dokumentumfilmet, ő hívta fel a figyelmemet Angyal Istvánra. A férfi tanúvallomásaiban az olvasható, hogy Kádár neki személyesen ígérte meg, kimegy a Tűzoltó utcába a forradalmárok közé. El is indult csak sosem ért oda, mert közben eltévedt a ködben, és Moszkvában kötött ki. Ekkor kezdtem el utánajárni Angyal István személyének, és a Fővárosi Levéltárban megtaláltam az összes anyagát, elejétől a végéig, a kihallgatás fotóival együtt - ez azért kuriózum, mert az oroszok minden ilyesmit elégettek, mikor bevonultak november 4. után. Az élet tehát egy kész filmet tett elém. Az foglalkoztatott leginkább, mi vezetett a kivégzéséhez, mikor az első kihallgatás utáni ítélet szerint Angyalt szabadon kellett volna engedni. Kádárnak azonban útjában állt az imázsa megteremtésében, hiszen fültanúja volt fent említett ígéretének, ezért nem maradhatott életben.
filmhu: Mi újat mond el a film a többi ’56-os filmhez képest?
S.A.: Ez egy villanás, egy szelete ’56-nak. Sok olyan részlet kiderül, amit a többi mai film nem mutat meg. Azt eddig például én sem tudtam, hogy az oroszok már november előtt küldtek kémeket a forradalmárok közé, akik beépültek, és azt sem, hogy a Kilián laktanyából november előtt százasával küldték el a katonákat, fegyverestől, hogy minél kisebb legyen az ellenállás.
filmhu: Már az előző két nagyobb munkádat is Kádárnak szentelted, s ebben is intenzíven boncolgatod Kádár felelősségét Angyal István halálában. Miért foglalkoztat ennyire az ő személye?
S.A.: A jelenünk nem érthető meg a Kádár-rendszer vizsgálata nélkül. Annak idején Kádár személye nem volt kutatható, mindent eltűntettek, ami a hivatalos ideológiával ellentétes volt. Most már hozzá lehet férni ezekhez a dokumentumokhoz - már ami megmaradt belőlük. És még a sornak nincs vége, ugyanis a következő munkám is a Kádár rendszer utolsó 10 évéről fog szólni.
filmhu: Akkor téged igazából nem Kádár személye izgat?
S.A.: Ennél többről van szó. Minden munkám során rábukkanok valamire, ami mellett nem lehet elmenni, és ’56 kapcsán még mindig sok a tisztázatlan kérdés. Azt érzem, fel kell mutatnom a dokumentumok igazságát. ’56 Angyal szerint reformkommunista forradalom volt, és ezt nagyon sokan tagadják ma. Szeretnék már mással foglalkozni, de ezt még el kell mondani, tisztázni kell.
filmhu: A filmed műfaji meghatározása kreatív dokumentum játékfilm, mit is takar ez pontosan?
S.A.: Nem én határoztam meg a műfaját, én csak elkészítettem azt, amit a legjobb tudásom szerint tudtam. Nem követtem egy műfaj szabályait sem, mert az nem jó hozzáállás, ebből születnek a bajok. Itt nincs szó sem hagyományos, sem dokumentarista játékfilmről. A pontosabb megértés miatt dramatizáltam a tényeket, és ezért színészeket kértem fel a szerepekre, de a dokumentumok ellenőrizhetőek, és visszakereshetőek; ilyen szempontból a film dokumentumfilm, ugyanakkor én a dokumentumokat színezve jelenítem meg, két jelenet pedig tiszta írói fikció. Például az egyik rendőrtiszt, akit Márton András játszik, érzi, hogy nem az ő asztala az ügy; mikor meghallja Kádár nevét, cinikussá válik. Erre nincs bizonyíték a jegyzőkönyvekben, ez rendezői önkény.
De ennyi erővel lehetne a film áldokumentumfilm is, ám marad dokumentumfilm, a szó legkonkrétabb értelmében, hiszen nem írói vagy rendezői fikció. Azt hivatott hangsúlyozni, hogy a Tűzoltó utcaiak szerint ’56 reformkommunista mozgalom volt, és ezek az emberek nem tudták megbocsájtani Kádár átállását, illetve azt, ami ezekkel az emberekkel a forradalom leverését követően történt. A kreatív ebben a filmben az élményszerűségre vonatkozik, ami azt a célt szolgálja, hogy emóciót váltson ki a nézőkből.
filmhu: Mikor készül újra játékfilmed?
S.A.: Van egy évek óta dédelgetett forgatókönyvem, ami ’39-ben játszódik Budapesten; egy 26 éves fiatalember története, remélem, hogy film lesz belőle egyszer.
