Macskafogó (r.: Ternovszky Béla, 1986)
Mit keres ezen a listán minden idők legnépszerűbb és legkülönbözőbb generációk által egyaránt rajongott magyar rajzfilmje? Ha jobban belegondolunk, egyértelmű a válasz, hiszen a Macskafogó egy igencsak brutális világot vázol fel, legalábbis az egerek szempontjából. Már a Star Warst idéző bevezetőszövegből kiderül, hogy Mickey Mouse után 80-ban az X-bolygó egértársadalma teljes mértékben ki van szolgáltatva a vérszomjas macskák kénye-kedvének, ami pedig utána következik, az maga a pokol szerencsétlen cincogók számára.
A saját városaikban se az életük, se a vagyonuk nincs biztonságban a macskagengszterektől, akik a bankjaikat tankkal rabolják ki, őket pedig halomra öldösik és rabolják el váltságdíjért – és akkor még ott vannak a bérgyilkos patkányok is, akik a zsoldért cserébe bármikor vidáman elárulják rágcsáló-fivéreiket. Az egérrendőrség tehetetlen a jól szervezett, multinacionális macska-bűnbandák ellen, ami élén olyan egérvéren hizlalt alakok állnak, mint Mr. Teufel és Giovanni Gatto. De mivel végső soron családi filmről van szó, végül Grabowski ügynök és a japán-fejlesztésű óriásrobot végül képes felülkerekedni az elfajzott cirmosokon és felszabadítja az egérpopulációt.
Meteo (r.: Monory Mész András, 1989)
A Szovjetunió összeomlása ihlette, a rendszerváltás kaotikus időszakában készült, de Monory Mész András és Bereményi Gézával közösen írt filmje jó sci-fihez méltóan kísértetiesen megjósolta a jövőt: a világot klímakatasztrófa fenyegeti és a társadalom darabjaira szakadt.
A posztapokaliptikus Kelet-Európában egy szemétből és lomokból felépített, pusztulásra ítélt gyártelep jelenti az elzárt világot, innen próbál meg a maga módján elmenekülni a lottóval zsonglörködő szélhámos (Eperjes Károly), a számítógépzseni meteorológus (Kistamás László) és a verőlegény (Varga Zoltán), tervükbe viszont bekavar egy nő. A Meteo különleges látványvilága és egyedi hangulata még legnagyobb hibáját, a koherens történet hiányát is pótolja. Könnyen elképzelhető, hogy küllemre valószínüleg hasonló lett volna az első Szárnyas fejvadász, ha már azt is nálunk forgatják.
A hívó (r.: Odegnál Róbert, 2014)
Negyedórás játékidőbe érthető módon nem fér bele túl sok világépítés, de pont elég derül ki a felhőkarcolókkal teli, szmogos, megakorporációk által irányított alternatív Budapestből, hogy hatásosan megágyazzon a cyberpunk hagyományokból bátran merítő neo-noirnak. A rendező saját képregényén alapuló kisfilm egyébként egy látnoki képességgel megáldott, Lencse nevű srácról (Mohai Tamás) szól, aki egy veszélyes drog hatására fényképeket tud "előhívni" elméjével, amit egy bűntett felderítéséhez akarnak kétes alakok (köztük Kamarás Iván) igénybe venni. A főhős viszont saját halálát is megpillantja közben, így szoros helyzetbe kerül.
A hívó tavaly Sámán címen folytatást is kapott közösségi segítséggel, amiben sokkal nagyobb adagot kapunk a Dark City-szerű Új-Budapest végtelen útvesztőiből, ezúttal makettek és számítógépes grafika kreatív vegyítésével. Itt a főhős szervezetét már annyira kikezdte a szer, amit a látomásokhoz igénybe vesz, hogy jóslatai egyre bizonytalanabbá válnak. Egy magánnyomozó viszont felbérli őt és barátnőjét (Farkas Franciska), hogy találjanak meg egy eltűnt lányt. A látomások viszont nem egészen arra vezetik el őket, ahová szerették volna.
Jupiter holdja (r.: Mundruczó Kornél, 2017)
Mundruczó egyszer már megcsinálta a maga sötét vízióját Budapestről, amikor a várost elárasztotta megvadult kutyákkal a Fehér istenben, de a rákövetkező filmjében sokkal inkább a sci-fi területére lépett. A repülés képességével megmagyarázhatatlanul megáldott szír fiúról szóló Jupiter holdja legdisztópikusabb képeit, a zöldhatáron fejvesztve átszökni próbáló családokat, a menekültektől roskadozó Keleti pályaudvart akár a 2010-es évek közepének valóságából is kiragadhatták volna. Mundruczó filmje ugyan az akkori jelenben játszódik, de a sci-fi-és misztikus elemek mellett a stilizált látvány is megkülönbözteti a mi világunktól. Ez a Budapest még a valódinál is kevésbé látja szívesen az életükért menekülő idegeneket, a főhőst (Jéger Zsombor) például már az elején kilyuggatja golyókkal egy nyomozó (Cserhalmi György), aki utána vérebként hajszolja tovább, a krízist pedig egy terrortámadás is súlyosbítja a metróban.
Aryant, a menekültek tömegéből rejtélyes ereje okán kiemelkedő fiút mintha még a város gravitációja is kivetné magából, levitációja valójában fordított zuhanás, a főváros számunkra ismerős helyszíneit, a Blahát, a pályaudvarokat, a paneltömböket a magasból távoli, furcsa és rideg képződménynek látjuk a szemén keresztül. A fiú viszont mégis egyfajta reményhozó angyallá válik lakói számára, csak ehhez előbb még felül kell emelkednie a saját anyagi szükségletein is, amiket egy hitehagyott orvossal közösen kieszelt csalással próbál meg kielégíteni.
Éden (r.: Kocsis Ágnes, 2020)
A szó szoros értelmében hiperszenzitív Éva (Lana Bariĉ) számára a saját világa egy kis személyes antiutópia. Az egykori tanárnő a különböző kémiai anyagokra, az elektromos mezőre, de még a rádióhullámokra is allergiás, ezért évek óta egy steril krómmal burkolt lakásban tengeti az életét, miközben odakint eltűnnek a méhek. Ha nagyon muszáj, a nő odakint egy űrhajősruhára emlékeztető szkafanderben tud boldogulni.
Mindennek hatására önmaga köré is burkot épít, ám egy örökségi ügy miatt megjelenő pszichológusnak talán (Daan Stuyven) sikerül ebből kimozdítania. Az Éden szinte felismerhetetlen, futurisztikus hellyé változtatja Budapestet, ahonnan Évát csak egyszer viszi el, egy hasonlóan idegen, sivatagos tájba, ahol biodómokkal kísérleteznek. Bár a film munkálatai még bőven a Covid-előtt kezdődtek, az örökös karanténba zárt Éva története valószínűleg mindenkiben felidézi az együtt átélt disztópia, a világjárvány miatti elzártság napjait.
A Műanyag égbolt jelenleg a mozikban látható, a listán szereplő filmek pedig megtalálhatók a Filmion.
