Szaladják István - Az életbe betör a lét

- Idén a szemlén a kisjátékfilmek között megosztott fődíjat nyert Aranymadár a hatodik rendezésed, mégis kizárólag operatőrként ismertek eddig. Nem véletlenül: az Aranymadár az első, szélesebb közönség elé került filmed. A Favágók című főiskolai vizsgamunkád a mai napig fesztiválokat jár, a nagyobb közönség azonban nem láthatta. Ezen kívül forgattál egyszer a tévé Közjáték-sorozatának (Zászlók), a másik három opusod kísérleti darab, ezekkel alig valaki találkozhatott.

- Magamnak készítettem őket, otthon, 16 mm-re. A szellemi felszabadulásom filmjei, sikerült velük megszabadulnom attól a képzettől, hogy "operatőr" vagy "rendező" vagyok. Ha ragaszkodsz valami képzethez, akkor bezárod magad egy kalitkába, és nem vagy szabad ember.

- Mire gondolsz?

- Ha "rendező" vagyok, akkor nem hozhatok a világosítónak egy sört. Ez változott meg, ezzel a három filmmel teljesen más utat kezdtem járni. Valami beérett. Kinyílott egy virág.

- Hét éve végeztél operatőr szakon. Bizonyára jól ismernek a szakmában.

- Nem nagyon. A főiskola után évfolyamtársaimmal fekete lyukba kerültünk: a struktúraváltás miatt már nem kellettünk a filmgyárnak, az újfajta struktúrában pedig még nem volt helyünk. Az osztályomból alig van valaki, akinek stabil állása lenne. Én is dolgozgattam a tévének, de nem mondanám, hogy el vagyok kényeztetve feladatokkal. A szemle előtt a szakma egy százaléka ha tudta, hogy egyáltalán létezem.

- Igaz, nagyjátékfilmet nem fényképeztél még, rövidfilmeket viszont igen. Az utóbbi évben többet is.

- Ezt a szerencsének, nem az ismertségnek köszönhetem.

- Nem az Inforg Stúdióhoz való csatlakozásnak?

- Nem egészen. Nem tudom, miért találtak meg. Hogy Bálint vagy Mehmet (Kenyeres Bálint és Mehmet Mestçi, a Zárás, illetve az Alexandriai dohányból rendezői - a szerk.) hogyan akadt rám, fogalmam sincs.

- Az Aranymadárnak nincs "sztorija", története van. A XII. században játszódó mese egy lovag földi élete utolsó találkozásáról – a halállal való szembesüléséről – szól. Az Aranymadár a szemlén egyrészt formabiztonságával, másrészt a mai magyar filmben szokatlannak tetsző témájával, illetve a spiritualitás iránt való érzékenységével lepte meg a nézőket.

- A formabiztonságról annyit: nem tudom, így van-e, én minden pillanatban odafigyeltem, amennyire tőlem tellett. Ami pedig a témaválasztást illeti: nem döntöttem el, hogy ez így legyen, egyszerűen azokat a rendezőket szeretem, akik érzékenyek a spiritualitás iránt. Arról akarok beszélni, ami foglalkoztat, hiszen csak az a hiteles, ami belülről tépi az embert. Arról csinálj filmet, ami érdekel.
Élet, szerelem, halál: hogyan éljünk, és hogyan haljunk meg, ezek a legfontosabb kérdések. Úgy érzem és hiszem, hogy az emberi élet nem ér véget a halállal, és nem a születéssel kezdődik. A világegyetem sokkal tágasabb, mint gondoljuk…

- Ezt hogy érted?

- Tágasabb, mint amennyit a hétköznapok rutinfeladatai közben megkopott érzékeinkkel be tudunk fogni belőle. Nagyritkán viszont hirtelen megtörik a látszat, s az életbe betör a lét. Például a szerelem vagy - de ezt csak feltételezem, mert ott még nem jártam – a halál pillanatában. Ez talán a két legfontosabb pillanat az ember életében, mindkettőben meg kell feledkezzél önmagadról, teljesen oda kell adnod magad. Minden más lesz: mintha hirtelen átfestenék a világot, vagy mintha az élet szövete meghasadna, egyik pillanatról a másikra mögé látsz… Tele vagyunk koncepcióval, prekoncepcióval, pedig sokkal szabadabbak vagyunk, mint gondoljuk.

- Az Aranymadár pénzszűke miatt végül nem egészen olyan lett, mint ahogy
eredetileg tervezted. Mi is volt az elképzelésed?

- A film tízperces látomásjelenetének minden kockáját a fotózásból ismert eljárással kezeltem volna: emulziót festek fel akvarellpapírra, majd kockánként ránagyítom erre a papírra a filmet. Így körülbelül tizennégyezer fotót kapok, amiket visszaveszek filmszalagra. Pontosan nem tudom, hogy milyen lett volna így a film, de hát épp ez benne az izgalmas. Sajnos pénz- és időhiány miatt ez most nem valósult meg, de nem mondtam le róla, hogy egyszer megcsináljam.

- Ezt a filmet alakítanád át?

- Nem, ez a film most már ilyen lett. Egy következőben próbálom majd ki.

- Ezek szerint újabb filmet forgatsz?

- Reménykedem, tudod, az ember mindig reménykedik. Úgy képzelem el a dolgot, mint egy szamuráj, aki állandóan a csatára készül. Ott van mellette a kard, és folyamatosan készen áll arra, hogy szembe kell néznie élete végével. Én arra állok készen, hogy az első adandó pillanatot megragadjam.

- A szemlén kapott díj nyit kapukat?

- Remélem. Igazából nem tudom. Sokan szóltak, hogy tetszett nekik a film, de hogy valójában nyit-e kapukat, arról fogalmam nincs. Kicsit olyan ez az egész filmezés, mint ahogy a szél fúj. Most én kaptam díjat, holnap más fog, ma én vagyok szimpatikus, holnap más lesz az.

- A szemlén bemutatott kisjátékfilmek egy része fut, vagy futott előkefilmként moziban. A tiéd nem. Hol lehet megnézni?

- A Mokép a forgalmazó. Muhi András (a film producere - a szerk.) azt szerette volna, ha az Aranymadár a Budapest Film termeiben megy, és nem kísérőfilmként, hanem önálló előadásként, amit én támogatok is. Úgy tudom, hála a Mokép és a Budapest Film jó együttműködésének, már megállapodás is született erről.