Filmhu: Józsi bácsi került a film középpontjába – amúgy is ő a falu legaktívabb tagja, vagy ő volt kapható a szerepre? Egyáltalán hogy alakult ki ez a groteszk, fikciós filmnyelv?
Szirmai Márton: Elsősorban nem is a téma fogott meg, hisz minden témában ott rejlik egy remek kis történet, hanem az, hogy hogyan lehet feldolgozni játékosan. Amúgy két évvel ezelőtt az Indexen olvastam először a faluról, akkor figyeltem fel a helyzet abszurditására. Józsi bácsi már egy adottság volt, ő fogadott minket a legelején.
Filmhu: És az EU-pályázat ötlete is tőle jött?
Sz. M.: Főszereplőnk a valóságban is nagy pályázatíró, sőt ma már a mi filmünket is csatolja a pályázatokhoz, A filmben amúgy minden igaz, csak nehéz azt a maga valójában megmutatni, mert vagy három éve megtörtént, vagy folyamatosan történik, és mi nem tudunk róla. Van a filmben rekonstrukció és dokumentum egyaránt, de a szomorú igazság az, hogy a valóság sokkal keményebb, drámaibb, mint ahogy az a filmből kiderül.
Filmhu: Ugyanakkor ez az egész történet és a narratívája túlnő önmagán, metaforává lesz, s a valósághűség és a groteszk egymás szinonimái lesznek.
Sz. M.: A valóság mindennél groteszkebb tud lenni, az általunk kitalált formanyelv a nyomába sem ér. Persze sok minden kiesik a rostán, nem működik a filmen, ezért kimarad belőle. Azt is elég nehéz bemutatni, hogy reped a fal, vagy hogy már megint nem kap támogatást a falu, Ez egy filmen nem annyira jön át.
Mert pályázni kell!
Filmhu: Amúgy a süllyedés okairól nem lehet tudni a mai napig semmit?
Sz. M.: Mi ezt az állapotot egyfajta költői képként próbáltuk megragadni. A süllyedés kutatása túl sok mindent konkretizálna: Medgyesbodzás válna főszereplővé, holott számtalan bajban levő falu van az országban, s pont így, ezzel a látásmóddal tud megmaradni ez az ügy, ez a film szimbólumnak. Nem mellesleg mindig is érdekelt egy kisebb közösség találkozása a nagyvilággal, ami filmileg igen hálás dolog. A Mecsek kincse című doksink játékossága is ennek köszönhető. A cseh újhullám ilyen szempontból nagyon közel áll hozzám, ahol szokszor az egyszerű, szeretetreméltó emberek élete, a helyzet vagy a környezet megváltozásával kap egyfajta groteszk ízt.
Filmhu: A falu hogy reagált a forgatásra?
Sz. M.: Pozitívan, bár a kétéves forgatás alatt éreztük, hogy megkopik a bizalom, megtört a varázs. De nem egyszerű egy ennyire elszigetelt falunak megérteni a mi filmes módszerünket, nézőpontunkat. És itt kezdődik a mi felelősségünk is. Józsi bácsi megnézvén a filmet amúgy bőbeszédűen annyit mondott róla, hogy jó.
Filmhu: Igen, itt a felelősség kérdése, hisz többen mondhatják, hogy ez a film szórakozik, visszaél egy falu bizalmával, viccelődik a szerencsétlenség ürügyén.
Sz. M.: Mindannyian sokat töprengtünk ezen, ám mind a külföldi, mind a hazai visszajelzések arról tanúskodnak, hogy értik a szándékunkat, nincs félreértés – a külföldiekre tekintettel amúgy egy ideig úgy volt, hogy egy éticsiga lesz a narrátor, fél órán keresztül vettük, ahogy a repedt házából ki-be bújkál, s később halandzsa nyelven, angol felirattal narráltuk is. Az amszterdami IDFA-n, európa legjelentősebb dokfilmfesztiválján, ahol a film nemrég debütált, szerencsére csiga nélkül is teljesen jól megértették a filmet. Az IDFA másik tanulsága az volt számomra, hogy a mostani filmszemlén megjelenő kreatív dokumentumfilm fogalma kint megegyezik „a” dokumentumfilmmel.
