Egy kiscica egy tócsa tükrében figyeli magát. Tekintetébe mintha kíváncsiság és némi félelem is vegyülne, óvatos mozgásán látszik, hogy iszonyodik a víz érintésétől, mégis vonzza a közelsége. Pillanatokkal később özönvíz árasztja el otthonát, ő pedig egy rozoga tutajon talál menedéket egy labrador, egy vízidisznó, egy gyűrűsfarkú maki és egy kígyászkeselyű valószerűtlen társaságában, akikkel együtt próbálja átvészelni az áradást. A vízen hánykolódva csakis egymásra számíthatnak a zabolátlan természet kihívásaival szemben.
Az Áradás a felszínen egyszerű gyerekmese, mégis a maga letisztultságában megtalálja a lehetőséget, hogy összetett kérdésekkel foglalkozzon és a mítoszok világával is kapcsolatba lépjen. Alaphelyzetében ugyanis visszaköszön a civilizációval egyidős legendák és vallási történetek egyik kulcseleme, a világ özönvíz általi pusztulása. A görög, a sumer, az indiai, az amerikai indián, de még a hawaii-i és a kínai mitológiában is megtalálható az özönvíz-motívum, akárcsak a jól ismert bibliai történetben, azaz Noé bárkájában.
Minden özönvíz-történetben közös, hogy az áradás, miután elmossa az addigi világot, megalapozza a megszületését egy újabbnak, és mindegyikben szerepelnek kiválasztottak is, akiknek az a feladata, hogy a régiből az újba jutva újrakezdjék az életet. Persze a film nem próbál hasonló eposzi léptékű történetté válni, mégis egyértelműen érezhető az az alkotói szándék, amely letűnt és távoli civilizációk sorsán keresztül próbál figyelmeztetni minket az egyre súlyosabb ökológiai katasztrófa lehetséges következményeire.
Az Áradás világában nincsenek többé emberek, csupán az általuk hátrahagyott szobrok, épületek és tárgyak őrzik egykori létezésünk emlékét. Míg a régi legendákban a bűnös emberiségből mindig kiemelkednek a Noéhoz hasonló tiszta hősök, akik isteni kegyelemben részesülnek, itt már nem az ember az újrakezdés alapja. Helyettük a film állat hősei rendeltettek arra, hogy a maguk bárkájában összeverődve, egymásra támaszkodva átmenetet képezzenek az elmúlt, általunk is ismert világ és az eljövendő, immár emberiség nélküli jövő között. Mintha transzcendens erők is segítenék őket ezen az úton, legalábbis ezt az érzést kelti, hogy a gyakran bajba kerülő főhőst többször is egy, a semmiből felbukkanó cethal (szintén biblikus és a kultúrában is fontos szimbólum) menti meg, a film legszebb jelenetében pedig az egyik szereplő konkrét kapcsolatba lép a földöntúli világgal egy ősi kegyhelyre emlékeztető hegyen. Ez a nem túl tolakodóan beépített réteg pedig nagyban erősíti a film lírai atmoszféráját.
A film allegorikus jellegét és univerzalitását erősíti az is, hogy földrajzilag behatárolhatatlan, hol játszódik, a macska és a kutya mellett pedig csupa olyan állat jelenik meg, amelyek a Föld más-más részein őshonosak: a vízidisznó Dél-Amerikában, a gyűrűsfarkú maki Madagaszkár szigetén, a kígyászkeselyű pedig Afrikában. Mindannyian sajátos attribútumokkal rendelkeznek, melyek a történet előrehaladtával egyre emberibb tulajdonságokká válnak. Így nemesül például a kutya naiv ösztönszerű viselkedése hűséggé, vagy a macska bizalmatlansága önzetlen barátsággá.
Ugyanakkor Zilbalodis meglepően pontosan és hitelesen ábrázolja az adott állatok mozgását és viselkedését. A mainstream animációs filmekkel ellentétben az antropomorfizálás, vagyis az állatok emberi tulajdonságokkal való felruházása nem konkrét formában valósul meg: például nem beszélnek (pláne nem énekelnek), nem járnak két lábon, viselkedésük pedig összhangban van a valósággal. Az elbeszélés stílusa egyrészt üdítően frissnek hat az egyre dilettánsabb irányba haladó fősodor darabjai között, másrészt, dialógusok híján, a film a képek mesélő erejére hagyatkozik, mely mégiscsak az animációs technika esszenciája.
Az Áradás világa ehhez mérten kivételesen gyönyörű és részletgazdag: festményszerű tablókon, ritkán tapasztalt alapossággal felrajzolt világ tárul elénk, melynek természetesen központi eleme maga a víz, amely olyan fotorealisztikus módon jelenik meg, ahogyan korábban talán még sosem volt látható animációs filmben. A legalapvetőbb és legsokoldalúbb természeti elem, az allegorikus történetek közkedvelt szimbóluma, mely ebben az esetben is rengeteg jelentéssel bír: egyszerre tükör, az élet forrása, a végtelen és az ismeretlen, de a békétlenség, pusztulás és a természet hatalmának örök hírnöke is. Sziporkázva hömpölyög a napfényben, máskor dühös és mindent elnyelő sötétséggé változik. Az animációt a készítők a Blender nevű ingyenes programban alkották meg, újabb bizonyságát adva, hogy a nagyszabású látványvilág nem kizárólag a sokmillió dolláros filmek kiváltsága lehet.
Miközben a film egészét körüllengi a melankólia és a mitikus szimbólumrendszer, egy pillanatra sem válik a gyerekek számára értelmezhetetlen vagy unalmas darabbá. A történet dinamikus tempóban halad, a fordulatok és konfliktusok folyamatosan fenntartják az érdeklődést, ráadásul humora is bőven van a filmnek. Különösen szórakoztató, ahogyan a különböző állatok a saját megszokott életterükből kikerülve esetlenül próbálnak alkalmazkodni helyzetükhöz. A vízidisznó például rendszeresen a lehető legrosszabb helyzetekben egyszer csak hanyatt vágja magát és elalszik, a kutya azonnal ráront mindenre, ami gyorsan mozog, ezzel számos galibát okozva, a macska pedig mókás játékszerként tekint a maki bolyhos farkára. A megmosolyogtató pillanatok és a kalandfilmes narratíva oldottan tartja és bármilyen korosztály számára befogadhatóvá teszi az élményt.
A film egyik újra és újra megismétlődő helyzete, hogy a főszereplő macska kizuhan a tutajból, így a történet elején még egy tócsától is megrettenő állatnak folyamatosan szembe kell néznie saját félelmével és meg kell tanulnia a legkétségbeejtőbb pillanatokban is a felszínen maradni. Leginkább ezt a bátorságot érdemes nekünk is megszívlelni, ha a nem túl biztató jövőre gondolunk. Az Áradás hősei fokozatosan megértik, hogy boldogulásuk azon múlik, mennyire képesek önmaguk belső félelmein és bizalmatlanságán túllépve a másikért is önzetlenül cselekedni. Az üzenetet a maga egyszerűségében is kifejezően és nem szájbarágósan vagy bugyuta megfogalmazásban tolmácsolja a film.
Az Áradás méltán lett az elmúlt időszak egyik legdíjazottabb animációs filmje, amely Cannes, Annecy és a Golden Globe után nagyon jó esélyekkel várhatja az Oscar-díjátadót. Egy kis ország történelmi sikere ez, amely számunkra is inspiráló erővel bírhat, hiszen újra egy olyan film talált utat a világhír felé, ami eredeti fogalmazásmódjával, nemes és mindenki számára mélyen átélhető történetével, valamint bátor és innovatív technikai megoldásaival volt képes kitűnni a nagy stúdiók és óriásköltségvetésű gigaprodukciók takarásából.
Az Áradás február 6-tól látható a mozikban, forgalmazója a Vertigo Média.
