A beszélő köntös (1969) / rendező: Fejér Tamás - Szupererő: Akaratátvitel

A címbéli beszélő köntöst, valójában kaftánt, Lestyán Miksa (Iglódi István) kapja ajándékba, amikor követségben jár a török szultánnál. A míves ruhadarabból hamar kiderül, hogy viselőjének minden kívánságát teljesíti, még ha arról is van szó, hogy Hódoltság ide vagy oda, a török Bég kivonuljon Kecskemétről. A kaftán hipnotikus ereje azonban csak egy meghatározott célcsoportra hat, mivel az iszlám jelét öltötték rá. Amikor Miksa apja, a szabómester (Páger Antal) lemásolja a ruhadarabot, hogy egy másik városnak is segítsen felszabadulni, lefelejti róla a szimbólumot, így a másolat nem produkál hasonló eredményeket. A film Mikszáth Kálmán azonos című regénye alapján készült.

A Varázsló (1969) / rendező: Palásthy György - Szupererő: Valóságtorzítás

Csilicsala bácsi a magyar Dr.Strange is lehetne, de varázserejét nem interdimenzionális rémségek megfékezésére, hanem a kiskorú Balog Gyuszi csínytevéseinek helyrehozására és erkölcsi nevelésére használja. A Török Ferenc Csilicsala csodái című gyerekkönyv-sorozatából készült tv-filmben Páger Antal kelti életre a jobb sorsra érdemes varázslót, aki az ikonikus „Viri a varázslat, piri a parádé, Csilicsalamádé hipp és hopp!” felkiáltás és kezdetleges speciális effektusok segítségével űz gúnyt a tér és idő korlátaiból. Legyen szó arról, hogy beszélő lovat varázsoljon elő, vagy a lakótelepi lakás belterületét növelje meg, Csilicsala legfontosabb képessége mégis végtelen türelme, amiből sosem fogy ki, bármekkora ütődöttséget is követel tőle kvázi rabszolgatartó kisgazdája.

Daliás idők (1983) / rendező: Gémes József - Szupererő: Emberfeletti testi erő

A Daliás idők című animációs film amellett, hogy az első egészestés “festmény-film”, övé az első (és mindmáig egyetlen) mozgóképes Toldi adaptáció titulusa is. Arany János népi eredetű hőse a szekérrúd emelgetéstől kezdve, a malomkő dobálásán keresztül az aranysakálok puszta kézzel történő megöléséig, számos emberfeletti mutatvánnyal büszkélkedhet, amelyek Herkules tizenkét próbatételével is vetélkednek. Toldi szupererejének forrása ismeretlen, mivel nem egy görög-félisten, hanem csak egyszerű hortobágyi halandó.

Haggyállógva Vászka (1996) / rendező: Gothár Péter - Szupererő: Repülés

Az egykori Szovjetunió inkább mágikus, mint realisztikus közegében játszódó  történetben két hírhedt tolvaj osztozik egy különleges képességen. Vászka, a nagyvárosi rabló szövetségre lép vidéki kollégájával, Ványával. Sajátos egyesületüknek alaptőkére van szüksége, így az égig érő fa tetejéről varázserejű tolvajkészletet zsákmányolnak.  A két rabló számára igencsak gyümölcsözőnek bizonyul, hogy félretették az örök urbánus-falusi ellentét, mivel közösen még a vörös csapatok által szigorúan őrzött Állami Bankba sem nehéz bejutniuk.  Egy megvesztegetett őr tanácsára összekapaszkodnak és „nyakuk közé kapják a szárnyaikat”.  A bankrablók egyszerűen felröppennek az épület tetejére, majd a „vérre hullató csavarkulcs” és a „vezérfonal”  segítségével leereszkednek az üvegplafonon keresztül, hogy a bank összes széfét kipucolják.

Az ember tragédiája (2011) / rendező: Jankovics Marcell - Szupererő: Reinkarnáció

Ádám és Éva mindig a rövidebbet húzza. Előbb kiűzetnek a paradicsomból, mert szakítani merészeltek egy almát a tudás fájáról, majd Lucifer olyan álmot bocsát rájuk, amely keresztülrángatja őket az emberi történelmen mindezt csak azért, hogy az Ördög megnyerhessen egy fogadást Istennel szemben. Jankovics Marcell több, mint két évtizeden át készült animációs adaptációja kétségtelenül a leglátványosabb feldolgozása Madách korszakos színművének, amely minden ábrázolt korszakhoz egyedi és aprólékosan kidolgozott vizuális stílust rendel, így mi is időutazáson veszünk részt. Az első emberpár újabb és újabb történelmi korszakokban születik újjá, ám hiába a reinkarnáció képessége, ha az ember nem tanul.  

Utóélet (2014) / rendező: Zomborácz Virág - Szupererő: Halottlátás

Mózes (Kristóf Márton), a szorongásoktól gyötört lelkész-tanonc viszontlátja  frissen elhunyt édesapját (Gállfi László). A szellemmé átlényegült pap egész életében terelgette fiát, holtában viszont csak némán követi mindenhová. Akárcsak Bruce Willis a Hatodik érzékben, Mózes apja sincs tisztában azzal, hogy elhalálozott, bár látszólag más dolgokra sem nagyon emlékszik. Mózes szívesen megszabadulna szellemlátó adottságától, vagy legalább apjának kísértetétől, ezért egy paranormális dolgokban is járatos autószerelőhöz (Anger Zsolt) fordul.

Hurok (2015) / rendező: Madarász István - Szupererő: Időhajlítás

A Hurok főszereplője, Ádám (Száraz Dénes) és barátnője, Anna (Martinovics Dorina) egy balul sikerült drogbiznisz okán kénytelenek menekülőre fogni a dolgot. Azonban megbízójuk, Dezső, a hidegvérű gengszter (Anger Zsolt) hamarabb utoléri őket, mint a sánta lovat és tesz róla, hogy a dolgok tragikusan alakuljanak a rossz útra tévedt ifjú pár számára. Persze itt még nincs vége a történetnek, ugyanis Ádám azon kapja magát, hogy visszakerült az események kiindulási pontjára, aznap reggelre. Egy újabb balszerencsés próbálkozást követően kiderül, hogy akárcsak a videojátékokban a mentés után, a nap újratöltődik. Ádám addig nem juthat tovább, amíg nem menti meg Annát és számol lea pálya végi főellenséggel, Dezsővel.

+1. SZuper (2016) / rendező: Kőrösi Máté és Szalai Márk - Szupererő: Repülés, Telekinézés

SZ, a nyugdíjas éveit taposó vidéki fickó látszólag rendelkezik a tradicionális szuperhősök minden jellemzőjével. Ugyan a színes kosztüm már nem feszül úgy, mint régen, a telekinézissel sem mozgat már hegyeket, a landolás pedig csak kamikaze-stílusban megy, de a legfontosabb képessége még mindig nem kopott meg: továbbra is képes inspirálni az ifjabb generációkat. 

Borítókép: Haggyállógva Vászka