Végre elkészült az első, átfogó jellegű történeti áttekintés a magyarországi néprajzi filmezésről nemzetközi elméletek és módszerek tükrében. A szerző nem pusztán kívülről szemlélve írta meg ezt a történetet, hanem az alkotó, a filmkészítő gyakorlati tapasztalataival kiegészítve írt az elméleti és a módszertani kérdésekről, ez jelentős eredménye a 2002 januárjában megjelenő 222 oldalas könyvnek.

A néprajzi filmezésnek, de különösen az utóbbi években, évtizedekben kialakult antropológiai filmezésnek éppen az a jellemzője, hogy maguk az alkotók, a filmek készítői egy személyben művészek, gyakorló filmkészítők és elméleti szakemberek a vizuális antropológia és a néprajzi kutatás területén. Tari János egyike ezeknek a szakembereknek, a filmkészítő kutató antropológusok kis csapatához tartozik, olyan kutató, aki a film segítségével fejezi ki magát, képekben gondolkozik és film alakban adja közre, amit megtalált.

A könyv felépítése világos, mint ahogy a kérdések is, amelyeket a szerző a bevezetőben felvet. Tari János világosan látja, hogy az etnográfiai film határműfaj – a dokumentumfilm és a művészfilm egyaránt sokat merített a jó néprajzi filmekből. Érdekes témájának leszűkítése, hiszen csak a hagyományos film-nyersanyagra készített művekkel foglalkozik, mert ennek története lényegében befejeződik a XX. század végén. Ami ezután következik az már az elektronikus úton történő rögzítés története.

Érdemes megemlíteni, hogy a dolgozat megírását egy nagy kollektív munka előzte meg 1995-ben, mikor megjelent a Néprajzi Filmkatalógus, amelyben Tarinak nagy része volt.

A Néprajzi filmezés Magyarországon bevezető rövid általános filmtörténeti fejezete után, a külföldi néprajzi filmezés főbb állomásait mutatja be a szerző, majd a néprajzi filmtípusokat, a definíciós kísérleteket és a módszertani próbálkozásokat idézi a szakirodalomból. Egyben utal a XX. század néprajzi filmjeinek legjobbjaira. A dolgozat gerincét – mintegy félszáz oldalon – a hazai néprajzi filmezés részletes bemutatása adja. A dolgozat következő fejezete a Néprajzi Múzeumban található filmgyűjtemény és filmstúdió kialakulásának történetét kísérli meg rekonstruálni. 1961-től kezdték beleltározni a néprajzi filmeket a múzeumban. Tari János áttekintéséből kiderül, hogy milyen sok feladat vár még megoldásra a már 1988 óta működő Néprajzi Filmstúdióban leforgatott filmanyag korszerű archiválása terén. Nem is szólva a máshol (pl. Magyar Televízióban) található néprajzi műsorok megmentéséről, katalogizálásáról.

A könyv utolsó harmadában a szerző a néprajzi filmezésben szerzett gyakorlati tapasztalatait összegezi. Ezek a megállapítások összhangban állnak a nemzetközi szakirodalom fontosabb megállapításaival: az előkészítő terepmunkát, az operatőr és a rendező felelősségét, a hangfelvétel és a vágás jelentőségét illetően. Különös értéke a műnek a 245 db illusztráció, legnagyobb részt sohasem kerültek publikálásra, többnyire Tari János ásta elő őket az archívumok mélyéről, valamint ő maga készítette azokat az elmúlt húsz esztendőben.

Összegezve elmondható, hogy Tari János a magyar néprajzi filmezés új nemzedékét képviseli. ő már jól képzett operatőr és rendező is, aki tökéletesen ismeri a filmezés technikai részleteit, de egyben a kurrens filmelméletek ismerője is.

dr Hoppál Mihály
Európai Folklór Intézet