Videóklip-rendezőként a szakma legnagyobbjaival dolgozott: The Rolling Stones, David Bowie, Paul McCartney, Neil Young, ABC, Van Halen, Sade, Tom Petty, Depeche Mode, Judas Priest, Duran Duran, Culture Club, Janet Jackson, Enigma, Blur. Játékfilmjei is e miliőből nőttek ki (Bowie-val: Abszolút kezdők, 1986, Jaggerrel: Running out of Luck, 1987). Később Amerikában filmezett (A földi lányok csábítók, 1988, Önpusztítók, 1996,), végül Európában a művészsorsok felé irányult figyelme (Vigo, 1998, Coleridge és Wordsworth: Pandaemonium, 2000).
Glastonbury – Grál lovagok nélkül
film.hu:
Mikor járt először Glastonbury fesztiválján?
Julien Temple: Ott voltam az elsőn 1971-ben. Megszöktem a suliból, és nem szóltam róla a szüleimnek. Óriási volt! Nagyon trendinek számított. Sátorban aludtunk. Legszebb élményem az volt, amikor egy nagy tábortűz köré gyűlt mindenki. De aztán sokáig nem mentem vissza. Nyolc évvel ezelőtt kezdtem el újra kijárni. Mikor forgatni mentem ki, a producerem böhöm nagy lakókocsijában húztam meg magam! (nevet)
 |
| A középkori karneválok és vásárok tradíciójának folytatása Coldplay |
film.hu:Mi Glastonbury titka? Miben tér el ez a fesztivál a többitől?
J.T: Ami ott történik, a középkori karneválok és vásárok tradíciójának folytatása. Ahol a paraszt egy napra királlyá válhat. És együtt részegedhet le mindenki, társadalmi státuszától függetlenül. Engem sosem zavart, hogy egyesek elszállnak mellettem a fűtől. Mindannyian emberek vagyunk.
film.hu:Glastonbury hatalmas méretű projekt lett: hasznára vagy a kárára vált ez?
J.T: Rosszabb lett tőle. ’71-ben még simán besétáltunk. Ma már hatalmas falak veszik körül a területet, őrző-védő szolgálattal, az illetéktelen behatolók ellen. Ott a sok mosógép, és a civilizáció egyéb cuccai, mindaz, amit annak idején megpróbáltunk a hátunk mögött hagyni két hétig. Akkoriban nem voltak még kövér emberek közöttünk. Sokkal szexisebb volt a buli. Szinte mindenki gyönyörűen nézett ki. Most másképp fest a társaság.
film.hu: Mekkora anyagból vágta össze a filmet?
J.T: Kilencszáz órát vettünk fel, én már csak a négyszáz órára csökkentett anyagot kezdtem el nézni. De azt becsületesen végigültem. Egy éven keresztül. Iszonyú unalmas meló. Néha úgy éreztem. „Basszus, ebből nem fog összejönni semmi!” De aztán belebotlasz néhány jó pillanatba, gesztusba, és felcsillan a remény. Számomra egyetlen lehetséges módja van annak, hogy megragadjak egy ilyen eseményt a kamerával: ha az emberekre koncentrálok, s az emberi létet ünneplem ezáltal. Hogyan kerülnek itt az emberek ismét kapcsolatba a testükkel, és az őket körülvevő világgal, na és persze a fogas kérdés: mi történt azokkal, akik már az ősidők óta eljönnek ide.
Eladni a lelked
film.hu:
1976 táján csapódott a Sex Pistols baráti köréhez, ebből több dokumentumfilm született (The Great Rock ’n’ Roll Swindle, 1980, Sex Pistols Number 1, 1977, Szenny és düh, 2000). Ők sem fiatalok már…
J.T: Sokat lófráltunk együtt. Aztán megöregedtünk. Lehet, hogy hülye vagyok, de nem érzem magam olyan baromi öregnek. Akkoriban őskövületnek tűntek a szemünkben az ötvenesek.
 |
| Hogyan kerülnek itt az emberek ismét kapcsolatba a testükkel Morrissey |
film.hu:Egy időben sok videóklipet készített. Mennyiben tudta rányomni a bélyegét ezekre?
J.T: Attól függ. Mindig szerettem azt a fajta zenét, amely ideákat és koncepciókat nyújt, nemcsak egy melódiát. David Bowie-nak irtó jó elképzelései voltak. Nem mindig ugyanazt akarta ismételni. Általában szerencsém volt, senkivel nem kerültem összetűzésbe, Luther Vandross-t kivéve (Power of Love c. klip – K.L.). Ő kész rémálom volt. Milyen pokoli kövér volt a pasas! És ennek tetejébe még szakállt is viselt. Az egész forgatás arról szólt, milyen szögből nem lehet őt fényképezni. Azzal fenyegetőzött, hogy beperel, amiért szándékosan kövérnek akartam őt ábrázolni! (nevet) Azóta se kaptam meg a gázsim.
film.hu:David Bowie-val zárja dokumentumfilmjét, aki megasztárrá nőtte ki magát.
J.T: A mi generációnkból sokan feljutottak a csúcsra. Engem sosem kötött gúzsba a hírnév, mert nem volt túl sok részem benne! (nevet) Az ő helyzetük ellenben mindig nagyon izgatott. Egy játékfilmet készítek elő, ami Shakespeare idejében játszódik és Christopher Marlowe drámaíróról szól, aki megírta Faust történetét: a sztori bemutatja, íróként hogyan árusította ki a lelkét a siker érdekében, milyen kompromisszumokat kötött. Zenei kíséret gyanánt ráleltem a brácsára. Ennek a hangzása tökéletesen passzol a sztorihoz.
film.hu:Bowie is eladta magát?
J.T: Hát, ha nagy sztár az ember, több szappant tud eladni, az biztos. Ha lazán is, de kapcsolatban maradtunk. David csodás fickó, de egyáltalán nem a való világban él, hanem egy burokban. Próbáltam megfűzni, hogy jöjjön el velem Glastonbury-be, aludjon ott, nézzen körül, de ő nagyon ódzkodott tőle. Ilyen a hírnév. Nagyon tetszett, hogy a Heroes című nótájával zárhattam a filmet, és hogy végül eljött, legalább fellépni. Ez a szabadság érzetét kölcsönzi a filmnek. Az a végkicsengés, hogy itt mindenkinek eljön a napja, még ha számára az év többi része csak a túlélésről szól. Következő munkám is zenei dokumentumfilm lesz, Joe Strummer-ről, a The Clash nevű brit punk-banda néhai frontemberéről.
 |
| Itt mindenkinek eljön a napja |
film.hu:Áttérése a doku-műfajra azt is jelenti, hogy nehezen tudja megvalósítani a játékfilmterveit?
J.T: Független típus vagyok. Ez érdekelt Jean Vigóban is, amikor filmet készítettem róla: igazából ő volt az első indie rendező. Szeretek szabadon dolgozni, és imprózni egy kicsit. Ne mondja meg nekem senki, mit kell csinálnom. De ha nagy a költségvetés, húsz ember lóg a nyakadon. Mindegyik játékfilmem készítése szörnyen komplikált ügy volt – úgy is sikerültek! Egyikükkel sem vagyok megelégedve.
