A közalapítványnak minősítő-értékelő, filmekről ítéletet mondó szerepe szintén nem lehet. Ez ugyancsak szakmai szervezetek, a filmkritika és a közönség dolga. Állami elosztó szervezetként szerintem nagyon rosszízű lenne, ha címkéket osztogatnánk a filmeknek. A közalapítvány továbbá nem lehet filmes műhely sem, tehát nem működhet dramaturgiai tanácsként. Ezért ösztönöztük annak idején a műhelyek létrejöttét, amelyeknek ma a producerek körül kell működniük. Ott kell kiizzadni, megvitatni és a lehető legjobb állapotba hozni azt a könyvet, amit itt majd aztán a szakkollégium elbírál, és a kuratórium megítél. Nem vagyunk filmmegrendelők sem: hozott anyagból dolgozunk, mindig az alkotói kezdeményezések közül próbáljuk kiválasztani azt, amire abban az évben pénz jut és megvalósulhat. Ebben a kérdésben is voltak koncepcionális viták, de mára mindenki hasonlóan gondolkodik erről, ezért is lett konszenzus a közalapítvány körül.
Voltak persze nagyon rossz időszakok, amikor túl sok feladat nehezedett az alapítványra, és mindent nekünk kellett csinálni. Ekkor értek minket a legnagyobb kritikák. Most jobb a helyzet, mert mindenki kezdi felismerni és megtanulni a maga szerepét. A pályázóink, a producerek, a szakmai szervezetek is. Ha be tudjuk vonni a banki finanszírozást, akkor nem mi leszünk a filmszakma bankja, tehát az is rendes kerékvágásba kerül.
A közalapítvány tehát kezdeményező a finanszírozás és a pénzosztás tekintetében, de egyébként szolgáltató és koordináló szervezet, és szerintem ebben a mederben is kell megtartani.
filmhu: A Sorstalanság mégis különleges esetnek számít ebben, hiszen itt a Közalapítvány gyártóként is részt vett a film elkészítésében.
T.E.: A Sorstalanságnál kezdetben úgy tűnt, hogy klasszikus finanszírozó feladatunk van, hiszen a kormányzati támogatás az alapítványon keresztül érkezett. Aztán amikor kialakult egy patthelyzet, és kiderült, hogy finanszírozási, illetve likviditási probléma van, ami miatt veszélybe került az addig befektetett pénz és energia, akkor új szerepkörben voltunk kénytelenek fellépni, és átvállaltuk a produkció legyártásának feladatát. Most úgy látom, régebben is jó lett volna, ha vagyunk ilyen bátrak, mert több film pénzügyi kudarcát egy ponton meg tudtuk volna akadályozni, ha határozottan be tudunk, vagy merünk avatkozni. Éppen a Sorstalanság volt az első olyan filmünk támogatóként, ahol bele tudtunk tenni a szerződésbe olyan fékeket, amelyek megakadályozták a film meghiúsulását. Ha nem ilyen szerződést kötünk, akkor messziről nézhettük volna, ahogyan tönkremegy.
Egyébként régebben is - még az én tevékenységem előtt - volt olyan film, amit az alapítvány gyártott le. Tarr Béla Sátántangóját - ami olyan nagy volumenű, bonyolult és alulfinanszírozott produkció volt, aminek lebonyolításához akkoriban még nem voltak meg a megfelelő feltételek - csak a hihetetlenül erős szándék és hit, hogy ennek a filmnek meg kell születnie, volt képes eljuttatni a megvalósulásig.
Ma már a filmszakmai ellenőrzéssel belépett a napi kontroll lehetősége, és ahol gondot látunk, ott be tudunk avatkozni. Nem kívánom magunknak, hogy ezt folyamatosan gyakoroljuk, de mindenképp megnyugtató, hogy ha nehezen is, de a Sorstalanság kapcsán sikerült egy olyan metódust kitalálni, amivel később is minimálisra csökkenthető a hiba vagy a veszteség esélye.
filmhu: Felmerül az a kérdés is, hogy a film bevételeiből visszakerülnek-e majd pénzek a kasszába?
T.E.: Természetesen mivel gyártóként vagyunk jelen a filmben, minden további bevétel hozzánk érkezik – és várunk is ilyen bevételeket, miután vannak olyan támogatási formák a filmben, amiből visszavár a támogató. Egyébként nagyon szép a film, és minden esélyünk megvan rá, hogy sikeres legyen pénzügyileg és művészileg egyaránt. A Sorstalansággal kapcsolatban különben az a legérdekesebb, hogy magunkra vállaltunk egy olyan feladatot, amely ellentétes mindazzal, amit az imént filozofikusan kifejtettem, de ez esetben a kockázat elhárításáról és a veszteség minimalizálásáról volt szó.
Elszámolható-e 10 kiló patkányméreg?
filmhu: Milyen tapasztalatokról tudna beszámolni a produkciók ellenőrzése területén, amely a közalapítvány egyik új feladatköre?
T.E.: Ezek a vizsgálatok sokkal komolyabb kötelezettségeket róttak ránk, a költségvetésünkből sokkal nagyobb az a rész, amit ellenőrzésre kell fordítanunk. Most van elszámoltatás, filmszakmai ellenőrzés, külső és belső ellenőrzés. Ezek a kötelező gyakorlatok, amiket végre kell hajtani. Ugyanakkor egy film gyártása viszonylag bonyolult feladat, a jogszabályok vagy nagyon elmaradottak, vagy túlságosan merevek, ezért azt gondolom, hogy a filmszakmai ellenőrzés keretein belül lehet a kettőt egyensúlyba hozni. Felelős kollégáink ténylegesen meg tudják állapítani, hogy a gyártás szempontjából a konkrét költségtételekre akkor és ott szükség volt-e.
Ez kapcsolódik össze az elszámoltatással. Tehát ha egy elszámoltatóhoz beérkezik, mondjuk 10 kiló patkányméregről szóló számla, akkor jó, ha a filmszakmai ellenőr tudja, hogy ezt a produkciót a tököli repülőtéren forgatták, ahol börtönt rendeztek be, és az épület olyan elhagyatott volt, hogy se a stáb, se a statiszták nem tudtak megmaradni, ezért volt muszáj kiirtani a patkányokat.
filmhu: Tehát minden film esetében végigmennek ezen a folyamaton?
T.E.: Minden film esetében van filmszakmai ellenőrzés és elszámoltatás a költségvetés és a gyártási terv szerint. Gyártási szakaszban, amikor a legerőteljesebb a finanszírozás, állandó kapcsolatban állunk a produkciókkal és naprakész ellenőrzés folyik. Az ellenőrök kiszállnak a helyszínre, és jelentést készítenek.
filmhu: Mi történik, ha hiányossággal találkoznak az ellenőrök?
T.E.: Hiányosság akkor merülhet fel, ha nem tartják a megtervezett költségvetést, ami lehet indokolt, és persze indokolatlan is. Esetleg kiderülhet, hogy hiányos a finanszírozás, és a következő napon nem tudnak fizetni – ekkor megint csak valamilyen módon be kell avatkoznunk.
Feladataink közé tartozik, hogy kezeljünk néhány, évek óta felgyülemlett filmszakmai tartozást, amelyek nagyon nehezen kopnak ki a rendszerből. Most annyit tudunk tenni, hogy ügyelünk arra, hogy ezek ne ismétlődjenek meg és ne halmozódjanak tovább.
Majd a klubban elmeséljük
filmhu: Milyen területen várható a közeljövőben további komolyabb előrelépés a közalapítvány működésében?
T.E.: Egyik legfontosabb feladatomnak személyesen is azt tartom, hogy javítsuk az alapítvány kommunikációját, mert a Filmtörvény kapcsán is sokszor éreztem, hogy a velünk legszorosabb kapcsolatban lévő szakmai szervezeteknél sincs meg a megfelelő információ egy csomó dologról. Célunk hogy tudassuk, mit is csinálunk mi itt valójában, és hogy világos legyen: a kuratórium és a szakkollégiumok nem az égben lebegők csarnoka, nem megközelíthetetlen testületek. Erre kell ebben az évben kidolgoznunk egy módszert, amelynek segítségével közvetlen partnereink számára világosabb lesz, hogy milyen napi munka folyik nálunk a pályázatok és kiírások kapcsán. Azt szeretném, ha nem csak a Filmszemlén találkoznánk és beszélgetnénk a dolgainkról.
Szükséges viszont, hogy a kurátorok is lássák és értsék a szakmai folyamatokat és szembesüljenek a feszültségekkel. Jelenleg azon gondolkozunk, hogy milyen fórumon vagy milyen metódus keretében lehetne ezt a kapcsolattartást javítani. Szóba jöhet, hogy esetleg bemutatnánk olyan projekteket, amiket az alapítvány támogatott – ez lehet egy mozi, rendezvény, készülő film vagy koprodukció is, tehát egy prezentációszerű esemény. Gondolkodtunk már filmklubban, műhely- vagy klubszerű összejövetelben. Mindenképpen rendszeres fórumra vagy találkozóra volna szükség, ahol ott vannak a kurátorok, a szakkollégiumok tagjai és az alapítók is. Ebben a kérdésben ötleteket várunk a szakmától is.
Rendes és normális Szemle
filmhu: Hogy haladnak a Filmszemle előkészületei, mennyiben lesz esetleg másmilyen az idei rendezvény, mint korábban?
T.E.: 21 játékfilmet mutatunk be, de az az érdekes helyzet állt elő, hogy az utóbbi időben megszaporodott premierek miatt csupán 11 friss bemutató lesz közöttük. Azt gondolom, hogy ez nem fogja csökkenteni az érdeklődést a Szemle iránt. Nagyon érdekes program látszik ugyanis kirajzolódni: mindenféle műfajjal és korosztállyal találkozhatunk, színes kínálat várható.
A nyitó és záró ünnepséggel keretbe foglaljuk az eseményeket. Mindkettő a Kongresszusi Központban lesz, és mindkét alkalommal premierfilmet láthatnak a vendégek - a megnyitón a Dallast, a zárón pedig a Sorstalanságot -, ami szerintem vonzóvá teszi a rendezvényeket. Átadunk két Mozgókép Mestere-díjat is, valamint ismét lesznek életműdíjak.
A dokumentumfilmek terén erős mezőnyre lehet számítani. 42 filmet válogatott be az előzsűri, ezek a Szemle első két és fél napján láthatók, aztán lesznek majd az ismétlések. Idén megpróbáljuk a Millenárisban, a Mammut Moziban és az Urániában zajló programokat jobban összehangolni.
Igazi újdonság, a premierfilmeken kívül nem lesz, megpróbáljuk azt hozni, ami a Szemlétől elvárható, vagyis hogy teljes körű magyar filmes mustra és egyben verseny legyen. Jönnek ismét külföldiek, szeretnénk felkelteni az érdeklődést az egészéves termést bemutató fesztiválprogramra, és lehetőséget biztosítani különféle szakmai fórumoknak.
A Filmszemle mindig a legérzékenyebb időszak az életünkben, hiszen a magyar film ekkor kapja a legnagyobb nyilvánosságot. Minden jó és rossz a Szemle körül szokott a felszínre kerülni. Arra számítok, hogy addigra megkötjük az éves szerződésünket a Minisztériummal, látni fogjuk az idén felhasználható pénzösszeget, valamint nagyjából körvonalazódik a pályázati tematika. Egy rendes, normális Filmszemlét várok, ahol jó hangulat van, mert jó filmeket látunk, és persze jókat vitatkozhatunk majd a zsűri döntésein.
