A cikkhez az Arcanum adatbázisát is felhasználtuk.
Ez a nő nem volt képzett filmes, viszont elképesztő formátumú embernek született. Rengeteg dologba fogott élete során: hajthatatlan, betörhetetlen és úttörő alkata mindig valami újra sarkallta.
Jómódú debreceni családba született, tizenöt éves korában édesanyja Svájcba és Angliába küldte tanulni. „Én nagyon hálás vagyok érte, mert így tanultam meg a magam lábán járni" –nyilatkozta az Uj Idők újságírójának, 1944-ben. A család az apa halála után elszegényedett, Tüdős Klára dolgozni kezdett és beiratkozott a budapesti Iparművészeti Főiskola textilszakára. Tanára azzal bocsájtotta útjára, hogy „sosem lesz sikeres, mert nem hajlandó a járt úton közlekedni” – írta Zsindelyné Tüdős Klára Csizma az asztalon című önéletrajzában. A huszonöt éves Klárát 1920-ban családja férjhez adta, remélve, hogy a lány, akiről azt mondták „felér hat fiúval”, végre megnyugszik. Nem így történt. Nyolc éves volt a kislánya, amikor elvált.
Újra Budapestre költözött, egy véletlennek köszönhetően az Opera, majd a Nemzeti Színház jelmeztárvezetője és jelmeztervezője lett. Évekig lázasan dolgozott, kis csapatával a háborús pusztításból építették újra a jelmeztárat. Sokat teázott Kodályékkal, ő tervezte a Háry János jelmezeit is. Újraházasodott, második férje, Zsindely Ferenc államtitkár, miniszter lett. A feleségnek összeférhetetlenség miatt függetlenednie kellett az állami intézményektől, ezért megnyitotta Pántlika nevű magyaros divatszalonját és kézimunkatelepet alapított Nagylócon. Az általa tervezett ruhákat a kormányzóné is viselte. Az első, Angliába eladott Pántlika-kollekció a második világháború forgatagában elveszett a vámnál. Közben Zsindelyné Tüdős Klára balettdarabot és színdarabot írt (Gyöngy-kaláris; Nílusi legenda). „A társasági élet azonban már a könyökén jött ki”, új kihívásra vágyott.
forrás: Film Színház Irodalom/Arcanum
Egy barátja javasolta neki, hogy írjon forgatókönyvet és rendezzen filmet. „Ez a súgó”, Leisen László lett a producere. Tüdős Klára pedig komolyan vette, hogy szószékre került, és „mondanivalós” filmet szeretett volna csinálni. „Egy gyermektelen öreglány értelmetlen vergődése adta az alapgondolatot. Meg akartam mondani neki s a többi sokaknak, hogy a nőre nem csak az a gyermek tartozik, akit testileg a világra hozott, hanem minden gyerek, aki rászorul.” Ennek a mondatnak később még fontos szerepe lesz az életében, ezzel ugyanis Tüdős Klára megírta és előrevetítette a jövőjét.
„Kicsit a férfiaknak is meg akartam mondani, milyen vakok, kiszolgáltatottak, s mennyire nincs fülük megkülönböztetni a rézkrajcár csengését az aranytól. Na, meg a gátlástalan karrieristáknak is mondani akartam egyet-mást.” Tüdős Klára önéletrajzából kiderül, hogy képes az önkritikára és az önreflexióra. Könyvében töredelmesen bevallotta, hogy Fény és árnyék című, 93 perces, első és egyetlen filmjével túl sokat markolt, „de azért annyira nem lett rossz”. Beismerte, hogy a forgatókönyvírásban egyik operatőre, Makkay Árpád segített neki, segédrendezője, Kerényi Zoltán pedig megóvta attól, hogy „marhaságokat csináljon”. Bulla Emma és Ajtay Andor, a főszereplő színészek is támogatták Klárát az alkotásban. A rendezőnő egy hét alatt kemény munkával, a műszakot is meggyőzte arról, hogy képes dolgozni.
„Az igazi nagy alkotások soha sem születnek egyetlen emberöltő alatt. Nem egy ember élete folyamán szökik a tölgyfa magasra, nem készült el a kölni dóm sem teljesen és a székely népballada sem csiszolódik tökéletesen művészivé ilyen rövid idő alatt. Érdemes küzdeni, dolgozni az igazi művészetért, még akkor is, ha nem látjuk is elérhetőnek a beteljesülés, a megvalósulás időpontját” – nyilatkozott Zsindelyné Tüdős Klára a Film, Színház, Irodalom című lapnak 1942. áprilisában, aki ezután még megrendezett egy színdarabot, majd soha többé nem dolgozott rendezőként.
Tüdős Klára / forrás: Színházi Magazin/Arcanum
Zsindelyné Tüdős Klára azonban nem maradt tétlen. Bár kutatásom fókusza a filmrendezőnői karrier indulása, kiteljesedése vagy bukása, itt fontosnak tartom rendhagyó módon és röviden felvázolni Klára további, filmezésen túli életútját. A második világháborúban a Zöldkereszt mozgalomban 280 falusi kisgyermek élelmezésében segédkezett (a szükséges büdzsé előteremtéséért Budapesten a „dámákat” egy selyemharisnya, az aranyifjakat egy-két üveg pezsgő árára „adóztatta”). Férje támogatásával létrehozták a Győrffy-kollégiumot, mely szegény paraszti sorsú fiatalok tanulását támogatta. 1944-től az Országos Református Nőszövetség elnökeként a vészkorszak és Budapest ostroma idején a svéd misszióval gyermekeket és üldözötteket mentett. Istenhegyi úti otthonukban erdélyi menekülteket, zsidókat, kitaszítottakat rejtegettek. A háborús vérzivatar idején Darányi Kálmán volt miniszterelnök házában Klára anya- és csecsemőotthont rendeztetett be a Bethesda Kórház ápolónőivel, diakonisszáival közösen.
1951-ben kitelepítették Balatonlellére, ahol férjével együtt házmesterként éltek. Férje halála után kerülhetett vissza Budapestre, 1963-ban. Majd lányához költözött Ausztráliába, onnan 1966-ban tért vissza. Megírta az emlékiratait és a Református Egyház szolgálatában töltötte utolsó éveit, 1980-ban hunyt el. 2001-ben posztumusz megkapta a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet Világ Igaza-díját.
Rendezőnők a magyar filmtörténetben
Portrésorozatunkban a magyar filmrendezőnőket mutatjuk be, szándékaink szerint a kezdetektől a rendszerváltásig. Szederkényi Olga kutatásának nem titkolt célja, hogy a magyar filmtörténet első száz évét más megvilágításban tárja az olvasók elé.
A sorozatban szereplő filmrendezőnők közül alighanem mindegyiküknek megérne egy regényt az élete. Jelen kutatás fókusza az, hogy bemutassa, honnan jöttek ezek az úttörő nők és miért szerettek volna filmet rendezni? Hogy érték el, hogy filmet készíthessenek? Miért nem adták fel álmaikat vagy éppen miért hagytak fel a szakmájukkal? Mi volt a specialitásuk? Hova jutottak el?
Amit biztos ne várj a sorozattól: az életmű teljes részletezését, értékelését vagy bármely film kritikáját. Történeteket mesélünk el, amelyek főhősei közül egyesek eltűntek a történelem süllyesztőjében, míg másokra emlékezünk. Viszont ők együtt taposták ki az utat a későbbi generációknak. Hiszünk abban, hogy érdemes megismerni a történetüket. A portrék nem lesznek egyformák, nem is törekszünk az uniformizálásra, hiszen szerencsére a szereplők élete, életműve sem egyforma.
Korábbi részek:
Szederkényi Olga: Rendezőnők a magyar filmtörténetben című kutatását az NKA és az NFI Filmarchívum támogatta. Eme sorozat részeinek vagy egészének átvétele, valamint továbbközlése a szerző, a kutatás címe és az első közlés platformja (Filmhu) feltüntetésével jogszerű.
