Új előzetest és plakátot kapott Pálfi György sci-fije
Tokióban debütál Az Úr hangja
Pálfi György Az Úr hangja című új nagyjátékfilmjének világpremierje október 31-én lesz a 31. Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában, a rangos 'A' kategóriás seregszemlén több mint tíz éve nem szerepelt magyar film. Az alkalomból elkészült Az Úr hangja második előzetese és plakátja.
A Stanislaw Lem regénye alapján készülő film az eredeti mű gondolatvilágát adaptálja egy napjainkban játszódó, izgalmas családi krimi keretei közé. A film főhőse a harmincas éveinek végén járó Péter, egy titokzatos balesetekről szóló dokumentumfilmben felismerni véli a hetvenes években disszidált, azóta nem látott apját. Megpróbálja felkeresni őt Amerikában, majd kalandos nyomozás után végre rátalál az immár új családot alapított édesapára. A találkozás számtalan élményt, fordulatot és tanulságot hoz a fiatalember és apja életébe, és ennek a találkozásnak köszönhető az is, hogy a világ értesül arról: az univerzum megszólalt, nem vagyunk egyedül a világmindenségben.
Az Úr hangja a Filmalap 600 millió forintos gyártási támogatásával a Pusztai Ferenc vezette KMH Film és a kanadai Quite Revolution Pictures koprodukciójában készül. A filmterv előzőleg a 32. Torinói Filmfesztivállal párhuzamosan megrendezett Torino FilmLab filmterv fejlesztő fórumon elnyerte a Les Arcs Coproduction Village majd később az ARTE France díját, továbbá az Európai Unió MEDIA programja 50 ezer eurós támogatást ítélt a filmterv fejlesztésre.
A film főszerepeit Polgár Csaba és a kanadai Eric Peterson alakítja, és nemzetközi színészek mellett szerepel a filmben Kiss Diána Magdolna is. A filmorgatókönyvét Ruttkay Zsófia, Nagy V. Gergő és Pálfi György írta, operatőre Pálfi állandó alkotótársa, Pohárnok Gergely, a vágó Lemhényi Réka, a hangmérnök Madácsi Imre, a látványtervező Asztalos Adrienn, a producer Pusztai Ferenc. Az Úr hangja december 20-án kerül a magyar mozikba, forgalmazója a Vertigo Média.
Az Úr hangja című film moziplakátja (forrás: Vertigo Média)
A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között. A versenyprogramban új alkotással jelentkezik Nemes Jeles László, két diákfilm is szerepel az idei cannes-i La Cinef versenyprogramjába, amelyek producere Gálosi Dóra, és Kreif Zsuzsanna pedig pszichedelikus animációval érkezik a Kritikusok Hete programjába. A fesztiválról idén is élőben tudósítunk, a hivatalos versenyprogramból és a mellékszekciók filmjeiből válogatunk.
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
Április 2-től látható a hazai mozikban a kultikus Taxidermiát és Hukklét rendező Pálfi György legújabb filmje, amelyben egy tyúk szemén keresztül láthatjuk a világot.
Február 19-én mutatták be a mozikban Holtai Gábor első egész estés filmjét. A pszichológiai thriller történetében egy őrült család foglyul ejt egy magányos nőt, akiről azt állítják, ő a rég elveszett lányuk.