Ujj Mészáros Károly: Nagyon szeretem a klasszikus japán filmeket, Kuroszavát, Ozut, aztán itt vannak ezek a furcsa, nagyon vicces jakuza filmek a 70-es évekből (elfelejtettem kinek adtam kölcsön őket DVD-n, ha ezt olvassa, légyszi adja vissza), érdekel a manga–világ is a maga furcsaságával. Szerettem a 90-es évek végén a pezsgő, különleges japán underground popzenei szcénát, a borzalmasan izgalmas, fúziós zenei mixek világát. Még turistáskodtam is ott, az nagyon jó volt, de mégis, minél többet tudok a jelenlegi Japánról, a társadalmi viszonyokról, annál kisebb bennem a vonzalom. Elképesztően szabályozott, bonyolult rendszerben élnek, iszonyú erős megfelelési kényszerben. Le a kalappal az előtt, aki japán akar lenni, úgy, hogy nem annak született. A sikernek iszonyú ára van. Nem szabad hibázni.
Egyébként annak idején az egész mániám a sushiból indult: amikor először ettem életemben, megjelent előttem egy szó, az hogy „otthon” - fogalmam sincs, hogy miért.
Filmhu: A róka-motívum is Japánból jött, ha jól tudom.
U. M. K.: 2006-ban egy kisfilmfesztiválon voltam Japánban, amikor eljutottam Nasuba, ahol erősen él ez a legenda. Nem véletlen, hogy négyszer szerepel a város neve a filmben. A rókatündéres kulcstartóm is megvan még... Volt ott kilencfarkú róka is, mert minél erősebb egy róka démonikus ereje, annál több farka van - kilenc a maximum.
Filmhu: Hosszú ideje dolgozol reklámfilmesként, de jó néhány kísérleti- és kisfilmet is készítettél az elmúlt 15 évben. Kisfilmjeid láthatóak az oldaladon, én úgy vettem ki, hogy a Liza, a rókatündérben visszaköszönnek bizonyos stílusjegyek, motívumok korábbi munkáidból.
U. M. K.: Ez találó megfigyelés. Alapvetően kicsit elemelt fantáziavilágokban játszódnak a kisfilmjeim. A Gumiemberhez, vagy a Palikához képest a kisfilmekkel talán pont a realizmus felé kanyarodtam el, gondolok itt az Alena utazására, de a Liza megint egy fantáziavilágot kreált.
Filmhu: A Lizában sok a realista és még több a szürrealista elem. Jól látom ezt?
U. M. K.: Ami a színészi játékot illeti, talán az benne a legrealistább. Nem szeretem a túlzó, úgynevezett „vígjátéki” színjátszást, mert szerintem a visszafogottabb, finomabb, árnyaltabb színészet jobban hat. Ezért volt fontos, hogy a színészi játék realista legyen. Minden más csak a képzelet szüleménye. „Bármiféle azonosság létező személyekkel csak a véletlen következménye.”
A rendező Hajdú Steve-et instruálja
Filmhu: Miért döntöttél a mese-vonal mellett?
U. M. K.: Móni miatt, aki az életben is a társam. Már a kisfilmjeimet is ő inspirálta, ez letagadhatatlan. Amikor a nagyjátékfilmen elkezdtem gondolkodni, első számú fontosságú volt, hogy egy női karakterről szóljon. Ismertem őt és tudtam, hogy milyen zseniális színész, de akkor ezt még rajtam kívül csak kevesen tudták. Azt gondoltam, hogy ezt a filmet nem magamnak csinálom, hanem magunknak. Együtt csináljuk. Együtt kerestünk drámákat is a netről, és így találtunk rá Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május című darabjára, amiben egy nővérke udvarlói mind meghalnak. Innen jött ez az abszurd, groteszk elemelt motívum, ami sok mindent beindított bennem, ebből írtam meg az első treatmentet, még 2007-ben. Ahogy aztán elkezdett fejlődni a történet, bizonyos mértékig még abszurdabbá vált ez a kiindulópont, és egy idő után már annyira meseszerű lett, hogy azt gondoltam, most már tegyük teljes mértékben egyértelművé. Kezdődjön úgy, mint egy mese és legyen olyan a vége is. Ez egy abszurd párválasztási mese. Hegedűs Bálinttal írtuk a forgatókönyvet öt éven át, szabadasszociációs őrületeinknek köszönhetően belejött ez a rókatündér vonal, és a japán popénekes.
Filmhu: Abban az öt évben több forgatókönyv-fejlesztési workshopon is részt vettetek, szakértők boncolgatták a terveteket. Milyen konkrét tanácsokat adtak?
U. M. K.: Néha egész komoly változások történtek egy-egy ilyen workshopon. Például az, hogy legyen a filmben egy főgonosz, és annak ilyen nagy szerepe legyen, az James V. Hart nevű forgatókönyvírónak (Drakula, Hook) köszönhető, aki nagyon hiányolta az erős ellenlábast. Hiányzott neki az a karakter, aki a háttérben mozgatja az eseményeket, amitől minden egyre rosszabb lesz, ugyanakkor aktivizálja Lizát is. Igazi brainstorming volt a vele való találkozás.
Filmhu: Miért tartottad fontosnak, hogy alaposan és részletesen megrajzolt storyboard legyen a forgatáshoz?
U. M. K.: Szerintem még nem készült olyan játékfilm Magyarországon, amit storyboard alapján forgattak volna. Már nem is emlékszem arra, hogy miért akartam ilyen pontossággal snittről-snittre megrajzolni. A reklámban más a funkciója, ott mindent kockáról-kockára meg kell rajzolni, hogy az ügyfél lássa, hogy mi fog történni. Itt a forgatáson a storyboard olyan fokú felkészültséget jelentett, hogy ha bármi oknál fogva improvizálni kellett, sokkal könnyebb volt alternatívákat kitalálni. A stáb is könnyebben felkészülhetett, ez látszódott a forgatáson is, ahol még operatőrt is cseréltünk, és ennek ellenére, talán két-három túlóránk volt. 42 nap helyett 41 nap alatt forgattuk le a filmet.
Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy álom stábunk volt, egy szuper maximalista, és a legjobb emberekből álló csapat. Kifejezhetetlen mértékben szeretem őket. Szerintem a filmezés lényege éppen az, hogy közösségi tevékenység, hogy együtt dolgozunk. Ez egy falka, amihez nem árt egy vezér, aki tudja, hogy mit akar, és kik ebben a segítői, akikre támaszkodhat, és akikben megbízhat. Ha anarchia van, az baj. Kicsit úgy fogtam fel ezt a dolgot, mintha háborús helyzet lenne, és fizikailag is megpróbáltam felkészülni rá, erősíteni, edzeni kezdtem. A mentális felkészüléshez tartozott a storyboard, és az is, hogy egy hónapig próbáltunk a színészekkel a forgatás előtt. Soltész Juci rendezőasszisztens pedig tényleg katonás precizitással vezényelte le a forgatást.
Filmhu: Ennek a filmnek tulajdonképpen te voltál a látványtervezője is. Hogyan formálódott benned az, hogy mit akarsz látni?
U. M. K.: Igazából kifejezetten olyan, hogy látványtervező, az nem volt. Elejétől kezdve ezt a kopott barnás Colombo-világot akartam, mert ez határozta meg a gyerekkoromat. Millió képem volt arról, hogy milyen jól néz ki a barna-barnával, vagy a barna-kékkel. Úgy készültem fel a filmre, hogy rengeteget ültem az internet előtt és képeket gyűjtöttem. A díszlet hangulatáról, a ruhákról, a hajakról, a bajszokról. Egyrészt, hogy meg tudjam mutatni a munkatársaimnak, másrészt mert én is kerestem az inspirációt, a hangulatokat. Persze ez kutya fülét sem ért volna, ha alkotótársaim - Szatmári Péter, Hujber Balázs, Bárdosi Ibolya, Réczey Zoltán, Rácz Erzsi, Vándor Ádám, az utómunka csapat (Nagy Miki, Benyó Zoli, Klingl Béla és Orbánlaky Zsolt vezetésével), és az összes többiek - nem szakmájuk legkiválóbbjai. De vitathatatlanul azok.
Filmhu: Ha jól számolom nyolc éve dolgoztok ezen a filmen.
U. M. K.: Igen, és pont három éve tart egy nagyon intenzív szakasz. 2012 márciusában raktam le minden egyéb munkámat és nem is olyan régen lett kész a film, tavaly novemberben. A digitális kópia még kis sem hűlt, annyira friss.
Ujj Mészáros Károly a szellemmel
Filmhu: A vágás, az utómunka is hosszú ideig tartott, gondolom, hogy a vizuális effektekben rejlő végtelen lehetőség miatt.
U. M. K.: Egy elképzelt 70-es évek-szerű világot próbáltunk ábrázolni, Csudapestet, ami nem működik különösebben jól, hiába van benne kapitalizmus, gyorséttermek, női magazinok. Tényleg nagyon tágak a lehetőségeink, megváltoztathatunk színeket, például a piros 500-as Fiat színét sokszor csereberéltük, ez a minimum. Vannak olyan snittek, amikben az utómunka kiemelt szerepet játszik, például amikor az egész háttér megváltozik, de meg kellett valakinek fejteni a füstöt is, meg a róka farkát is, úgy hogy szép legyen. Rengeteg mindent ki kellett kísérletezni, például a különleges emberi lelket, amihez nem létezett semmiféle előkép, amit lemásoltunk volna - mert teljesen újszerű dolgot akartunk csinálni. Univerzális szakemberekkel dolgoztunk, akik mindenhez értenek, a kis pepecseléstől kezdve a modellezésig és képesek komplex világokat képileg megalkotni. Amíg viszont nem láttuk Czakó Judittal, a film vágójával konkrétan, legalább vázlatosan a digitálisan megépített jelenetet, addig nagyon nehéz volt vágni. Többek között emiatt is húzódott el ez a folyamat. A hangutómunka is különleges a filmben. Juhász Róberttel, Madácsi Imivel szerintem sikerült olyan hanghatásokat létrehozni, ami a hazai filmekre nem annyira jellemző. Tövisházi Ambrus és Csengery Dani zenéi pedig elképesztően jók.
Filmhu: Akárcsak Ridley Scott, te sem tanultál filmezést, közgazdászként egy másfajta szemlélettel jöttél a filmes világba. Hogyan sikerült elfogadtatni magad ebben a zárt közegben?
U. M. K.: Nem akarom azt mondani, hogy könnyű volt. Mert nem volt az. És huszonöt évig tartott. Ez egy nagyon furcsa, szűk világ. Először Sándor Pál cégénél voltam lóti-futi, később mentem el a reklám felé, aminek nagyon sokat köszönhetek és rengeteget tanultam belőle. Már egész idős voltam, amikor arra gondoltam, hogy nem csak reklám producer akarok lenni, hanem rendeznék is. Hál istenek bejött, 16 éve csinálok reklámokat. De a filmes világ más, számomra sokáig idegen volt, furcsa, zavarba ejtő. A Gumiember volt az első valamire való kisfilmem, amit alapvetően én és a Future Films finanszírozott reklámokból. Kicsit szomorú élmény volt, hogy nem történt semmi, amikor megnyertük vele a Filmszemle legjobb kisfilmes díját. Kóboroltam kicsit a filmszakma apraja és nagyja között, akik egymással beszélgettek, aztán hazamentem. Mondjuk én sem nyomultam, az igaz. A rákövetkező évben ugyanez megismétlődött, a megint csak a saját finanszírozású Ház című filmnél. Ott se történt semmi. Aztán a következő kisfilmünkre, már kaptunk pénzt (Palika leviszi a szemetet). Először 2008-ban az Alena utazásánál éreztem valami áttörést. Sokan megnézték, sokaknak tetszett is. Talán attól, hogy kitartó voltam, hogy elég sok díjat kaptunk a Filmszemléken, elfogadták talán, hogy létezik egy ilyen figura is, mint én.
Filmhu: A filmjeid alapján úgy tűnik, hogy fontos neked a romantikus vonal. Miért?
U. M. K.: Alkati kérdés. Amióta az eszemet tudom, kisgyerekkorom óta bármilyen érzelmes, megható filmet néztem, csak ültem ott és pityeregtem. Nem tudtam, hogy miért hat így rám, de így volt. Nagyon sokáig a filmeken keresztül tudtam a jobbik énemmel fenntartani a kapcsolatot. Segített olyan érzelmi élmények megélésében, amit a valóságban nem sikerült. Például elementáris élmény volt a Táncos a sötétben, de akár a Hullámtörés is. Akár azt is mondhatnám, hogy sokáig terápiás céllal néztem filmeket, mert az érzelmi önazonosságomban sokat segítettek. Az összes filmemnél célom volt, hogy valamilyen érzelmi hatást tudjak gyakorolni a nézőkre, hogy megérintsem egy kicsit a lelkület. Az első kisfilmem a Gumiember is a szeretetről szólt. Az első nagyjátékfilmemnek is erről kell szólnia. Én hiszek Lizának.
