Kapcsolódó anyagok

60. Cannes-i Filmfesztivál 3.

Itt érkeztünk el a Kánikula kulcsjelenetéhez, amelyben felcsillan a megváltás lehetőségét; Seidl hangszerelésében ez egyértelműen biblikus felhangokkal jelentkezik. Mintha Szodomán és Gomorrán megkönyörült volna az Isten. A Kánikulában mindenkiről folyik a víz, csatakos csomókba rendeződnek a hajszálak, verejtékes a hátak és hónaljak, többször látunk vizelést. Az emberi kiválasztás vizét egyszer csak a kiválasztottak szenteltvize váltja fel. Amikor a stoppos lányt megerőszakolják, megdördül az ég, elered az eső. Ebben a kegyelmi állapotban a szomorú sorsok közül csupán kettőnek (az ex-házaspárnak és a stopposnak) nyílik esélye, hogy megtisztuljon, üdvözüljön Seidl világában. García Marquez mágikus realizmusába illő, felemelő jelenet: ahogy a metakommunikáció segítségével párbeszédet kezd egymással az ex-férj és ex-feleség, abban benne van a lehetőség, hogy kezet tudnak nyújtani egymásnak, talán képesek lesznek a szeretetre. Az összeomlott stoppos lány párás alkonyatban egy Üdvözlégyet mormoló apácához csapódik: rokonlelkek találnak itt egymásra, a stoppos lánynak ugyanolyan vonzó és misztikus a hit zsolozsmája, mint a televízióé. Anti-happyendet kapunk tehát, a boldogtalanok boldogságát.