A kis szigetre exportált „felszabadító” tombolás és teherletétel rituáléját azonban ez alkalommal megzavarja valami: egy idegen jelenik meg a fiatalok magánbirodalmánál, a „jugoszláv” hajós, Predrág, uszályostul. A feszültség hirtelen belobbanásához elég a gyanú, s megkezdődik a fogvicsorgató, előítéletekkel terhes, egyre agresszívabbá váló háború a fiúk és az idegen között. A horgászbot lopási (ür)ügy törésvonala mentén megállíthatatlanul bugyborognak fel a megoldatlan történelmi és magánkonfliktusok Trianontól a balkáni háborún át az elszeretett szeretőig, egyre gyorsuló ütemben sodorva a szereplőket a kikerülhetetlennek tűnő tragédia felé.
Pro: Nagy erénye a filmnek, hogy próbál „valamit kezdeni” azokkal a problémákkal, amelyeknek az utóbbi évtizedben egyfajta sajátos zsibbadtság és tanácstalanság miatt szinte alig született nálunk művészi megfogalmazása. A rendszerváltást, a dadogva és botladozva meginduló demokrácia vesszőfutását, a szomszédban elszabadult vérengzés brutális és nyílt konfliktusáradatát – egy-két ritka kivételtől eltekintve – szinte érintetlenül hagyták itthon az alkotók. Lehet, hogy még nem találták meg a megfelelő eszközöket az „átkosban” áttételes szubkódokat kidolgozó és elsajátító hazai művészek mindezekhez az új típusú élményekhez? Egy ilyen beszédes némaságban üdítő egy kortárs problémákat felszínre dobó kísérlet. Az is ígéretes, hogy mindezeket a feszítőerőket az alkotók igyekeztek cselekményes, mozgalmas „kalandkeretbe” illeszteni. A hazai filmművészet másik nagy deficitje ugyanis éppen az izgalmas, fordulatos, közönségbarát kalandfilmek hiánya (ezen a téren az állami támogatással létrehozott kosztümös kurzusfilmek sem hoztak jelentős változást).
Kontra: Sajnos a dicséretes szándék megvalósítása korántsem sikerült tökéletesen. Az egyik probléma talán éppen a hazai „kalandínségből” fakadó rutintalanságból fakad. A pszichés és fizikai erőszakot témául választó külhoni (és persze különösen az amerikai) filmek az erőszak ábrázolására egy nagyon szofisztikált, kidolgozott képi szertartásrendet hoztak létre, amellyel a magyar néző nap mint nap találkozik, és akaratlanul is ehhez hasonlítja a neki felkínált ilyen típusú elemeket. A probléma az, hogy a Vademberek sok esetben nem éri el azt az önfeledt mozizáshoz szükséges hitelességi szintet, amit a dramaturgia, fényképezés, színészi játék együttesének kellene megteremtenie, mert hol az egyik, hol a másik összetevő lötyög. Az egyenletes profi formát mutató Cserhalmi–Predrághoz képest a négy fiú játéka gyakran rapszodikus, hullámzó színvonalú, a cselekmény motorja olykor ki-kihagy, és a filmen számos helyen érezhető a fájdalmas pénz- és eszközhiány.
Ha nem is tökéletesen sikerült, de fontos kísérlet a Vademberek; a kaland valamint a személyes és társadalmi problémák ilyen jellegű ötvözése remélhetőleg nem marad folytatás nélkül a hazai filmgyártásban.
Vademberek – magyar, 2001. Rendezte: Szurdi Miklós. Írta: Csák Gyula elbeszéléséből Békés Pál és Bán Róbert. Operatőr: Szalai András. Látvány: Mátyássy Féix Péter. Zene: Magyar Zsolt. Vágó: Sellő Hajnal. Hang: Kovács György. Producer: Bokor Pál. Szereplők: Cserhalmi György (Predrag), Schell Judit (Emese), Kamarás Iván (István), Lippai László (Janó), Szabó Győző (Roberto), Szakács Tibor (Káró). Gyártó: Atlantic Film / Magyar Televízió. Támogató: ORTT, NKÖM, MMKA. Forgalmazó: Budapest Film. 93 perc.
