Véletlenek láncolata

Az ember sokszor paradox módon annak örül, ha nem jut be egy filmre, hiszen így beülhet egy másikra, minden bűntudat nélkül, hogy esetleg rosszul döntött. Ilyenkor hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy a végzet szólt közbe és nyugodt szívvel fordítunk hátat az egyébként meglepően nem kárörvendő, majdhogynem őszintén sajnálkozó jegyszedőnek és indulunk meg rohanvást a város másik végében található mozi felé, ahol tíz perc múlva kezdődik a következő meccs a bejutásért, de addig még egy pohár sor is lecsúszik, csak úgy futás közben, mert ilyet otthon nem kapni, ez nincs vizezve, friss, nincs vegyszer szaga vagy íze és nem is maradt lúg a sörcsapban ellentétben a budapesti kocsmák nagyrészével, melyek módszeresen gyötrik a bélbolyhokat.

Pont így jártam tegnap is, amikor az izlandi Noi Albinoi című filmre álltam sorba a Thermal és a Pupp hotel által kifeszített központi tengelytől kissé távolabb eső Drahomira moziban. Lemaradtam az izlandi kisközösség ellen lázadó fiatal fiú személyes drámájáról, viszont éppen bejutottam Karlovy Vary egy másik állandó mozijába a Cas-ba, ahol egy újabb amerikai függetlenfilm volt műsoron Milwaukee, Minnesota címmel. Nem tudom, hogy az izlandi film jó-e, ennek ellenére biztosra veszem, hogy jól jártam. Allan Mindel rendező, aki többek között az Otthonom, Idaho című Gus van Sant-film executive producere volt, első filmjével még az igen erős független filmes mezőnyben is kiemelkedőt alkotott.

Képzeljünk el egy harmincéves fogyatékos fiút, aki az anyjával él Milwaukee-ban, és minden jégen rendezett horgászversenyt megnyer, amin elindul, mégpedig azért, mert hallja a halakat beszélgetni a víz alatt. El lehet képzelni, hogy a kedves mama milyen mértékben terrorizálja amúgy sem nagyon akaratos fiacskáját, aki gyerekes makacssággal ragaszkodik hóbortjaihoz, például húszdolláros bankjegyeket fénymásol. Egy nap azonban a mamát halálra gázolják, és a fiú magára marad. Mivel a horgászversenyek komoly pénzdíjakkal járnak, Albert gazdag és erről néhány rossz szándékú csoport is tud. Elindul hát a harc Albert pénzéért, de kiderül, hogy a torténetben egyetlen igazán ravasz ember van, maga a fogyatékos fiú.

második világháború = délszláv válság Dino Mustafić: Remake

A horgászverseny és a wisconsini hóborította táj különlegessége, az egészen zseniális operatőri munka, a színészek eszköztelen játéka, ahogy az egyszerű amerikai figurákat hozzák mind- mind hozzátesz a filmhez, de az igazi értékek nem itt keresendők. Az amerikai független filmre jellemző egyfajta művészi profizmus, az, amely, naggyá teszi a Milwaukee, Minnesotát, az ahogy az alkotók birtokában vannak a hollywoodi gyártási mechanizmusoknak, de mivel low-budget filmet forgatnak, rá vannak kényszerülve, hogy újra meg újra elszakadjanak az ipari körülményektől, és saját kreativitásukra, illetve művészi koncepciójukra hagyatkozzanak. A kétféle filmkészítési mód totális összeegyeztethetetlenségéből eredő feszültség az, amely ilyen erős filmeket képes létrehozni.

Mivel ottmaradtam a film utáni beszélgetésre, nem értem oda a következő betervezett filmre, mely egészen véletlenül megint a végzet problematikájával foglalkozik. A The Cooler - a tavalyi Focus után egy újabb versenyfilm, melynek William H. Macy a főszereplője – egy balszerencsés emberről szól, akit szerződtetnek a kaszinóban, hogy rontsa le a túlságosan jó nyerési aránnyal rendelkező asztalok statisztikáit. Így újból rendeztem soraimat, és a trailerből már jól ismert Divadlo felé vettem az irányt, ahol egy bosnyák filmet vetítettek.

Egy bogár eltaposása generálja Matt Manfredi, Phil Hay: Bug

A Remake a forgatókönyvíró valós élményeit dolgozza fel, saját és apja történetét egymás mellé helyezve egyenlőségjelet tesz a második világháború és a délszláv válság szörnyűségei közé. Végül az egyik cselekményszál belefut a másikba: kiderül, hogy a 40-es évek szerelmi történetét a 90-es években Párizsba menekülo fiú forgatókönyve alapján készítik. A film elsősorban a szarajevói muszlim közösség hiteles bemutatásában nyújt jelentőset, ezen kívül remekül érzékelteti, hogy egy párizsi producer számára egy bosnyák film elkészítése pusztán üzlet. A Remake legerősebb jelenete talán az, amikor egy koszovói filmes érkezik meg Párizsba, és a producer szóról szóra ugyanazt mondja neki, amit néhány évvel korábban a bosnyák fiúnak mondott.

A nap eseményeinek ok-okozati láncolatát legjobban a Bug című film modellezi, mely a már jól ismert véletlen-dramaturgiájú filmek egy újabb darabja. A film minden történését egy bogár eltaposása generálja, innen indul el több szálon a cselekmény, mely szépen lassan egy klasszikus narratív filmmé szélesedik, a véletlen egyre többször csap át sima kauzalitásba, ahogy haladunk előre az időben. A Lé meg a Lolához illetve a Véletlenhez képest azonban itt nincs tudatos belenyúlás az idő-tér szerkezetbe, nem zongorázzuk végig ugyanazt a történetet egy másik, párhuzamos világban, mégpedig azért nem, mert a film nem akar belemenni sem történelmi-ideológiai, sem filozófiai fejtegetésekbe, egyszerűen csak elmesél egy történetet, ahol a szokottnál jobban látszanak az ok-okozati összefüggések.