filmhu: A magyar filmszakma szeptemberi nyilatkozatát a Filmszerzők és Előállítók Szerzői Jogvédő Egyesülete, a FilmJus kezdeményezte. Mi indokolta a hazai filmszakma efféle, ritkaság számba menő összefogását?
Kabdebó György: A nyilatkozat megfogalmazását elsősorban az indokolta, hogy az elmúlt években, nem csak Magyarországon, de az Európai Unió tagországaiban is az ipari lobbi, vagy bővebben az információ kommunikációs technológia-ipar részéről jól összehangolt támadás érte az üreshordozókra vonatokozó közös jogkezelést, arra hivatkozva, hogy az üreshordozókba épített jogdíj – amely egyébként az európai művészek és alkotók lényeges bevételi forrását képezi – piacellenes. Ide tartozik, hogy az online zeneszolgáltatáshoz kapcsolódóan tavaly az Európai Közösségek Bizottsága ajánlást tett az Európai Parlamentnek, amelyben azt javasolja, hogy az EU-ra kiterjedően mindössze három, vagy négy nagy közös jogkezelő tevékenykedjen - a kereskedelmi felhasználók ezekkel állnának szerződésben, ahelyett, hogy huszonöt különböző nemzeti jogkezelővel kellene kapcsolatot tartaniuk, amelyek csak a saját területükre korlátozódóan adhatnának engedélyt. A Bizottság szerint ez a modell kedvezne mind a jogtulajdonosok, mind a kereskedelmi, mind a magáncélú felhasználóknak, s végeredményben elősegítené az online szolgáltatások fejlődését. Ugyanakkor nem nehéz belátni, hogy ez a megoldás elsősorban azoknak a jogtulajdonosoknak, kiadóknak kedvez, akik a legismertebb, legtöbbet keresett tartalmakat birtokolják, nem is beszélve a kisebb országok művészeit ért hátrányokról. Nevesítve: egy nem magyar érdekeltségű jogkezelő, vajon hogyan fogja érvényesíteni a magyar szerzők érdekeit és kezelni a magyar kultúra termékeit? Sehogy. Európában ugyanis ezen művek zöme nem hoz nagy bevételt, ezáltal kezelésük rendkívül költséges.
filmhu:
Mindez elsősorban a zenei jogdíjakat érinti...
K.Gy.: Igen, de nem nehéz belátni, hogy mind az üreshordozók elleni támadás, mind a közös jogkezelők kölcsönös képviseleti szerződésen alapuló európai rendszerének korlátozása szorosan érinti a mozgókép szakmát is. Persze a zene mindig is a forrongás középpontjában volt, hogy mást ne mondjak, Európában a közös jogkezelők múltja 1777-re nyúlik vissza, amikor egy Beaumarchais nevű francia író megelégelte, hogy mindenütt az ő darabjait játszották, anélkül, hogy neki ebből bármiféle haszna származott volna.
filmhu: A FilmJus alaptevékenységébe tartozik, hogy egész évben monitorozza az országos sugárzású televíziókat, és a művek sugárzási gyakorisága, hossza és az üres képhordozókba beépített jogdíj alapján megállapítja, hogy adott mű producere, rendezője, forgatókönyvírója és operatőre – a törvényben megállapított mértékek alapján – mekkora szerzői jogdíjra tarthat igényt a televízióban megjelent művek feltételezett magáncélú rögzítése után. Mi a helyzet az EK Bizottságának a jogszerű online zeneszolgáltatásra vonatkozó Ajánlását is kiváltó online letöltésekkel, vagy a filmeknél maradva, a hamarosan idehaza is elérhető video-demand, azaz online, lehívásos mozinézéssel?
K.Gy.: A szerzői jogi törvény alapvetően a kazetta és a kábeltévé, elegáns nevükön az üreshordozó és az egyidejű továbbközvetítés után ír elő jogkezelést. Ezeken kívül létezik az úgynevezett “a szerzők önkéntes elhatározásán alapuló jogkezelés” - ennek lényege, hogyha a szerzők nagyobb része deklarálja, hogy jogvédő egyesületükön, a Filmjuson keresztül közös jogkezelésbe akarják vonni adott esetben a video-on-demandet, akkor a Filmjus, csatolva a szerzők nyilatkozatát, akkreditációra beadja a közös jogkezelésre vonatkozó kérelmét a kulturális minisztériumba és ha a minisztérium elfogadja, akkor az engedélyével a Filmjus kiad egy jogdíjközleményt a Magyar Közlönyben, amelyben megállapítja a letöltések utáni jogdíj tarifát. Annak idején például a magyar művek DVD-n való megjelenése után fizetett jogdíj megállapítása ilyen, önkéntes elhatározáson alapuló jogkezelés eredménye volt. Tehát először a jogkezelés tárgyává kell tenni az internetes felhasználást. Ami viszont azért érdekes kérdés, mert az internetes tartalmakkal tulajdonképpen átnyúlunk az országhatárokon. A Magyarországon forgalomba hozott üres képhordozó után idehaza keletkezik jogdíj, egy interneten közölt, médiaszerverre felhelyezett alkotást azonban a világ bármely pontján letölthetnek. Hogy egy magyar alkotás amerikai letöltése után hogyan lehet kasszírozni, az kérdéses. Ez a probléma – tagadhatatlan – nincs megoldva, sehol a világon nincs kodifikálva, hogy a letöltések jogdíj vonzatát milyen módon lehetne kezelni. A video-on-demand egyszerűbb eset, ott ugyanis nyomon követhető, hogy az adott filmet hányan töltötték le, ugyanis a szolgáltató is a letöltések alapján kasszírozott, a jogdíjat is ennek arányában kell megállapítani.
filmhu: Az üreshordozókba épített jogdíjakkal kapcsolatos leggyakoribb kifogás, hogy lassítja az információ-technológiai ipar fejlődését. Mekkora összegekről beszélhetünk például Magyarország esetében?
K.Gy.: Nemrégiben olvastam a Magyar Szabadalmi Hivatal vizsgálatát, melyből kiderül, hogy a teljes magyar GDP-nek mintegy 7-8 %-a származik a médiaiparból. Nem közvetlenül, hanem az összes kapcsolt részeivel, de akkor is ez egy olyan erős iparág, amely körülbelül a mezőgazdaságéhoz hasonlítható. E több ezermilliárdos iparágból - az Artisjus adatai alapján - körülbelül 3-4 milliárd forint, amelyet a művészeket megillető kérdéses jogdíj kitesz. Arányaiban tehát messze nem lehet arról szó, hogy a jogdíjak lassítanák az iparág fejlődését. Egész Európában nincs ez másként, a 2004-ben beszedett összes díj 560 millió euró volt, ugyanakkor az ipari lobbi által közölt adatok ennek a a háromszorosáról számolnak be. De érdekes az a vizsgálat is, amelyet az európai közös jogkezelőket tömörítő GESAC végzett. Arra voltak kíváncsiak, van-e különbség az eladott üreshordozók arányában két olyan országban, ahol az egyik, név szerint Nagy-Britannia nem szed járulékot az üreshordozók és lejátszók után, míg a másikban, Franciaországban van járulék. Az eredmény azt igazolta, hogy semmi értékelhető különbség nincs a két ország kereskedelmében az eladott eszközök terén. Ez is minket igazol, és azt, hogy erős nyomás alatt állnak a közös jogkezelők egész Európában. Ez a nyomás is indokolta, hogy egy asztalhoz hozzam a magyar filmszakma képviselőit. Amely nem mellékesen az egyik pozitív hozadéka volt a nyilatkozattételnek. Ez alkalommal ugyanis sem politikai, sem egyéb érdekek nem választották el a résztvevőket, egyetlen közös érdek mozgat bennünket: megmaradjon a mozgókép szakma művészeinek és alkotóinak e jelentős bevételi forrása.
