Meg tudná nevezni a karrierje mérföldköveit?
V.C.: Számomra minden egyes filmem mérföldkőnek számít, ugyanis nagyon megválogatom, hogy milyen filmekben szerepeljek. Mondok egy példát: Gérard Depardieu-vel már nagyon régóta szeretnék együtt forgatni, de a közös szereplés eddig csak olyan filmek esetében merült fel, amelyeknél úgy éreztem, nem váltanák be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért azokat nem vállaltam. Gérard is jobban játszik azokban a filmekben, amelyek igazán érdeklik. Jól látható, hogy a szerepei közül melyek érdekelték őszintén – hiszen ha nem tudott, vagy nem akart eléggé azonosulni az adott karakterrel, akkor önmagához képest alulteljesített. A Halálos közellenség viszont egyértelműen a mi közös szereplésünk után kiáltott.
Ha már a partnereinél tartunk, milyen volt Cécile de France-szal forgatni?
V.C.: Cécile rendhagyó színésznő. A magánéletben, a hétköznapokban egyáltalán nem úgy viselkedik, mint a legtöbb színésznő, hanem sokkal inkább, mint egy átlagember. Amikor viszont eljön a forgatás napja, teljesen átalakul, és megdöbbentően precízen végzi a munkáját. Ennek ellenére először kételyek merültek fel bennünk Cécile szerepeltetésével kapcsolatban, hiszen nemrég szült – mégis, hogy fog velünk bankot rabolni járni? De végül ez sem okozott gondot: bankot rabolt, aztán szoptatott.
Mit gondol Mesrine figurájáról, aki mellesleg sokban hasonlít a magyar viszkisre, Ambrus Attilára?
V.C.: A viszkisről még nem hallottam, de gyerekként – mint a generációm összes többi tagja – én is láttam a tévében Mesrine-t kiterítve, hiszen gyakorlatilag kivégezték a nyílt utcán, pontosabban a párizsi Place de Clignancourt-on, fényes nappal, a forgalom közepén. Ez a nap, ez a cselekedet mindenkiben nyomot hagyott így vagy úgy, hiszen felmerült az emberben, hogy mennyire demokratikus az az ország, ahol a végrehajtó hatalom egyben bíró és bakó is. Vajon jogában áll-e egy jogállamnak figyelmeztetés nélkül kivégeznie valakit, vagyis pontosan úgy viselkednie, mint a gengsztereknek? Ez rengeteg vitát váltott ki Franciaországban. És hangsúlyoznom kell, hogy Mesrine-t csak úgy tudják majd megítélni a nézők, ha már látták a film második részét is, ami Mesrine-nek egy egészen más oldalát mutatja be.
A média és a nő
Amikor belebújt Mesrine karakterének a bőrébe, mennyire tudott vele azonosulni, mennyire vált szimpatikussá a jelleme?
V.C.: Nem azért vállaltam el ezt a szerepet, hogy Mesrine-t tisztára mossam, vagy hogy még jobban befeketítsem. Úgy közelítettem meg a karakterét, ahogy azt egy színésznek tennie kell. Próbáltam megérteni a gondolkodásmódját, a motivációit, a céljait, az elveit, az érzéseit, sőt a humorát is. Racionálisan merültem el a személyiségében. Azokat a tulajdonságait domborítottuk ki, amelyek a film szempontjából fontosak voltak. Úgy gondolom, hogy Mesrine személyisége, tettei magukért beszélnek. Ő a tagadásban élt, olyan dolgokra mondott nemet, amikre senki más nem mert. Pontosan az ilyen emberekből szoktak hősök, idolok válni. Államellenes volt, de valójában nem hitt semmiben, talán ezt az űrt próbálta úgy betölteni, hogy névleg elkötelezte magát mindenféle forradalmi mozgalmak mellett, mint például a Québec függetlenségért küzdő FLQ (Front de libération du Québec).
Mesrine élete nagyon mozgalmas volt, akciókban gazdag, milyen szempontok alapján választották ki a filmre vitt momentumokat?
V.C.: Amikor rájöttünk, hogy egyetlen filmbe nem lehet belesűríteni Mesrine történetét, trilógiában kezdtünk gondolkodni, de végül a producer javaslatára maradtunk a kétrészes filmnél. Rengeteg mindent ki kellett hagynunk Mesrine életéből, de próbáltuk összeszedni azokat a sarkalatos pillanatokat, amik nélkülözhetetlenek a személyisége megértéséhez.
Hogyan készült fel lelkileg és fizikailag a szerepre?
V.C.: Elsősorban elolvastam mindent, amit csak lehetett Jacques Mesrine-ről. Ő maga is írt két könyvet az életéről, a feleségei, csajai is papírra vetették, amit tudtak, és még az őt üldöző zsaruk is lehúztak egy bőrt róla, így volt háttéranyag bőven.
Másodsorban Mesrine halálakor egy tagbaszakadt, húsos ember volt hosszú hajjal és nagy szakállal. Mivel tudtuk, hogy a forgatás alatt csak fogyni fogok – ahogy Gérard Dépardieu is tette –, ezért felszedtem magamra húsz kiló zsírt, megnövesztettem a hajamat és a szakállamat, és a filmet fordított kronológiai sorrendben forgattuk le. Így, mire a kilenchónapnyi forgatás végére visszaszereztem az eredeti formám, megkaptuk Mesrine-t huszonöt évesen.
|
| Vincent Cassel Magyarországon |
Sokszor játszik rosszfiút, van valamilyen lelki kötődése a negatív figurákhoz?
V.C.: Nem mondanám, például a Bíbor folyókban rendőrt játszok, a Blueberryben pedig seriffet. Inkább azt gondolom, hogy a gengszterfilmek, illetve a negatív karakterek megformálása jó lehetőség arra, hogy a társadalmunkról elmondjuk a véleményünket, illetve rámutassunk pár lólábra. Ott van például a média szerepe az életünkben, amit Mesrine kitűnően fel tudott használni a céljaira. Interjúkat adott és hagyta magát fotózni, miközben több ország rendőrsége is tűvé tett érte mindent.
Sok politikai felhangú film készül mostanában – gondoljunk csak Soderbergh Che Guevara-filmjére – ön szerint ez tendencia, vagy van valami különleges oka?
V.C.: Ha egyáltalán létezik is ilyen tendencia, azt csak a véletlennek tudnám be, hiszen a filmesek mindig is szívesen foglalkoztak politikailag elkötelezett, tragikus véget ért emberekkel. Egy sztriptíztáncos tapasztalatainál sokkal érdekesebb egy forradalmár életútja.
