Vincent Gallo és a sznobok harca

A közönség többségének botrányos viselkedése csak megerősítette bennem korábbi érzésemet, miszerint Cannes érdeklődésének középpontjában nem a filmek állnak. Ha Cannes valóban a filmről, a hetedik művészeti ágról szólna, akkor a jelenlevők hajlandóak lennének az értelmes párbeszédre, az esztétikai elemzésen alapuló vitára. A kivonulás, és az előadás megzavarása ennek az értelmes párbeszédnek az elutasítása. Szomorú volt látni, hogy az emberek többsége mennyire fél az újdonságtól, a szokatlantól; mennyire nem tud mozgóképet “olvasni”; és mennyire kulturálatlanul képes viselkedni a “kulturáltság” jegyében. A film az első húsz percben hatása alá vonta az egész közönséget. És akkor egyszercsak kitört a pánik: az emberek nagy része megijedt az irtózatos magánytól és csendtől, ami a vászonról aradt. Számomra imponáló volt Vincent Gallo bátorsága és radikalizmusa. Sőt, azt gondolom, hogy csak így lehet, és csak így - a járt utat a járatlanért elhagyva - érdemes filmet csinálni: számolva a bukás lehetőségével, illetve azzal, hogy tíz emberből csak egynek tetszik.