Elszívott cigaretták, felvillanó félmosolyok, tapintható vonzódások
A szokatlan quartett valahogy kimondatlanul is egyfajta különc családra emlékeztet, s a néma testbeszédekből, apró rezdülésekből, a múlt mozaikjaiból épülő történet végig elbűvöli a szemlélőt, hiszen felfedezésre vár. Akciómentes film, koherens narratíva nélkül. Ki nem mondott szavak, megszokott rituálék, elszívott cigaretták, reggeli kávék, felvillanó félmosolyok, tapintható vonzódások mozgóképi energiájából táplálkozik.
Istenigazából csendes, szemlélődő, gyönyörű film
Rendezőnk 2009-es White Material című alkotása egyszerre ékes bizonyítéka megszállottságának és Afrika-imádatának, ugyanakkor még mélyebben vizsgálja a földrészt, s annak megannyi országát elrohasztó regionális konfliktusokat. A francia kávéültetvényes Maria (Isabelle Huppert) története, földjéhez foggal-körömmel való ragaszkodása már sokkal mentesebb az apró rezzenésektől, a szereplők pórusaiból és a földből is gőzölög a feszültség, amit az örökös dinamika, az állandóan mozgásban lévő kézikamera is erősít.
A szereplők pórusaiból és a földből is gőzölög a feszültség
Ez a film már korántsem kellemes, sőt. Gyomorszorító, felkavaró, idegesítő alkotás – leginkább mélységes igazságtartalma, lepárolt vizuális balegyenesei okán. Ehhez pedig hozzáadódik Huppert eszköztelennek tűnő, szikár alakítása, mellyel az egész filmet uralja. Tökéletes képet alkot a vörösbarna anyafölddel szimbiózisban élő, makacs nőről, akiben kicsit az egész közeg is tükröződik. Denis a mind jobban fokozódó feszültséget már egyszerűen azzal is megteremti, hogy kézikamerás képeivel Marie alakjára tapadva a film áramlásába rántja a nézőt. A felszín alatt zajló érzelmi viharok, belső bizonytalanságok vad örvényébe. Volt egy farmom Afrikában – kicsit másképp.
A fullasztó közeget csak olyan röpke ínyencségek teszik elviselhetőbbé, mint Denis kabalája, Isaach De Bankolé, vagy a rég látott Christopher Lambert apró, túlzásoktól mentes brillírozása. (Lám, ha a vén Hegylakó nem megélhetési ásványvíz-reklámfilmet vagy videotékás mocskokat forgat kis hazánkban, még megvillantja, hogy bezony jó színész.)
Lassan, „kortyonként” fogyasztva, a zamatát sokáig ízlelgetve az igazi.
Érdekes kettősség tanúi lehettek a nézők idén a rendezőnő filmjeit nézve. Ha a 35 pohár rum az abszolút szeretet filmjének tekinthető, akkor a White Material a vegytiszta haragé. Direktorunk pedig mindkettőt tökéletesen érti. A maga fekete-fehér valóságában.