Az idei Szemrevaló az egyik legnagyobb érdeklődésre számító darabja lehet Maria Schrader osztrák-német-francia koprodukcióban készült műve, a Stefan Zweig – Búcsú Európától. A film a híres író halálának 75. évfordulóján, 2017. február 22-én kerül a hazai mozik vásznára, de aki nem szeretne fél évet várni, az már most megnézheti. Schrader jeleneteket villant fel Zweig életének utolsó éveiből, ideértve az 1936-os esztendőt, amikor az osztrák író, költő és műfordító emigrációba kényszerült. A film a régi otthonát elveszítő és egy újat kereső menekült története, aki a következőképp fogalmazta meg Európa jövőjéről szóló reményeit: „Úgy vélem, hogy az útlevelek és az országhatárok egyszer majd a múlté lesznek. Kétlem ugyanakkor, hogy ezt mi magunk még megérnénk.”
Zweig tett is róla, hogy véletlenül se érje meg az egységesített Európát: hat évvel emigrációját követően, 1942-ben önkezűleg vetett véget életének. Tudni kell még, hogy az író több mint 20 alkotását filmesítették meg. A magas szám nem meglepő, hiszen leírásai gyakran nagyon képgazdagok és sok története olyan, mintha kifejezetten a mozivászonra készült volna.
AGÓNIA
Az erős mezőnnyel bíró Talajt vesztett fiatalok szekció Agónia című darabja az elsőfilmes David Clay Diaz munkája. A film az idei Berlinálét is megjárta ahol a Legjobb elsőfilm díjára nevezték. A történetben két, zárkózott bécsi srác, a 24 éves Christian és a 17 éves Alex mindennapjait követhetjük nyomon. Alex egy rendőr fia, aki bár sejti, hogy meleg, megpróbálja megőrizni a heteroszexualitás látszatát. A másik fiú, Christian joghallgató, aki megközelíthetetlennek és keménynek mutatja magát, miközben valójában fojtogatják környezetének elvárásai. A két fiú párhuzamos története a mesteri dramaturgiai felépítésnek köszönhetően végig leköti a figyelmet, a film befejezése pedig jókora hidegzuhanyhént éri a nézőt.
TONI ERDMANN
A Toni Erdmann azon túl, hogy Németország idei nevezettje a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjért folyó versenyben, fesztiválról fesztiválra bizonyítja, hogy a német humor is lehet lehengerlő. Maren Ade rendező filmjéhez először az idei Cannes-i fesztiválon volt szerencsénk, és már ott levett a lábunkról: „…bárki szembejön a fesztiválon, egész biztosan szóba hozza „a német filmet”. Az első kritikák egyöntetűen pozitív véleménye akkora közönséget vonzott be a moziba, hogy mi is csak a legutolsó vetítések egyikén tudtunk beférni rá. (…) A Toni Erdmann középpontjában egy szórakozott apa (Peter Simonischek) és karrierista lánya (Sandra Hüller) a kapcsolata, illetve annak a hiánya áll. Az apa egy hirtelen ötlettől fogva Bukarestbe látogat a lányhoz, akinek viszont semmi kedve a műfogakkal és parókákkal játszogató, mackós férfi pesztrálásához. A film hihetetlenül széles érzelmi skálán mozog – a torokszorító dráma, és a sírva röhögés folyamatosan váltakozva, észrevétlenül kitölti a majdnem három órás játékidőt, és egészen az utolsó pillanatig képes meglepetést okozni.
Van, aki szerint Toni Erdmann a zsűri nagydíját fogja elvinni, mások szerint a legjobb filmért járó Arany Pálmát kapja, de ha van igazság (és Nemes Jeles László is igennel szavaz), akkor a női főszereplő díját egész biztosan Sandra Hüllernek ítélik. Már csak az utóbbi évek legviccesebb bulijelenete miatt is, ami minden keserves sorbanállást elfeledtetett velünk.” Utólag már tudjuk, a Toni Erdmann sokak felháborodásra díj nélkül maradt, de a közönség kegyeit már májusban elnyerte és azóta is világszerte hengerel.
HERBERT
„Herbert azelőtt ökölvívó volt és „Lipcse büszkesége”, de még ma is valóságos Herkules. Miután egyre gyakrabban veszti el a kontrollt izmai felett, a központi idegrendszer gyógyíthatatlan betegségét, ALS-kórt diagnosztizálnak nála. Amint a főhős fizikuma romlásnak indul, addigi élete is darabokra hullik. A német kritikusok Fassbinder hetvenes években készült férfi-melodrámáihoz hasonlítják a filmet.” – olvasható a fesztivál hivatalos honlapján, és az utolsó mondattal (akár túlzás, akár nem) kellőképp sikerült felkelteni az érdeklődésünket. Mind a történet, mind az előzetesben látható vizuális stílus bizakodással tölt el, amihez hozzáadhatjuk a film szereplését a nemrég véget ért Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol a hírek szerint egyáltalán nem okozott csalódást.
MÉRGES BUDDHA
Az, hogy egy filmnek magyar vonatkozása van, önmagában még nem jelentene automatikus listahelyezést, a sajókazai, romáknak alapított buddhista iskola történetét körbejáró Mérges Buddha azonban a témájának köszönhetően méltó a várakozásra. A buddhista Dr. Ámbédkar gimnáziumot Orsós János roma származású tanár alapította meg a kelet-magyarországi faluban, hogy a hátrányos helyzetű roma fiatalok számára perspektívát nyújtson. A Mérges Buddha a romák társadalomból való kizárását dokumentálja, és azt a kísérletet, hogy hogyan lehetne változtatni ezen a képzés és a spiritualitás segítségével.
Az alapító és az iskolaigazgató, Derdák Tibor szeretnék egy maguk választotta élet felé vezetni a fiatalokat, s megerősíteni őket a társadalom ellenséges reakcióival szemben. Stefan Ludwig rendező ritkán látható közelségbe kerül filmje szereplőivel és azok mindennapjaival, anélkül, hogy elveszítené a szociális viszonyok objektív szemléletét.
A fesztivál részletes menetrendjéről és a többi filmről az esemény weboldalán, illetve a Facebookon szerezhetünk további információkat
