Brendan Fraser harcba száll a lányáért és az Oscar-díjért
Itt van A bálna hosszabb előzetese
A bálna előzetesében Brendan Fraser szívszorító küzdelmet folytat fizikai állapotával, és a lányával való viszonyának feltámasztásáért is. Darren Arofonofsky új filmjét a nemzetközi közönség már a színész nagy visszatéréseként ünnepli, a magyar mozikban pedig februártól látható.
Darren Aronofsky, aki korábban olyan filmekkel bizonyította a kétségbeesettséghez és pszichózishoz való érzéket, mint a Rekviem egy álomért vagy A pankrátor, Samuel D. Hunter azonos című színművét adaptálta. Úgy tűnik, a megindító történet illeni fog Aronofsky korábbi munkáihoz, amelyek ugyancsak torz, a társadalmi normák szerint viszolyogtatónak ítélt emberek lelki gazdagságát jelenítették meg. Az életműben sötét világkép rajzolódik ki, ebben a filmben azonban ki is mondja a főszereplő, ami a rendező többi munkájában inkább csak nyomokban fellelhető: az emberek csodálatosak.
A bálna (The Whale) középpontjában nemcsak a Fraser által játszott irodalomtanár túlsúlya, hanem a férfi kamasz lányának útkeresése, és kapcsolatuk megmentése is áll. Az apjától hosszú időre elidegenedett, de, az előzetes alapján, a közelségre nyitott lányt Sadie Sink, a Stranger Things Max Mayfieldje alakítja.
Brendan Fraser hossszas mellőzöttség után tér vissza igazán komoly szerepben, amelyért sokak szerint az Oscar-díjat is megérdemelné.
A bálna Amerikában december 9-én került mozikba, a magyar premier februárban lesz.
November 21-én tartják meg a Nemzeti Filmintézet 10. Inkubátor pitchfórumának döntőjét, ahol tíz pályakezdő filmes fogja prezentálni az első egészestés (és egy rövid animációs) filmtervét. A következő két hétben az összes alkotót bemutatjuk.
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciódráma. Dyga Zsombor valós eseményeken alapuló filmjének főbb szerepeit Jászberényi Gábor, Mészáros Blanka, Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András alakítják.
A 22. Verzió Filmfesztivál idei szlogenje az "Együtt létezünk". November 11. és 19. között Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm-fesztiválja 11 szekcióban mutatja be újra a világ legaktuálisabb és legerősebb kreatív dokumentumfilmjeit.
Nemes Jeles László történelmi családkereső-trilógiájának záródarabja az apaság kérdését, az apai szerep ellentmondásosságát állítja a középpontba. Az Árva Velencében debütált, a magyar közönség először pedig a Cinfesten láthatta először.