A film főhőse, a 19 éves Istók (Liber Ágoston) arról álmodozik, hogy színész lesz, és otthagyva a neves Debreceni Kollégiumot csatlakozik egy vándorszíntársulathoz. Kezdetben csak színfalak mögötti munkákat kap, de igyekszik a színpadra kerülni, ráadásul ezt a vágyát még inkább felkorbácsolja a társulathoz kalandos úton csatlakozó ifjú színésznő, a rejtélyes múltú Sári (Gellért Dorottya), akihez kezd egyre jobban vonzódni. A lány sem közömbös iránta, de a kapcsolatukat olyan viharok kísérik, amelyek Istók reményeit és szándékait a színpadon és a kulisszák mögött egyaránt próbára teszik. 

Arany János már az ötvenen is túl jutott, mire – Istóknak nevezve magát - sok iróniával és kihagyással először vetette papírra a fél éves színészkalandját, a soha be nem fejezett Bolond Istókban. A film ezt az időszakot, a későbbi költő életének sokáig féltve takargatott, szégyellt - és ezért titokban maradt - zsákutcáját mutatja be, ami őt művésszé és emberré formálta, és azzá az Arany Jánossá, akit mindannyian ismerünk. A tehetségét kutató, önmagában elhivatást érző, ambíciókkal és reményekkel fűtött ifjú a színészek között kerül szembe először a dilemmával, ami későbbi élete legfontosabb iránytűje lesz: tud-e “ember lenni mindég, minden körülményben”?


Bolond Istók címszerepében Liber Ágoston látható, mellette a további szereplőket Gellért Dorottya, valamint Jordán Adél, Hajdu Steve, Pál András és Puskás Balázs formálja meg. Producere Major István (Aurora Borealis, a Szia, Életem!, a Liza, a rókatündér) A rendező Rohonyi Gábor (Brazilok, Szia, Életem!), a társrendező Hegedűs Georgina, a Bolond Istók forgatókönyvírójaA film képi világért Gosztola-Schenker Ábris (Mellékhatás, A Király, A tanár) operatőr felelt, a látvány Valcz Gábor, a jelmez pedig Kemenesi Tünde munkája. A film zeneszerzője Csengery Dániel (Liza, a rókatündér, A nemzet aranyai, Ida regénye), a vágója Czakó Judit (Liza, a rókatündér, Reményvasút) volt. A filmet a Filmsquad gyártotta és forgalmazza. 

A Nemzeti Filmintézet támogatásával elkészült filmet 2024. október 3-án a Filmsquad mutatja be a hazai mozikban.

Forrás: Filmsquad / Címlapfotó: Gordon Eszter