A mobiltelefon moziban való lehalkítását hirdető teaser ötletét tavaly találták ki az alkotók. „Filmünkben a főszereplő nyomozó visszatér a szülővárosába, Valanba egy váratlan telefonhívás miatt, ami kizökkenti a megszokott kerékvágásból, és teljesen felborítja az életét. A Valan - Az angyalok völgye izgalmas és zaklatott hangulatát kis humorral szőttük át ebben a reklámban, amivel szeretnénk felhívni a mozinézők figyelmét arra, hogy egy bekapcsolva hagyott mobiltelefon, egy váratlan hívás hogyan tudja tönkretenni a mozizás életre szóló élményét.”– foglalta össze Bagota Béla. A mobilszpotot Csoma Sándor rendezte, operatőre Tóth Levente, a főszerepet pedig a filmhez hasonlóan Krisztik Csaba alakítja.

 

A Valan – Az angyalok völgye főszereplője Péter (Krisztik Csaba), aki nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz Brassóban. Az életét annak szenteli, hogy eltűnt lányokat találjon meg. Minden megmentett lányban valahol a saját húgát, Julit látja. Julinak huszonkét évvel ezelőtt nyoma veszett szülővárosukban, a romániai forradalom káoszában felbolydult Valanban. Péter egy telefonhívás miatt kénytelen visszatérni az erdélyi bányavárosba, amikor felmerül a gyanúja, hogy testvére holtteste került elő a hófödte fenyvesek között. A múltba vezető nyomozás útvesztőjében a férfinek nemcsak a várost fojtogató bűnözéssel kell megküzdenie, hanem a saját démonaival is.

A Valan – Az angyalok völgye, Bagota Béla első nagyjátékfilmje a skandináv bűnügyi történetek nyomvonalán haladó, éjfekete és sokkoló thriller. A film fő helyszíne az erdélyi bányaváros, Balánbánya, de a filmet Sepsiszentgyörgyön, Brassóban és Budapesten is forgatták. A magas hegyek közé ékelt, hófödte, részben lakatlan Balánbánya tökéletes terep Bagota titkokkal teli krimijéhez.


Bagota Béla 2010-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Grunwalsky Ferenc és Kende János osztályában. Tiszta kézzel című kisjátékfilmjével elnyerte a legjobb diplomafilmnek járó Simó-díjat. Péter szerepében Krisztik Csaba látható, akinek főleg a színházba járóknak lehet ismerős a neve, többek közt a Forte Társulatból, valamint a székesfehérvári Vörösmarty Színházból. A filmben további főbb szerepet játszik Nyakó Júlia és az erdélyi magyar színjátszás több kiemelkedő alakja, Hatházi András, Pál Emőke, Tollas Gábor és Mátray László.

A Valan – Az angyalok völgyét Garas Dániel fényképezte, producere Kántor László, zeneszerzője Márkos Albert, vágója Szalai Károly. A Filmalap támogatásával, a Matrix Film gyártásában készült. A film november 21-től látható országszerte a mozikban, a Mozinet forgalmazásában. 

Forrás: Mozinet