Varga Katalin Balladája, Berberian Sound Studio és az In Fabric című rendhagyó alkotások rendezője nem hazudtolja meg önmagát, és ismét valami nagyon furcsát főzött ki: új filmjének előzetesében egymást követik a konyhai hangokra épülő kulináris performanszok, miközben vérnek látszó trutyi lepi el a szereplőket. 

A történetet ennyiből nem is könnyű feladat kihámozni, ezért a legjobb, ha a hivatalos szinposzisra hagyatkozunk, miszerint a Flux Gurmet egy étkezéssel foglalkozó intézetben játszódik, ahol egy művészeti csoport tagjai hatalmi harcok, vendetták és emésztőrendszeri problémák között találják magukat.

Strickland ötödik nagyjátékfilmjének főbb szerepeiben Asa Butterfield (Szexoktatás) és Gwendoline Christie (A Trónak harca Brienne-je) láthatók, mellettük feltűnik Ariane Labed (Alpok), Fatma Mohamed (Berberian Sound Studio), Makis Papadimitriou (Chevalier), Leo Bill és Richard Bremmer is. A hazánkhoz sok szállal kötődő brit rendező vágója ezúttal is Fekete Mátyás volt. 

Flux Gurmet világpremierje a 72. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Encounters szekciójában lesz.