A tegnap megjelenő előzetes alapján a Don’t Worry Darling a rendező előző filmjéhez hasonló intenzitással támad, azonban egészen más környezet és hangulatot jelenít meg. Az 1950-es években, a kényszerképzetek, az űrkutatás, a tökéletes háztartások és házasságok, a jobboldali Amerika aranykorában játszódó film egy kertvárosi közösségről szól. A férfiak a titokzatos Victory Projecttel foglalkozó cégnek dolgoznak, amíg feleségeik magukat és a cég által biztosított otthonukat csinosítják. Alice-nak (Florence Pugh) lesz először gyanús, hogy valóban olyan nagyszerű, ahogy talányosan mondják „világmegváltó” projekten dolgozik-e férje, és nyomozása bizony nyugtalanító felfedezésekhez vezet.

A biztonságban, azaz sötétben tartott, megvezetett nő pszichózisa és a tiszta udvar-rendes ház szembenállása az amerikai melodráma lényege, a Don’t Worry Darling olyan meghatározó filmekhez kapcsolódik mint a Nagyszerű rögeszme, az Egy hatás alatt álló nő vagy a SAFE

A főszereplők mellett feltűnik Chris Pine, és maga Wilde is, aki Alice ellentétét, az állapotokkal maradéktalanul elégedett feleséget alakítja. A filmet az atmoszférájában hasonló Fekete hattyú operatőre, a két Oscar-díj jelöléssel rendelkező Matthew Libatique fényképezte.