 |
Cs. Nagy Sándor: Passz, nem tudom, mennyire érdekli manapság az embereket a háború. A lehetőségeken belül megpróbálom minél több helyre eljuttatni a filmet, hogy minél többen láthassák. A Duna TV biztosan le fogja vetíteni, talán kisebb mozik is, ugyanis játékfilm hosszúságú az anyag.
filmhu:Elsősorban a filozófiai, a politikai, vagy a gazdasági oldala érdekelt a háborúnak?
Cs. Nagy: A téma indulatból fakadt, ami talán érződik is. Pontosan akkor robbant ki az iraki háború, amikor a kisebbik lányom megszületett. Egy időben érintett meg a természet legnagyobb csodája, és az tény, hogy valaki isten nevében arabokat gyilkol olajért. Ez a csúcsabszurd helyzet inspirált, hogy utána járjak, vajon tényleg buta-e az emberiség, és az egész elkerülhetetlen, vagy bizonyos úton-módon egyszer végleg abbamaradhatnak a harcok. Nem a mostani háború érdekelt, hanem „A Háború” általánosságban. Ez volt a motiváció.
filmhu:Hosszú utat jártál be, terjedelmes lehet a muszter…
Cs. Nagy: Ebben a 75 percben igazából csak kicsippentett mondatokat hallhatunk. Próbáltunk egy új, koherens gondolati ívet felépíteni a sokrétű véleményekből. Sajnos rengeteg jó anyag maradt háttérben. Kimaradt nagyon sok hosszú interjú, 80%-uk benne sincs a filmben. Negyven óra forgatott anyagom volt, rengeteg jó találkozás, és a szívem szakadt meg, mert egy csomó értékes részt kellett kivágnunk. A Duna TV-vel folynak tárgyalások, hogy esetleg csinálnánk egy háromszor ötven perces verziót, amelyben mindenki részletesen ki tudná fejteni a gondolatait.
filmhu: Hatalmas archív anyagot mozgattál meg…
Cs. Nagy: Igen, ez volt a legkegyetlenebb. Amikor már a hatodik óra II.Világháborút néztem, amiben aztán semmi fikció nincs, az már eléggé „Mechanikus Narancs-fíling” volt. Az volt a cél, hogy a sok arcközeli mellett vizuális értéke is legyen a filmnek. Az archív részek voltaképpen kisebb etűdök, amelyek párhuzamosan készültek a vágással. Nagyon sokat segített Hevesi Nándor, Ivan Buharov, és Tóth Zsigmond Szabolcs. Velük készítettem az összekötő részeket.
 |
Cs. Nagy: Nagyon nehéz volt. Utólag sem tudom megítélni, hogy a filmem közhelyes-e. Ezt annak kell eldöntenie, aki megnézi. Tényleg nem tudom, milyen hatást vált ki az emberekből. Azt látom, hogy érzelmileg le vagyunk tompulva. Örülünk, hogy túléljük egyik napot a másik után. Csak a saját életünkkel, maximum a szűkebb környezetünkkel foglalkozunk, de a háborúval, milliók halálával egyre kevesebbet – legalábbis idehaza. Magyarországon – ’56-ot leszámítva – hatvan éve nem volt háború. Egy nagyon komoly tömeg, több generáció szerencsére kimaradt ebből az élményből, és ez érződik is. Az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent a gyilkolás, a lövés, a halál.
filmhu:És neked mennyiben sajátod a háború?
Cs. Nagy: Én nagyon sokat voltam háborús környezetben, sokat dolgoztam dokumentumfilmekben operatőrként Csecsenföldön, Irakban, Kurdisztánban, Kambodzsában, Dél- Afrikában. Csomó helyen jártam, ahol effektíve háború zajlott. Nem is tudnám szavakkal elmesélni, milyen érzés, de igazából – ahogy az egyik szereplő fogalmazott – „ezt meg kell élni”, ott kell lenni, látni kell. Nagyon nehéz szövegben vagy filmben átadni azt az atmoszférát, azt a teljesen kifacsart életszituációt, amiben az emberek a háború idején élnek. Szerencsére itthon már csak kevesen ismerik, de úgy gondolom, kell valamiféle tájékoztatás erről. Nehéz kategorizálni, de talán egyfajta „információs film” lehet ez.
