„Ezt már nagyon akartam, élvezem, és jó érzés, hogy újra forgathatok” – reagált arra Schwechtje Mihály, hogy a 2018-as Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) után ismét nagyjátékfilmet készít. „Az például érdekes benne, hogy a stáb állandóan változik. Egy független filmnél nem az van, hogy ugyanazokkal az emberekkel dolgozunk, folyton változnak a stábtagok, az jön, aki éppen ráér. Így most megismerem a huszonéves generációt.”

Az alkotókedv, a szerzői vízió és az elszántság a legfontosabb hajtóerők. Ezek fűzik össze a magyar függetlenfilmes szcéna rendezőit. Hajdu Szabolcs példája a legismertebb, idén tavasszal fejezte be a trilógiája forgatását, amelynek az Ernelláék Farkaséknál volt az első része. A Guerilla rendezője, Kárpáti György Mór is a körön kívülre került: fogta magát, és tavaly nyáron a Bükkalján felvette a Jövő nyár című tinidrámát. Reisz Gábor a jelenleg készülő harmadik nagyjátékfilmjével kívánja bizonyítani, hogy a Nemzeti Filmintézeten kívül is van élet. Schwechtje Mihály már régóta tagja ennek a klubnak, az RLSM is független filmként készült el, és ugyanez igaz a most forgó A bébiszitter munkacímű második nagyjátékfilmjére is.

„A bébiszitter egy nap történetét meséli el. Egy nagy dolog történik ezen a napon, ez adja a történet fő konfliktusát, de hogy mi pontosan, azt nem szeretném elárulni, mert elspoilerezném a filmet” – titokzatoskodott a rendező. Annyit azért elárult, hogy egy klasszikus struktúrájú drámára számíthatunk. 

Mari Dorottya és Schwechtje Jónás

A bébiszittert a FreeSZFE-n idén végzett Mari Dorottya alakítja, aki messze túllépve munkaköri kötelességén lebonyolítja az üzenetváltásokat az egymástól elhidegült pár között, mivel nekik nehezükre esik egymással kommunikálni. Zsufa Boglárka vidékről érkezett Budapestre, a Zeneakadémián tanul klasszikus ének szakon, és biztosan lehetünk abban, hogy nem ilyen munkát képzelt el magának, amikor elvállalta, hogy vigyáz az unokatestvére gyerekeire.

„Nagyon tehetséges, természetes és érzékeny, gyorsan megérti, hogy mi az instrukció, vagy hogy mit szeretnék, öröm vele dolgozni” – indokolta a rendező Mari Dorottya kiválasztását a főszerepre, aki Székely Kriszta osztályában tanulta a mesterségét. Schwechtje korábban a Hajtűkanyar Autósiskola színpadi előadásában is dolgozott Mari Dorottyával.

„Azért hívtam, mert láttam őt az egyetemen kisfilmekben, és feltűnt, hogy nagyon finom, érzékeny a játéka, ezért passzol hozzá a filmezés. Kíváncsi lettem rá, ezért előbb színházba, most pedig ebbe a filmbe hívtam el.” A pályakezdő színésznőt legutóbb a Takarás című kisfilmben lehetett látni a Friss Húson, azóta leszerződött a szombathelyi színházba, és szeptembertől ott fog játszani.

Schwechtje Jónás és Petrovits Genovéva

A férjet játszó Polgár Csabának ez már a harmadik közös munkája a rendezővel, az RLSM-ben az angol tanár szerepében volt látható, Schwechtje diplomafilmjében, a Porcukorban pedig a főszerepet játszotta. Ezzel szemben Jakab Juli most dolgozik először a rendezővel.

A két gyereket Schwechtje Mihály és felesége, Petrovits Genovéva producer kislánya és kisfia alakítja, az öt éves Matild és a két éves Jónás – már csak miattuk sem lehet beszélni megszokott módon zajló forgatásról, ahol minden nap az a cél, hogy fel kell venni az eltervezett jeleneteket:

„Jónást a klasszikus módon nem is lehet instruálni, tehát csak olyan helyzeteket lehet létrehozni, amiben ő esetleg csinál valami hasonlót ahhoz, amit elképzeltünk. Eleve úgy találtuk ki a forgatási metódust, hogy a velük való jelenetekre, főleg a kisebbik gyerekre sok időt hagyunk. Így is csomószor nem jön össze vele, amit elképzeltünk, de ezt nem fogjuk fel kudarcnak. Annak ellenére sem, hogy a forgatás egyben az idővel való harc is.”

Schwechtje Mihály és Bántó Csaba 

A rendező egy konkrét példát is hozott a nehézségekre: „Volt például egy jelenet, hogy amiben Julinak meg kellett etetnie Jónást. Kisgyerekezésben Juli tapasztalt, a kislánya annyi idős, mint a kisfiunk, ennek ellenére Jónás mégsem volt hajlandó elfogadni tőle az ételt, pedig pont a tízórai időpontjára időzítettük a jelenet forgatását.. Ilyenkor nem tudunk mit csinálni. Nem tudsz rá parancsolni.” Matild már nagyobb, nála arra kell odafigyelni, hogy hamar elfárad, és akkor többé nem tud koncentrálni.

„Ez nem a saját történetünk. Nem a saját életünket meséljük el” – válaszolta a film önéletrajzi jellegét firtató kérdésre. „De olyan értelemben mégis sokban inspirálódik az életünkből, hogy mi is egy kisgyerekes család vagyunk. Az elmúlt években reggeltől estig a gyereknevelésben élünk, és felgyülemlett egy csomó ismeret.”

A film operatőre Bántó Csaba, aki már a Védelem alatt című dokumentumfilmet is együtt csinálta a rendezővel. Szurdi Panni társforgatókönyvíróként vesz részt a munkálatokban, Kővári Szabolcs Olivér vágó, Mestyán Lili látványtervező és Nagy Adrienn jelmeztervező is fontos tagja a stábnak. Urbán Richárd alakítja a címszereplő barátját, mellékszerepekben lesz látható Fullajtár Andrea, Kiss Mari és Ferenczi Gábor.

Schwechtje Matild és Mari Dorottya

A bébiszitter forgatása júliusban indult el, de mivel a színészek változó időszakokban és hosszúságban érnek rá, így rövidebb-hosszabb forgatási etapokban dolgoznak. Gyakorlatilag folyamatos kísérletezés zajlik, nincs egy törzs forgatási időszak. Sok az ismeretlen ebben az egyenletben, de Schwechtje ezt nem bánja, szeret így filmet készíteni. 

„Tavaly elkezdtem együtt dolgozni Hajdu Szabolccsal, mert én gyártottam az egyik FreeSZFE vizsgafilmet” – kezdett bele Petrovits Genovéva producer (Kino Alfa) A bébiszitter pénzügyi hátterének felvázolásába. „Arra jutottunk, hogy ezt a munkakapcsolatot érdemes folytatni, és csomagban pályáztunk egy Kreatív Európa támogatásra. A csomag zászlóshajója Misi Hajtűkanyar Autósiskola című filmterve volt, de az a projekt, hiába nyert nemzetközi díjat, lelassult, többek között a covid miatt.”

"A pályázatot viszont megnyertük, és részben ebből a fejlesztési támogatásból kezdődött meg az előkészítés, kreatív és gyártási fejlesztés”. A társproducer Hajdu Szabolcs (Látókép Ensemble), illetve Mártonffy Zoltán (CineSuper), aki segített a forgatási költségek finanszírozásában.

Bántó Csaba és Szabó Regina

A rendező mellett a producer is kihangsúlyozta, hogy ez egy más típusú filmkészítés: „A forgatás első napján Misi elmondta, hogy ez cinema verité lesz, nézzük, ahogy mocorognak a gyerekek a lakásunkban, és ezt próbáljuk rögzíteni egy kamerával. Forgatunk egy filmet, igen, de én ezt nem gyártom, hanem készítem.” Hozzátette, hogy ez akár amatőrnek is hangozhat, de valójában nem az, hiszen profi színészekkel és stábbal dolgoznak, csak nem a megszokott módon. 

A váratlan nézőpontváltásoknak, a középiskolai közeg hiteles és érzékeny ábrázolásának, illetve az online zaklatás bemutatásának köszönhetően, Schwechtje korábbi filmje, az RLSM az elmúlt évtized egyik figyelemre méltó filmjévé vált. Izgatottan várjuk, hogy a tizenéves fiatalok után, mit akar elmondani Schwechtje Mihály a kisgyerekes családok problémáról, és az egyszerre dolgozni és tanulni kénytelen huszonévesekről.

Címlapon: Polgár Csaba, Schwechtje Mihály és Jakab Juli / Fotók: Kult Lilla