Forrás: Soldivision
A CURTIZ - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot úgy rajzolja meg a rendező portréját, hogy kizárólag élete legérdekesebb időszakára, a Casablanca forgatására koncentrál. A filmrajongók számára elhelyezett számtalan kis részletből is evidens, hogy Topolánszky és forgatókönyvírója, Bak Zsuzsanna alaposan utánajárt a rendező életének és Casablanca forgatásának, talán még azt is pontosan fel tudnák sorolni, hogy milyen italok sorakoznak egymás után Rick bárszekrényében. Bölcs döntés, hogy a reflektorfény végig a kulisszák mögé irányul - a legjobban ismert arcokat, Bogartot és Bergmant szó szerint a háttérbe száműzik, ebben a történetben fontosabbak azok, akiknek csak a stáblista őrzi a nevét, így szabadabb kézzel formálhatók a drámai szál érdekében.
A forgatás nem könnyű menet, mindenki másképp képzeli el azt, hogy minek kell létrejönnie. A producer mélyenszántó remekművet akar, az amerikai kormány viszont cenzort akaszt a stúdió nyakába, hogy propagandisztikus célokra használhassák a filmet. Az örök kívülálló Curtiz egyik irányba sem akarja elkötelezni magát, de arról fogalma sincs, hogyan fejezze be, és naponta íratja át a forgatókönyvet az Epstein-fivérekkel. Ráadásul magánéleti problémái is beeszik magukat a szettbe, egyre erősebb párhuzamokat vonva az élete és filmjének története között.
Forrás: Soldivision
Egy életrajzi filmtől dicséretes, ha egyáltalán nem idealizálja a címszereplő személyét. Michael Curtiz egoista, cinikus és hirtelen haragú fráterként jelenik meg, rémálom vele együtt dolgozni, mert előszeretettel törli a lábát az alárendeltjeibe, és köztudott róla, hogy a női szerepeket a díványon osztogatja. Lengyel Ferenc tekintélyt parancsolóan kelti életre a zsarnoki rendezőt, aki még úgy is képes megőrizni felsőbbrendűségét, hogy közben durván töri az angolt és magyarul szitkozódik. Komplex és érdekes figura, megkedvelni mégis lehetetlen, még ha egy-egy pillanatra emberibb, bűntudattól terhelt énje is előtérbe kerül.
Utóbbi pillanatokat leginkább a rendező múltjából felbukkanó fiatal lány, Kitty hozza elő. A Napszálltából ismerős Dobos Evelin egyszerre elegánsan rejtélyes és naivan kislányos, a legjobb perceiben akár egy korabeli noirban is tökéletes femme fatale lehetne - még ha jelen esetben egy jóval ártatlanabb karaktert alakít, aki az egész film mozgatórugója. Curtiz lelkiismereteként a Casablancában is hasonló szerepet betöltő S. Z. Sakall (azaz Karl, a pincér) szolgál, Gyabronka Józsefet még ebben a kurta szerepben is öröm látni.
Forrás: Soldivision
Mivel a mellékszereplők zöme valóban angol anyanyelvű, előnyére válik a filmnek az is, hogy bevállalja a kétnyelvűséget. A dialógusok (a magyar származású szereplőket leszámítva) természetesek, és csak egy-két helyen akasztja meg őket néhány rémesen anakronisztikus kikacsintás Donald Trump politikájára - ha már itt tartunk, az egysíkú hazafiasságot és az alantas ösztönöket elegendő mértékben képviseli a hivatali cenzor alakja (Declan Hannigan), aki megkeserít a főszereplők életét.
Azt, hogy mégiscsak tévéfilmről van szó, a legjobban az jelzi, hogy a komótos tempójú cselekményt néhány elhanyagolhatóbb jelenet árán sikerült egészestéssé duzzasztani, egy-két boardroom meetinget vagy Curtiz nyelvi nehézségeivel kapcsolatos poént ideértve. Megjelenésében és hangulatában viszont mégis érdemesnek bizonyul arra, hogy a nagyvásznon peregjen.
Forrás: Soldivision
A hömpölygő zene, a kontrasztos fény-árnyék játék és a second-hand tüdőrákhoz is elegendő mennyiségű cigarettafüst vastag noir-atmoszférába burkolja, Dévényi Zoltán operatőr pedig hosszú snittekkel és drámai beállításokkal idézi meg Curtiz kézjegyeit. Ezzel már-már sikerül elfeledtetni, hogy a cselekmény végig beltérben, a stúdióban és a Casablanca díszletei között mozog – hogy tényleg Hollywoodban lennénk, azt csak a stúdió kapuin túli messzeségben hirdeti a híres felirat.
