Beszélgetésünkben először arra voltunk kíváncsiak, hogyan lesz valakiből standfotós. Gordon Eszter a színházi közegből érkezett, ami nagyon hasonló a filmes munkához, hiszen mindkettőnél külső szemlélőként kell a helyzetből a maximumot kihozni. Vermes Kata produkciós asszisztensként kezdte, hogy megértse a filmgyártás folyamatát, majd évekig a Sziget fesztivál nagyszínpadának fotósa volt. Egy Los Angeles-i ajánlás segítette hozzá, hogy Magyarországon forgó külföldi filmben fotózzon, és ma már szinte csak nagyjátékfilmekben dolgozik.
Gordon Eszter és Molnár Áron a Toxikoma forgatásán
Fotó: Gordon Eszter
Kata összefoglalja, hogy a standfotó már nem csak dokumentáció; a cél a film atmoszférájának sűrített megörökítése. Esztertől megtudjuk, hogy az évek során a technika fejlődésével a standfotós szerepe mennyire átalakult. Korábban ők dokumentálták a kontinuitást (hogy minden ugyanúgy álljon egy jelenetben), de ma már ezt az egyes szekciók (script, smink) maguknak intézik, hiszen már mindenki kezében ott van egy tablet vagy egy telefon, amin élőben követik a kameraképet, és ebből screenshot-ot is tudnak készíteni.
Átbeszéljük azt is, mennyire más volt a standfotós helyzete a digitális átállás előtt, felidézik például a „blimp” (hangtompító doboz) korszakát, amikor a kattogás miatt hatalmas tokokba kellett zárni a gépet.
Miben különbözik a standfotós munkája, ha magyar produkciókon vagy szervízmunkákon dolgozik? Eszter elmondása szerint a hazai filmeknél a fotóst gyakran csak a forgatási napok töredékére hívják, de végig készenlétben kell állnia (például az időjárás miatti csúszások okán), ami nehezíti a munkaszervezést. Szerinte a standfotós a hierarchia legalján van, mert a munkája ,,nem látszik azonnal”. Katának viszont a nagy külföldi filmeknél minden nap jelen kell lennie.
Vermes Kata egy forgatáson
Kép forrása: Vermes Kata
A standfotós munkájában létfontosságú, hogy ne csak a színészekkel, hanem a stáb többi tagjával is jó kapcsolatot ápoljanak. Kata mesél a szereplők „leolvasásának” fontosságáról, példaként említi az atlétikai világbajnokságot, ahol éreznie kellett, mikor zavarhatja a versenyre koncentráló sportolókat. Eszterrel egyetértenek abban, hogy jó kapcsolatot kell ápolni a technikai stábbal (világosítókkal, fahrtmesterekkel/gripekkel), mert rajtuk múlik, hogy a fotós beállhat-e a legjobb helyre a kamera mellé.
Kata az itt forgató sztárokkal kapcsolatos emlékeit idézi fel, Nicolas Cage például igazi úriemberként külön „felvételeket” (take-eket) kért Katának a jelenetek után, hogy jó képei legyenek. Eszter Jancsó Miklósról mesél, aki képes volt reggeltől délutánig próbálni egyetlen hosszú jelenetet, mert pontosan tudta, mikor lesznek ideálisak a fények.
A beszélgetésünk végén a tárlatról is esik szó, ahol Eszternek egy képe szerepel, de mindketten örülnek a szakma láthatóságának, amit a kiállítás erősíthet.
A teljes beszélgetés a lenti lejátszóra kattintva és a népszerű podcast alkalmazásokon keresztül hallgatható, a korábbi adások Spotify-on és az Apple Podcast oldalán is elérhetők.
Címlapfotó: Vermes Kata és Gordon Eszter / Fotó: Molnár Judit Anna
