Szóba került az is, hogy filmtörtész szemmel nem is olyan könnyű besorolni Makk Károly munkásságát, hiszen azon túl, hogy rengeteg filmet készített, nagy sok műfajban is alkotott, így „nem rakható be” egy-két stílusirányzatba. Ehhez elég csak rendezői életének első évtizedéből néhány filmet felidézni, az 1954-es Liliomfi, az 1956-os Mese a 12 találatról és az 1958-as Ház a sziklák alatt mindegyike kiemelkedő alkotás, de ha nem tudnánk, nem mondanánk meg hogy ugyanaz az alkotó készítette.

Szerelem
Beszélgettünk személyes kedvenceinkről is, Makk Lilinek vágóként az asszosziációs montázsokat használó Szerelem és a Macskajáték állnak legközelebb a szívéhez, Gelencsér Gábor pedig felidézett egy egzisztenciális kérdéseket boncolgató trilógia, a Megszállottak (1961), az Elveszett Paradicsom (1962) és a Az utolsó előtti ember (1963). És ezzel kapcsolatban olyan magánéleti információk is felszínre kerültek, hogy melyik film egyik helyszíne lett Makk balatoni nyaralója.
Természetesen Lili mesélt arról is, hogy milyen volt a hatalmas társasági életet élő rendező lányként felnőni, és arról is, hogy hogyan érezte magát ezzel a vezetéknévvel miközben az ELTE Filmtudomány szakán, vagy az Színház és Filmművészeti Egyetemen volt hallgató. Beszélgettünk arról is, hogy mennyire volt egyértelmű számára, hogy ő maga is mozgóképpel kapcsolatos hivatást választ magának, és pályája első éveiben miért dolgozott elsősorban külföldi filmekben.

Makk Károly, Krencsey Marianne és Darvas Iván a Liliomfi forgatásán
Alaposan kiveséztük mind a tíz alkotást, amelyekkel a nézők a 8. Budapesti Klasszikus Film Maraton találkozhatnak, így szó esett sláger és kevésbé ismert filmjeiről is: a Liliomfiról, a Mese a 12 találatról című alkotásról, a Ház a sziklák alattról, a Megszállíttakról, az Elveszett Paradicsomról, az Utolsó előtti emberről, a Szerelemről, a Két történet a félmúltból és az Egymásra nézve című filmről, illetve Az utolsó kéziratról is beszélgettünk.
Végül nem maradhatott ki a témák közül az a készülő dokumentumfilm sem, amelyet Makk Károly születésének 100. évfordulója alkalmából rendez Fazakas Péter, hiszen az ötletelésben Lili is részt vett, Gábor pedig forgatókönyvíróként és filmtörténeti szakértőként is része az alkotói folyamatnak.
A teljes beszélgetés a lenti lejátszóra kattintva és a népszerű podcast alkalmazásokon keresztül hallgatható, a korábbi adások Spotify-on és az Apple Podcast oldalán is elérhetők:
Zene / Fényes Szabolcs: Csak egy kis emlék - a Mese a 12 találatról című film zenéje



