Azzal, hogy egy női testépítőt tettek meg a Szelíd főhősének, a szépségideál fogalmát járják körbe, és önvizsgálatra késztetik a nézőt, hogy vajon kit és miért tart szépnek. Nemes Anna festőművész évek óta kutatja ezt a szubkultúrát, először portrékat festett női testépítőkről, később dokumentumfilmet is forgatott róluk. Egyiküktől, Szabó Noémitől tanulságos, felszabadító erejű választ kapott a Szelíd által is taglalt kérdésre: „Az a szép, aki mosolyog!

Szabónak edzőként sokféle vendége van, balerina és elhízott kismama egyaránt, mindannyiukat egyaránt szépnek látja, amikor öröm sugárzik belőlük. „Humanizálni és normalizálni szeretnénk a testépítőséget, az ellen a szépségideál ellen megyünk, amely mentén elítélik a testépítő nőket, hogy ez már nem is nő” – tette hozzá Csuja László.

Kíváncsiak voltunk, a rendezőpáros szerint mennyire illik bele a sportfilmes skatulyába a Szelíd, majd végigvettük a címváltozatokat: A teremtés koronája, később a Jámbor szörnyeteg címen is futott a film. Elmondták, miért gondolták sokáig találónak a szörnyeteg szót a testépítők jellemzésére, és hogy végül miért váltak meg tőle, és arról is meséltek, miért lett szelíd a főhősük.

Óriási mázlijuk volt azzal, hogy némi noszogatás után nem csak szóba állt velük Csonka Eszter testépítő világbajnok, de a főszerepet is elvállalta. Magyarországon mindössze öt-hat sportoló van a kategóriájában, ha nem állt volna kötélnek, könnyen lehet, hogy ez a film sem készült volna el. „Meg tudna ölni fél kézzel, és mégis a legkedvesebb, legszelídebb nő, akivel valaha találkoztam” – mondta róla Anna.

Meséltek arról, mi fogta meg őket a testépítésben, és arról is, hogy Csonka Eszter jelleme és életútja mellett saját magukat is belerakták a filmbe, ezért lett ilyen melankolikus és csendes hangulata. A beszélgetésben rendkívül változatos témákat érintettünk, megpróbáltuk szétszálazni a szétszálazhatatlant, hogy tulajdonképpen mit rakott bele Anna és mit Laci. Kitárgyaltuk a Szelíd tudatos színhasználatát, a film által használt keresztény, illetve annál is ősibb ikonográfiát, és megtudtuk, hogy egyáltalán nem egyszerű ráugrani, majd lefogni egy disznót. Csonka Eszter hosszú órákon át gyakorolt, és Jeromos, a sportdisznó is alapos kiképzést kapott, hogy ez a jelenet megszülethessen.

Munka közben / fotó: Baski Sándor

Elmerültünk a testfetisizmusban, amit nem a rendezők találtak ki, hanem egy létező jelenség, és több testépítő is ezzel keres némi plusz pénzt. Kiderült, hogy a filmben látottaknál – Csonka Eszter az egyik jelenetben a lábaival szorítja egy férfi nyakát, miközben az önkielégítést végez – jóval durvább dolgokat is kérnek az ügyfelek. „Egy nő mutogatja az izmait, és egy férfi erre izgul, ez a társadalmunkról mond el valami fontosat” – Laci szerint. A rendező úgy véli, a patriarchális társadalmunk egyik következménye, hogy a férfiak titkon arra vágynak, “hogy egy nő ledominálja őket”. Ezért fizetni is hajlandóak, de így valójában továbbra is ők irányítanak, és kiszolgáltatott helyzetbe taszítják az erre vállalkozó nőket.

Szinte az összes kritikában előkerül A pankrátor, kíváncsiak voltunk, hogy tényleg inspirálta-e őket Mickey Rourke filmje. És hogy került egy gólya a kórházba? Arról is meséltek, hogyan kerülték el a test pornográf ábrázolását, és hogy miért rakták be magukat egy-egy pici szerep kedvéért a filmbe. Elemeztük Edina és az edzője (aki egyben az élettársa) kapcsolatát, és ennek kapcsán Anna és Laci közös múltja is szóba került. Elmesélték, milyen nehézségeket okozott, amikor a film fejlesztése közben szakítottak.

A rendezőpáros és Csonka Eszter a forgatáson / fotó: Baski Sándor

Annát a testképzavaráról is kérdeztük: „Totálisan helytelenül érzékeltem a testemet, eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha tényleg akkora lennék, mint amekkorának elképzelem magam. Ebből lett Anna Schwarzenegger.” Arról is szót ejtett, változtatott-e a saját testéhez való viszonyán a film, és hogy hisznek-e a művészet gyógyító erejében.

Befejezésképpen a jövőbeli terveikről is érdeklődtünk: külön utakon folytatják a filmkészítést, és mindketten egy-egy olyan filmtervről számoltak be, amiket legszívesebben azonnal néznénk. Még azt is, amivel Laci végül felhagyott, és ami miatt a Nyírségbe járt dohánytermesztőkkel interjúzni.

Menetrend:

  • 00:00 – Miről szól a Szelíd?
  • 02:50 – A testépítők szörnyetegek. Vagy mégsem?
  • 09:35 – Tényleg szelídek a testépítők?
  • 12:57– A testépítők közössége
  • 15:45 – Hatalmas mázlijuk volt Csonka Eszterrel
  • 20:05 – Népszerűsítés, elítélés, csodálat
  • 24:15 – Festészet, dokumentumfilm és játékfilm
  • 28:05 – Arnold Schwarzenegger és Anna testképzavara
  • 33:05 – Van gyógyító ereje a filmnek?
  • 38:05 – Laci, te mit hoztál a Szelídbe?
  • 40:45 – Testfetisizmus
  • 49:57 – Edző és versenyző kapcsolata
  • 56:17 – Turós György
  • 1:02:14 – Anna és Laci szakítása
  • 1:10:10 – Nagy Zágon, képalkotás és testábrázolás
  • 1:19:13 – A pankrátor és Foxcatcher
  • 01:21:30 – A gólya kiszakít a valóságból
  • 01:30:20 – Tányérnyalogatás és disznóvágás
  • 01:36:58 – Emberekről szól, akik szeretnék teljesnek érezni magukat
  • 01:37:59 – A jövő

A podcast meghallgatható a lenti lejátszóra kattintva, fent van az Anchor, a Spotify, az Apple és a Mixcloud oldalán, illetve más népszerű podcast-alkalmazásokban is elérhető. 

A címlapképet Pozsonyi Janka készítette.