Az Úr hangja első néhány perce olyat mutat, amit magyar filmben még nem láttunk. A szédítő látványvilágú kezdő snitt akár egy hollywoodi sci-fiben is megállná a helyét. Egy űrhajó belsejéből jutunk el egy utasszállító repülőgép ülései közé úgy, hogy közben A Hangya módjára egészen közelről, atomokra és sejtekre bontva csodálhatjuk meg a világot. Pálfi György egyszerre tárja fel filmje végtelen ambícióját, és ad át egy üzenetet ezzel a nyitánnyal: érzi magában az erőt, hogy akár a dollármilliókból készült látványfilmekkel is versenyre kelljen.
Képkocka Az Úr hangja című filmből (fotó: Vertigo Média)
Innentől kezdve viszont már nincs több gesztus a hollywoodi kommerszt előnyben részesítő nézők irányába. Aki űrhajós sci-fit várva váltott jegyet, az hamar elkezd majd fészkelődni a helyén. Azok a nézők, akik Stanislaw Lem regényének ismeretében ülnek be, szintén nagy meglepetésre számíthatnak: Az Úr hangja vezérfonalát egy apa-fiú dráma adja, ami teljes egészében a filmhez lett kitalálva.
A harmincas éveinek végén járó Péter (Polgár Csaba) gyerekkora óta nem látta az apját, mivel a férfi Nyugatra disszidált, hogy ott tudósként dolgozhasson tovább. Egy nap egy titkos kísérlet tragikus következményéről szóló dokumentumfilm egyik képkockáján viszont felfedezni véli az apját, ezért testvére unszolására (Fekete Ádám) barátnőjével (Kiss Diána Magdolna) repülőre száll, és Amerikában kezdi keresni az elveszettnek hitt férfit.
Kiss Diána Magdolna és Polgár Csaba Az Úr hangja című filmben (fotó: Vertigo Média)
A regény kozmikus kérdése, miszerint egyedül vagyunk-e az univerzumban, a filmben személyes kutatással egészül ki, és ha ez nem lenne elég, még egy X-aktákba illő, gamma-sugárzással kapcsolatos kísérlet is fontos részét képezi a történetnek. A film kinézete ennek megfelelően zavarbaejtően eklektikus: pixeles Skype-beszélgetések, archív vagy annak tűnő VHS-felvételek, híradó-részletek kavalkádját vonultatja fel, a tetszetős CGI mellett bevállalja a vállaltan egyszerűbb trükköket is: Péter az egyik jelenetben egy fehér folttal eltakart fejű férfit követ a New York-i forgatagban.
Pálfi bátran vegyíti a különböző minőségű és jellegű képeket, meghökkentő módokon keveri össze a valóságot és a képzeletet. Pohárnok Gergely emlékezetes képeinek sodrásában megjelenik a káosz, amiben egy tudósnak értelmet kell találnia, és az a zűrzavar, ami az apját kereső főhős fejében lakozik. Elidegenít és tanácstalanná tesz, és egyes jelenetsorokkal még el is varázsol. Az amerikai félsivatagban feltűnő óriás láttán például sok száj fog tátva maradni.
Képkocka Az Úr hangja című filmből (fotó: Vertigo Média)
Az Úr hangja részleteiben és ötletek szintjén működik igazán. Remek húzás, hogy a főhős nézőpontját átvéve Amerikát legalább olyan idegen és értelmezhetetlen helynek láttatja, mint amilyen egy földönkívüli civilizáció lehet. Bátran rájátszik az amerikai sztereotípiákra, de mellette a nyűglődő, bizonytalankodó magyar életérzésnek is odaszúr.
A baj az, hogy egy-két jelenetet leszámítva a film nem enged közel magához. Értjük, hogy kozmikus és egyéni szinten egyszerre akar a kapcsolatba lépés iránti vágyról és annak nehézségéről mesélni, de mindezt nem tudja érzelmileg átélhetővé tenni.
Az Úr hangjá-ban tulajdonképpen három különböző filmet próbált összefésülni Pálfi: egy apakereső drámát, egy sci-fit és egy trash-dokumentumfilmet. A Taxidermiá-ban a három különálló történet egymásra épülve, egymást erősítve adott ki egy szörnyen lehangoló képet a 20. századi magyar sorsról. Az Úr hangja alkotóelemei viszont nem tudnak összeforrni egy működő egésszé. Ahelyett, hogy beszippantana, aztán formálni kezdene minket, mint a főhőst az apakeresés, a film végéig megmarad a tanácstalanság érzete, nem szűnik meg az a hátul motoszkáló kérdés, hogy tulajdonképpen mit is láttunk most.
A nyomozással felvezetett apa-fiú drámában ott van a potenciál, hogy egy emlékezetes film motorja legyen, vannak is pillanatok, amikor szikrát vet kettejük nehezen formálódó kapcsolata. Egy erősebb vonalakkal felrajzolt, tisztábban végigvitt dramaturgiai ív kellett volna, hogy Péter belső és külső utazásának a részesévé válhassunk. A sci-fi-résznek találták meg a legkevésbé a helyét, sajnos végeredményben olyan, mint egy jól kinéző sapka, amit hanyag módon, csálén adtak rá a gyerekre.
Az Úr hangja egyéni barkácshangulatával, virtuóz megoldásaival ismét bebizonyította Pálfi, hogy nagyszerű rendező, a filmről magáról viszont már nem lehet elmondani ugyanezt. Úgy érzem, hogy túlontúl is elveszett a saját maga által teremtett látványos zűrzavarban.
Polgár Csaba Az Úr hangja című filmben (fotó: Vertigo Média)
Ez most nem lett az igazi, de tragédia sem történt. Nem foszlott szét a bizalmunk a rendezőben, továbbra is azt kívánjuk, hogy gyakrabban láthassunk tőle filmet. Jöhet például Cserna-Szabó András Sömmi című Rózsa Sándor-regényének kegyetlen és véres, westernhangulatú feldolgozása, és ha beüt egy csoda, és pénzt kap a Toldi-ra vagy a Szőke ciklon-ra, azok miatt is rohanni fogunk a moziba.
