A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére alapította 2013-ban az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából. A díj odaítéléséről a Nemzet Művésze díj Bizottság dönt, a testületet 11 Kossuth-díjas művész alkotja. A Nemzet Művésze cím az előzőleg Kossuth-díjban részesített és 65. életévét – táncművész, valamint cirkuszművész esetében 50. életévét – betöltött művészeknek adható, a címet egyidejűleg legfeljebb 70 személy viselheti.
A díjakat az MMA székházában, a Pesti Vigadóban adták át. Lantos István zongora- és orgonaművészi, valamint zenepedagógiai tevékenysége elismeréseként vehette át, Sajdik Ferencet grafikusi és karikaturista életműve elismeréseként választotta a nemzet művészének a díj bizottsága. Selmeczi György kimagasló zeneszerzői, karmesteri és előadóművészi munkásságáért vehette át a kitüntetést.
Fotó: MTI / Kovács Tamás
Sajdik Ferenc
Németországban, Berlin egyik elővárosában, Neuenhagenben született 1930. augusztus 21-én. Édesapja, Sajdik Sándor, korának legnevesebb zsokéja, édesanyja, Weinberger Sarolta balerina volt. Ahogy mondani szokta: örökké vidám családba született. Egy bátyja van, Sándor. Németország után 1937-ben Görögországba, Athénba költöztek, ahonnan apja továbbment dolgozni Dániába. A fiúk ekkor görög iskolában jártak, maradtak édesanyjukkal, aki megtanult görögül, kézimunkáit árulta, abból éldegéltek szűkösen. 1941-ben anyjuk hazajött velük Dunakeszire, a régi nagy házba. A háború miatt az apa is hazaért Dániából, és végre újból együtt volt a család testvérrel, nagyszülőkkel egy fedél alatt. Jelenleg Budapesten, egy budai társasházban él.
Mindig is szeretett rajzolni, de nem készült tudatosan erre a pályára. Apja nem szerette volna, ha zsoké lesz, de édesanyja igen, mert jó keresetet jelentett. Apja ezért direkt vad lóra ültette, ami sokszor ledobta a fiatal Sajdikot, akinek egyébként is elment a kedve a zsoké szakmától, mert ahhoz minden nap korán kellett volna kelni. Nagynénje javaslatára ment iparrajziskolába, oda járt az unokatestvére is. Amikor az iskola tanrendjét megváltoztatták, kevesebb lett a rajzos tárgy, ezért otthagyta, és több társával átment a nyomdaipariba.
Dolgozott litográfusként is, kőnyomatokat is készített. Még a rajziskolában látott meg egy sokszorosításra készített nyomólemezt (klisé), amelyen Pintér Jenő karikatúra sorozata volt előkészítve, ekkor ébredt rá, hogy ezzel szeretne foglalkozni. 1955-ben a Rádió- és Televízió Újság tördelője és rajzolója lett, majd nemsokára közölni kezdte karikatúráit az 1960-as években, hetente félmilliós példányszámban megjelenő vicclap, a Ludas Matyi. 1965-ben lett belső munkatársa a szatirikus hetilapnak. Közel harminc évig, hétről hétre ontotta a szellemes rajzokat.
A lap megszűnése után is sokáig jelentek még meg karikatúrái nyomtatott formában, majd a sors összehozta Csukás Istvánnal, aki szintén gyakran házalt munkáival lapoknál és kiadóknál. Közös munkájuk legendás alakjai többek közt Pom Pom, Gombóc Artúr és A Nagy Ho-Ho-Ho Horgász. Készített népszerű tv-reklámokat is (Bontott csirke), és készült egy Arany Pálma-díjas animációja is, a Moto Perpetuo (1981), amit Vajda Béla rendezett. Dargay Attilával nemcsak a Pom Pom meséin és A Nagy Ho-Ho-Horgászon dolgozott együtt: ő rajzolta a Hajrá, mozdony! (1972) és a Pázmán lovag (1973) című kisfilmjei figuráit is.
Napjainkban is aktív, könyvet illusztrál, Dunakeszi utcáit rajzolja gyermekkori emlékeiből. Folyamatosan rajzol, ez az élete.
