hír

Az Év Médiatanára

A Vizuális Világ Alapítvány díjat alapít "Az Év Médiatanára" címmel, melyet évente a legkreatívabb általános- vagy középiskolai mozgókép és…

tovább

hír

Túl a 200 ezren az S.O.S Szerelem!

Sas Tamás filmje olyan magyar sikertörténetek mellé írta fel nevét mint a Szabadság, szerelem, vagy a Csak szex és más semmi; az Üvegtigris 2.,…

tovább

hír

Megjelent a Filmtett márciusi, 69. száma!

A 69. lapszám a magyar film egy évére összpontosít. A tematikus összeállítást a 38. Magyar Filmszemléről készült beszámolók alkotják, valamint a…

tovább

hír

Kamera Hungária hetedszer

2007. március 29-én, csütörtökön kezdődik Pécsett a hetedik Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivál, a televíziós szakma legjelentősebb hazai…

tovább

hír

Európai producerek Budapesten

A független európai producereket tömörítő szövetség, az ACE idei közgyűlését most első alkalommal hazánkban rendezi, amely előtt március 29-én és…

tovább

hír

Ifjú magyar filmesek a világporondon

Kocsis Ágnes Friss levegő című filmjét a „goEast” filmverseny mutatja be első alkalommal a német közönségnek. A wiesbadeni…

tovább

hír

Színház, film, opera egy helyről

A magyar színházi portál, a színház.hu weblapja, több portállal, rovattal kiegészül. Ezzel a színház.hu a kultúra más területeivel foglalkozó…

tovább

hír

Kármán Irén: Olajozott viszonyok

A Diogenidész és a Szép sima kő alkotója, Kármán Irén a dokumentumfilmes palettát egy ritkán választott típussal igyekszik színesíteni, a politikai…

tovább

hír

Lezárult a regisztráció a Titanicon

Lezárult a regisztráció a 14. Titanic Budapest Nemzetközi Filmfesztiválra. Idén először lehetett a fesztivál honlapján ingyenesen filmeket nevezni a…

tovább

hír

Doktori Program az ELTE-n

Az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete Film-, Média- és Kultúraelméleti Doktori Programot indít 2007 szeptemberétől. A doktori program…

tovább
 
hirdetés

Inkubátor 10

November 21-én tartják meg a Nemzeti Filmintézet 10. Inkubátor pitchfórumának döntőjét, ahol tíz pályakezdő filmes fogja prezentálni az első egészestés (és egy rövid animációs) filmtervét. A következő két hétben az összes alkotót bemutatjuk.

Megvannak a 10. Inkubátor Pitch Fórum nyertesei

Inkubátor 10 – Budavári Balázs: Alvó Emberek

Inkubátor 10 – Kotsis Gergely: Kill Boat

a teljes dosszié

Sárkányok Kabul felett

November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciódráma. Dyga Zsombor valós eseményeken alapuló filmjének főbb szerepeit Jászberényi Gábor, Mészáros Blanka, Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András alakítják.

A magyar katonák az afgán káoszban is rendet vágnak

Dyga Zsombor: Szívem szerint életem végéig némafilmeket csinálnék

Mészáros Blanka: A játékunkkal képesek vagyunk gyógyítani a közönséget

a teljes dosszié

22. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál

A 22. Verzió Filmfesztivál idei szlogenje az "Együtt létezünk". November 11. és 19. között Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm-fesztiválja 11 szekcióban mutatja be újra a világ legaktuálisabb és legerősebb kreatív dokumentumfilmjeit.

Közös létezésünket dolgozza fel a 22. Verzió programja

Mikroszkopikus közelség és izgalmas távlatok – magyar verseny a Verzión

A Verzióval együtt idén is érkezik a DocPro

a teljes dosszié

Árva

Nemes Jeles László történelmi családkereső-trilógiájának záródarabja az apaság kérdését, az apai szerep ellentmondásosságát állítja a középpontba. Az Árva Velencében debütált, a magyar közönség először pedig a Cinfesten láthatta először.

Nemes Jeles arról mesél, milyen egy diktatúra közepén, apátlanul

Nemes Jeles László: A saját eredetem foglalkoztatott

Kemény Ildikó: Nagyon szeretem az ambíciót

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
- Mártásmester vagyok, uram.
- Mi az a mártásmester?
- A mártások specialistája, uram.

Apokalipszis most

Oszd meg! Az összes idézet