46 év után először ér magyar rendezőt az a megtiszteltetés, hogy első játékfilmjével a cannes-i hivatalos versenyprogramban szerepelhet. Nemes Jeles László Saul fia című filmjét nagy várakozások előzték meg. Cikkek, interjúk, beszámolók a filmfesztiválról.
hír
Mundruczó Kornél húsz év alatt a második magyar, aki a Cannesban versenybe száll a nagyjátékfilmeknek járó Arany Pálmáért. Erdélyi Dániel 411-Z című…
tovább
magazin
Nemes Jeles László Saul fia című filmje már a hivatalos cannes-i díjátadó előtt két fontos elismerést kapott: a magyar filmnek ítélték a nemzetközi…
tovább
magazin
Ki hinné erről a lobogó sörényű hippiről, hogy betöltötte a hetvenet? Glasgow-i skót akcentusával úgy hasogatja anyanyelvét, mint malomkő a lisztet,…
tovább
hír
Február első hétvégéjén az Uránia Nemzeti Filmszínház háromnapos rendezvény keretében köszönti a magyar filmet: vetítésekkel, gyerekprogramokkal,…
tovább
hír
Emmanuelle Bercot francia rendezőnő Fel a fejjel című filmjének díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 68. cannes-i…
tovább
hír
Pálfi György és Pusztai Ferenc a Co-production Marketen vesznek részt The Voice című filmtervükkel, Fliegauf Bence a Talent Campuson ad elő, ahova…
tovább
magazin
Öt évvel ezelőtt készítette el utolsó kisjátékfilmjét, azóta első mozifilmjén, a Saul fián dolgozik, amelyet idén beválogattak a Cannes-i…
tovább
hír
Hogyan forgassunk nagyjátékfilmet a rövidfilmek után? Erről és Cannes-ról szól a Daazo rövidfilmes magazinja. A Daazo kisfilmes honlap gondozásában…
tovább
magazin
Ma elindult a 68. Cannes-i Filmfesztivál, a magyarok pedig azért is örülhetnek, mert 46 év után először ér magyar rendezőt az a megtiszteltetés,…
tovább
hír
European Film School Budapest (EFSB) néven olyan angol nyelvű, nemzetközi filmiskolát indít a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF), ahol…
tovább
hír
Magyar klasszikust hívtak meg a május 13-án kezdődő 68. Cannes-i Filmfesztiválra: az idén ötvenéves Szegénylegények című kultikus filmet újra…
tovább
hír
Díszdoktorrá avatják a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Krzysztof Zanussi lengyel filmrendező-forgatókönyvírót, a svájci European Graduate School…
tovább
magazin
Tegnap mutatták be a 68. Cannes-i filmfesztivál magyar versenyfilmjét, Nemes Jeles László első nagyjátékfilmjét, a Saul fiát. Az óriási várakozással…
tovább
hír
Várva vártuk a mai napot, mert most derült ki, hogy mely alkotások kerültek be a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába. Örülhetnek a magyarok,…
tovább
hír
"Modern ikonként, szabad nőként, merész színésznőként Ingrid Bergman egyszerre volt hollywoodi sztár és a neorealizmus alakja, szenvedélyeinek…
tovább
magazin
A szakma és a közönség is a cannes-i fesztivál első igazi revelációjaként értékelte Nemes Jeles László Saul fia című alkotását. Röhrig Gézával, a…
tovább
hír
A Halálkeringő forgatókönyvírója új filmet írt és rendezett: főhőse egy kiégett popsztár.
tovább
hír
Az egyik legjelentősebb amerikai forgalmazó, a Sony Pictures Classics megvette Nemes Jeles László Saul fia című filmjének észak-amerikai…
tovább
hír
Meghívást kapott Kristóf György szlovák-magyar koprodukcióban, cseh és francia partnerekkel készülő Out című filmterve a cannes-i filmfesztivál…
tovább
hír
Lichter Péter Look Inside the Ghost Machine című, tavaly készült kísérleti filmjét beválogatta rövidfilmes programjába a Rotterdami Nemzetközi…
tovább
magazin
Szerdán veszi kezdetét a 68. Cannes-i Filmfesztivál, amelyen Nemes Jeles László és első játékfilmje, a Saul fia is az Arany Pálmáért versenyez. A…
tovább
hír
A Médiatanács 2013-ban is meghirdeti a Magyar Média Mecenatúra program pályázatait. Idén még magasabb támogatási keretösszegekkel számolhatnak a…
tovább
hír
December közepén új kisjátékfilmet forgatott Borsos Miklós (Vége) - a Sújtólég története egy szénbánya gyomrában játszódik, röviddel egy…
tovább
hír
Február első hétvégéjén az Uránia Nemzeti Filmszínház háromnapos rendezvény keretében köszönti a magyar filmet: vetítésekkel, gyerekprogramokkal,…
tovább
hír
A Magyar Filmművészek Szövetsége tudatja, hogy Wilt Pál filmrendező búcsúztatójára 2013. február 4-én, hétfőn 12.30 órakor a Fiumei úti temető…
tovább
hír
Megjelent a Filmvilág augusztusi száma, amelyben Tarantino ráérez az egységesség sokféleségében vergődő Európára, Kenyeres Bálint eredeti módon…
tovább
hír
Hatvanhét éves korában csütörtök délután rövid betegség után elhunyt Petróczy Sándor, a magyarországi Mozisok Országos Szövetségének elnöke.
tovább
hír
Zsánerfilmes kurzusok indulnak szeptembertől a Werk Filmakadémián, elkészült az augusztus végi Diákfilmszemle programja, és a szeptemberi Cinefest…
tovább
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó fogja prezentálni terveit. Idén hét játékfilm, két dokumentumfilm és egy rövid animáció közül választja ki a szakmai zsűri és a közönség az öt nyertes projektet, amelyek megvalósításra kerülnek. Idén is bemutatjuk az alkotókat és filmterveket.
Inkubátor 11 – Kámán Albert: Csak egy kis baráti gesztus
Inkubátor 11 – Sztepanov Sofija: A bizonytalanság és más dolgok, amikkel együtt kell élni
Inkubátor 11 – Kölcsey Levente: A Hiány (újra)Teremtése
a teljes dosszié
Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.
Néha az öregezős csaló hozza össze a családot
Lengyel Tamás és Molnár Áron új filmjére voltak a legtöbben kíváncsiak a forradalmi hétvégén
Mucsi Zoltán: Szerintem akinek nincs humora, az boldogtalan ember
a teljes dosszié
Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.
Martin McDonagh új filmjével tizennyolc év után is hozza azt, amiért az Erőszakikat imádtuk
Bölcsészkrimivel, házi atomerőművel és egy legendás focimeccsel érkezik a BIFF
Rupert Friend: Ha magyarul beszélek, olyan, mintha elhagynám a bolygót
a teljes dosszié
Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.
November elején hirdetik ki, hogy ki lesz a Nemzeti Filmintézet új vezetője
a teljes dosszié