Inkubátor 3.0

Tavaly ősszel harmadik alkalommal indították útjára a Filmalap Inkubátor programját, amiben első nagyjáték- vagy dokumentumfilmjükre készülő rendezők kapnak bemutatkozási lehetőséget. A március 28-ai nyilvános pitchfórumon minden eldől: az alkotók egy szakmai zsűri és a közönség előtt pitchelik a terveiket, majd eldől, hogy ki kap támogatást a film elkészítésére. Bővülő interjú-sorozatunkban bemutatjuk a 10 döntős projektet és az alkotókat.

hír

Megvannak az Inkubátor Program idei nyertesei

Március 28-án a Toldi moziban, teltházzal zajlott a 2018-as Inkubátor Pitch Fórum, ahol szakmai közönség és a zsűri szavazatai alapján eldőlt, kik…

tovább

magazin

Inkubátor 3.0: Oláh Judit – Tábor

Egy hét múlva rendezik meg a Filmalap Inkubátor programjának döntőjét, a nyilvános pitchfórumot, ahol 10 filmtervet mutatnak majd be a döntőbe…

tovább

magazin

Inkubátor 3.0: Meggyes Krisztina – Hiányzó 10 óra

A Filmalap Inkubátor programjának végállomásán, a nyilvános pitchfórumon 10 filmtervet mutatnak majd be a döntőbe jutott alkotók, és közülük lesz…

tovább

magazin

Inkubátor 3.0: Vízkeleti Dániel – Ül a lidérc az ágyon

A Filmalap Inkubátor programjának végállomásán, a nyilvános pitchfórumon 10 filmtervet mutatnak majd be a döntőbe jutott alkotók, és közülük lesz…

tovább

magazin

Inkubátor 3.0: Ágói Krisztina – Hagyjátok meghalni Zsigát!

Az Inkubátor program végállomásán, a nyilvános pitchfórumon 10 filmtervet mutatnak majd be a döntőbe jutott alkotók, és közülük lesz kiválasztva az…

tovább

magazin

Inkubátor 3.0: Szirmai Márton – Hol rontottam el?

Az Inkubátor program végállomásán, a nyilvános pitchfórumon 10 filmtervet mutatnak majd be a döntőbe jutott alkotók, és közülük lesz kiválasztva az…

tovább

magazin

Inkubátor 3.0: Kölcsey Levente – Közöny

A Filmalap Inkubátor programjának végállomásán, a nyilvános pitchfórumon a döntőbe jutott tíz alkotó mutathatja be filmtervét. Ebből a mezőnyből…

tovább

magazin

Inkubátor 3.0: Kis Hajni – Külön falka

A Filmalap Inkubátor programjának végállomásán, a nyilvános pitchfórumon a döntőbe jutott tíz alkotó mutathatja be filmtervét. Ebből a mezőnyből…

tovább

magazin

Inkubátor 3.0: Haragonics Sára – Szia Sári!

Az Inkubátor program végállomásán, a nyilvános pitchfórumon 10 filmtervet mutatnak majd be a döntőbe jutott versenyzők, és közülük lesz kiválasztva…

tovább

magazin

Inkubátor 3.0: Grosan Cristina és Rainer-Micsinyei Nóra – A legjobb dolgokon bőgni kell

Az Inkubátor nyilvános pitchfórumán 10 filmtervet mutatnak majd be a döntőbe jutottak, és közülük lesz kiválasztva az a pár alkotó is, aki gyártási…

tovább

magazin

Inkubátor 3.0: Lőrincz Nándor és Nagy Bálint – Garázsmenet

Az Inkubátor program végállomásán, a nyilvános pitchfórumon 10 filmtervet mutatnak majd be a döntőbe jutott versenyzők, és közülük lesz kiválasztva…

tovább

hír

Ők az Inkubátor idei döntősei

71 beérkezett pályázatból választották ki a Filmalap Inkubátor Program mentorai a 10 továbbjutót, akik hamarosan megkezdik a közös munkát a Filmalap…

tovább
az összes dosszié
 
hirdetés

BKFM 2026

Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.

Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton

A Queen-koncertfilm restaurált változata nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont

Dargay Attila kulisszatitkaiba avat be Ballai András és Ducki Witek

a teljes dosszié

Veszprém-Balaton Filmpiknik 2026

Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.

Szakmai programok és Osvárt Andrea várnak a Veszprém-Balaton Filmpikniken

A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot

Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált

a teljes dosszié

Filmreform2026

„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.

A magyar filmszakma megújulásáról egyeztetett a Filmreform2026 és Nagy Ervin

Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás

Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
Én a fájdalmat sűrítem a nyersanyagra. Tulajdonképpen celluloid-frusztrációnak is nevezhetném.

Tóth Barnabás / (terep) SZEMLE

Oszd meg! Az összes idézet